Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-276

276. országos ülc melyet a hadsereg főfelügyelője a ministerelnök ur nyilatkozata után sietett fölvilágosítani. Hires pohárköszöntőjében ugyanis, a mikor meghatározta a hadsereg hagyományos szellemét és azt abban találja, hogy a katonaságnak nincs és nem lehet más kötelessége, mint a császárért, a sárga-fekete lobogó alatt harezolni, ugyanakkor kötelességévé teszi a hadseregnek és elöljáróinak, hogy e szellemet a jövőben a hadseregben épen oly erélylyel iparkodjanak ápolni és fentartani, mint azt a múltban tették. E nyilatkozat által nemcsak megtagadtatott a solidaritás, melyet a t. ministerelnök ur saját felfogása és a magasabb katonai körök felfogása közt itt létezőnek állított, hanem ellenkezőleg, a magasabb katonai körök e nyilatkozata által egyenesen helyeseltetett a tábornok eljárása, a ki a pohárköszöntő szerint is, a hagyományos szellem szolgálatában és az iránti kötelesség teljesítésében koszorúzta meg azt asirtés ez által igenis a hagyományos szellemet akarta fentartani és ápolni a hadseregben, a kit ennélfogva a ministerelnök megrovó nyilatkozata méltatlanul ért. Ilyformán, t. ház, a hadsereg hagyományos szelleme és a ministerelnök ur által képviselt alkotmányos felfogás nyilt ellentétbe hozatott egymással. Melyik erősebb ? ez volt az aggódó nemzet kíváncsiságának tárgya. És az aggodalmak nem voltak alaptalanok. A Budapesti Közlönyben ellenjegyzés nélkül megjelent kézirat a hadsereg felügyelőjének minden tényét helyesli és sanctionálja és nehogy e kézirat igazi jelentősége iránt senki tévedésbe ne essék, rá nem sokára a ministerelnök ur által megrovott tábornok előléptettetett és a magyarországi főhadparancsnok, kiről kiderült, hogy a magasabb katonai körök hagyományos szelleme daczára, ezen egyetlen egy esetben a ministerelnök felfogásával egy értelemben volt, nyugalmaztatott. Valóban a Grötzl hadnagy és ezen eset között csak annyi különbség van, a mennyi a rang érdem és a társadalmi állás között van. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) A kérdésnek ezen megoldása megdöbbentette a nemzetet. Hiszen ezen megoldás az alkotmánynak teljes vereségét jelentette és kétségtelenül bebizonyította azt, hogy a magasabb katonai körök akaratával szemben a magyar alkotmány nem létezik. De bebizonyított még egyet, azt tudniillik, hogy a magas katonai körökkel szemben a magyar ministerelnök még a magyar államban sem tényező. (Igás! ügy van! a szélső baloldalon.) Egy pillanatra úgy tetszett, mint hogy ha a nemzet előtt a kiegyezésnek régen megjósolt örvénye nyilt volna meg és az mint egy drámai igazságszolgáltatás első sorban azt akarta volna elnyelni, a ki a kiegyezést oly szigorúan elítélte és később mint ministerelnök önmagával és az október 9. 1886. 173 ellenzőkkel szemben oly szívós makacssággal védelmezte. A nemzet azonban nem engedhette meg, hogy az alkotmányos ministerelnököt nem alkotmányos factorok buktassák meg. S épen ezért az egész hazafias magyar sajtó pártkülönbség nélkül foglalt a ministerelnök ur mellett állást és egyenlő vehementiával követelte a megsértett alkotmáuyosságnak adandó teljes elégtételt, a sajtó által formulázott ezen követelésnek pedig a szükséges nyomatékot megadta a nemzet minden rétegében megindult s az alkotmányos tüntetésekre irányított általános mozgalom; hanem a párttactikával egyáltalán nem volt összeegyeztethető az, hogy ezen demonstratiók általános jellege mindvégig fentartassék. A t. mérsékelt ellenzéki párt talán nem tüntetett azért — a mint én hiszem — mert a maga részéről nem tartotta czélszerünek vagy legalább is tapintatlanságnak tartotta volna oly mozgalmakban való részvétele által magát alaposan compromittálni, a melyeknek éle épen azon intézkedések ellen volt irányozva, a melyek minden valószínűség szerint a t. kormány bukását vonván maguk után, az örökösödésre nyújtottak volna kellemes kilátást. (Derültség a szélső baloldalon.) Megerősít engem e feltevésemben az, hogy a tüntetések idejében a t mérsékelt ellenzéknek egyik vezérférfia a tüntetésektől való távolmaradásukat azzal indokolta, mert az nem a kormány ellen van irányozva. Egy nagy nemzeti ügytől való távolmaradást egy politikai pártnak ily kicsinyes okkal igazolni akarni sokkal inkább magán viseli az ürügy látszatát, (ügy van! a szélső balon) semhogy azt komolyan lehetne venni. De ürügynek jó volt, mert a t. mérsékelt ellenzék csakugyan nem tüntetett Nem tüntetett a szabadelvű párt sem,(Halljuk!) vezére félre vonult és hallgatott; ugy tett, mintha az egész események őt egyáltalán nem érdekelték volna. Pedig dehogy nem érdekelték! Nagyon is érdekelték! Hisz a máris megingatott bizalomról volt szó. Már azon körülmény, tudniillik, hogy a történt intézkedések a ministerelnök megkérdezése nélkül — és megkérdezése nélkül akkor, mikor ő már e kérdésben engagirozva volt a parlamenttel szemben is— intéztettek el, világosan bizonyította, hogy katonai ügyekben még akkor sem hallgatnak rá, ha azoknak az előadó ur által jelzett politikai és alkotmányos vonatkozásuk van. (Ugy van! a szélső balon.) Az ily eljárás ellen irányuló mozgalmakban pedig részt venni és remonstrálni azért, hogy a t. ministerelnök ur alkotmányos állása mellőztetett, a már megingatott bizalmat épenséggel tönkre tette volna. Sokkal helyesebbnek látszott, ha rábízzuk azt egy pártra, a mely ezúttal is bebizo-