Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.
Ülésnapok - 1884-276
276. országos Illés október 9. 18S6. Í71 nemcsak a monarchiának kifelé való védelmét, hanem minden politikai pártküzdelmektől távol állva, a benső rend fentartása érdekében a törvények és ennek folytán a törvényesen fennálló alkotmányos intézmények oltalmát is foglalja magában. (Helyeslés johbfelől. Mozgás a ssélsö haloldalon.) De a legfelsőbb királyi kézirat (Felkiáltások <L szélső baloldalon: Hol van ?) kellő megnyugtatást nyújt azon garantiák tekintetéből is, melyeket a kérvényezők behozatni sürgetnek. Mert c tekintetben a legfelsőbb királyi kéziratnak azon kijelentése, hogy ép oly sajnos, ha egyes tények miatt az egész hadsereg kedvezőtlen birálat alá vétetik, magukkal azon tényekkel szemben is oly állásfoglalásnak tekintendő, melyet az egész nemzetnek minden tartózkodás nélkül megnyugvással kell fogadnia. (Felkiáltások a szélső baloldalon: De ha nem ismerjük!) És hogy a nemzet e legfelsőbb királyi kéziratot igy fogta fel, hivatkozhatnám a közélet jelenségeire, hivatkozhatnám arra, hogy a legfelsőbb királyi kézirat közzététele óta a nyugalom országszerte helyreállott és a kérvényezések fölött a legtöbb helyen, nem mondom, kizárólag mindenütt, de a legtöbb helyen napirendre tértek. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Halljuk a kéziratot!) De ezt a hangulatot msgát indokul felhozni nem kívánom, mert azt tartom, hogy jóllehet a parlamentnek nem szabad érzéketlennek lennie az ország közhangulata iránt, mégis magát ezen közhangulatot döntő indokul nem szabad elfogadnia, hanem elhatározásainak indokát függetlenül ezen hangulattól, magukból a tényekből kell meríteni, E tények pedig olyanok, a melyek az egész Janszky-ügyre nézve megnyugvásra vezetnek s ezért a kérvényi bizottság részéről van szerencsém a következő határozati javaslatot beterjeszteni: „Tekintve, hogy azon ügyre nézve, mely eme kérvények indokául szolgál, az Ischlben folyó évi augusztus hó 7-én kelt és a hivatalos lapban ugyanazon hó 11 én közzétett legfelsőbb kézirat által minden jogosult aggály eloszlatva lett, a képviselőház nem látja szükségét annak, hogy kérvényezők által jelzett bármely irányban törvényhozási intézkedés történjék." (Nagy mozgás, zaj szélső halfelöl. Elénk helyeslés jőbbfelől.) „,_..Győrffy Gyula: T. h€«4"Me^"*"vä'gyok nagyon győződve, hogy az előttem szólt előadó urnak beszédét az igazi hazafiság sugallta,azonban mégis annak azon gyengéje volt, a melyért ő nem hibáé, az tudniillik, hogy ennek kifejezést adni kellőennem sikerült; maga az az indokolás, a melylyel a kérvényi bizottság véleményét indokolni megkísértette, szintén ebben a hibában szenved, mivel azon alap,a melyre a kérvényi bizottság többsége a saját véleményét alapította, tudniillik a kézirat, a kérvényi bizottság és a képviselőház előtt nem létezik. Hogy erre véleményt miképen lehet építeni, ezt én megérteni képes nem vagyok. Ezzel kapcsolatosan azonban legyen szabad ezen incidensből a t. ministerelnök urnak két megkülönböztetésére reflectálni. A t. ministerelnök ur ugyanis különbséget tett oly leiratok közt, a melyek egyenesen a házhoz vannak intézve és olyanok közt, amelyek nincsenek ahhoz intézve. Hogy e kettő közt akkor, midőn az alkotmányos ministereínökhöz intézett kéziratról van szó, mi a különbség, megérteni képes nem vagyok. De még kevésbé vagyok képes megérteni azt a megkülönböztetést, a melyet a ministerelnök ur kézirat és leirat közt tett, mert erre vonatkozólag alkotmányos ismereteim absolute nem képesek felvilágosítást nyújtani. E megkülönböztetést a magyar törvényhozásnak, nézetem szerint, nem szabad elfogadni, mert különben egy oly jogról mondana le, mely a magyar törvényhozó testületet mindenkor megillette s a mely szerint a koronával a ministerium utján egyedül ő érintkezik, de más senki sem. (ügy van! a szélső balfélől.) A kérvényi bizottság többségének véleménye egy oly királyi kéziratra van alapítva, a melyet formailag nem ismerünk. Én tehát hivatkozhatnám arra, hogy ezen oknál fogva is a többségi vélemény is alaptalan, azon indok daczára is, melylyel az állíttatik, hogy a királyi kézirat, melyet tekintsünk ismertnek, mert hisz a „Budapesti Közlöny "-ben megjelent, mintha e kézirat által a nemzet nagy aggályai eloszlottak volna. A t. kérvényi bizottság többsége véleményének ezen eg} r etlen indokát bátor vagyok hasonlókép, mint a t. előadó ur, az eseményekből ellenvilágításba helyezni. (Halljuk! Halljuk! szélső balfélől.) Ha még oly érzékeny lett volna is azon bántalom, mely ellenünk a budai temetőben elkövettetett (Halljuk! Halljuk/) és ha azon bántalom azonnal jóvátétetett volna, meg vagyok győződve, hogy az maga után hagyott volna ugyan kellemetlen nyomokat, de semmi esetre sem izgatta volna ugy fel a nemzet közvéleményét, a mint tényleg történt. De miután a köteles elégtétel is megtagadtatott a nemzettől, természetes, hogy az előbbi érzékeny bántalom sértéssé minősült, mely alkalmas volt arra, hogy a nemzet minden aggályát provokálja és méltán, mert a bántalom azon hadsereg részéről jött, melynek egyik állítólagos feladatát az is képezte, hogy a nemzet legszentebb érdekeit védelmezze. Kellett, hogy a nemzet a hadseregnek ilynemű kötelességét is vélelmezze, nem mondom saját ösztönéből, vagy épen meggyőződésből, hanem kényszerűségből. A magyar hadseregről le kellvén mondania, kénytelen volt a nemzet némi megnyugvást keresni és abban a hitben találni meg, hogy a hadsereg, mely a nemzet erőmegfeszítései árán európai színvonalra,* 22*
