Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.
Ülésnapok - 1884-273
120 27S. országos ülés október 2. 1886. vagyok, míg ő és a kormány az Austriával szemben követendő resistentiának páratlan mintaképe; hogy megengedek Austriával, esetleg önálló vámterület alapján oly szerződés kötését, mely a mint én határozottan kijelentettem, az anstriai iparnak rendkívüli kedvezményt nyújt, melynek alapján kész vagyok elfogadni a status quo amelioré-t. Ezt szememre lobbantván, azt kérdezi, hogy már most mi különbség van a közt, a mit önök akarnak és a közt, a mit mi akarunk ? Én e kérdés felett csodálkozom, de mintán a t. minister ur felvetette, a t. ház iránti kötelességemnek tartom erre felelni. (Halljuk!) T. ház! A mi álláspontunk közt két lényeges különbség van. Az egyik az, hogy ha önálló vámterületen Austriának több kedvezményt is adunk, a jog fen marad, hogy kül államokkal szerződést köthessünk, magunknak előnyöket biztosítsunk. Ez az önálló vámterület következménye, valamint az is, hogy egy piacz helyett, melyet most birunk, többet szerzünk magunknak, annyit a mennyit elérni lehet. Ez magában véve nagy előny. A másik különbség köztünk, amiért különben szemrehányást tesznek, t. ház, az, hogy midőn mi azért, hogy e nagy elvet, Magyarország közgazdasági függetlenségének elvét nem csak papíron, hanem tényleg gyakorlatban akarjuk kivinni, nagy áldozatra készek vagyunk, olyanra, hogy a mostani tarthatatlan állapotot még tovább 10 évre el akarjuk tűrni. Mindenesetre eltérő ez a kormány álláspontjától, mely ez állapotot nemcsak 10 évre akarja fentartani, hanem azt hiszem, örök időkre. Még csak néhány perezig fogom a t. ház türelmét igénybe venni. (Halljuh!) A t. ministerelnök ur nyilatkozatára röviden és tárgyilagosan óhajtok reflectálni. A t. ministerelnök ur is máskép értelmezte egyik mondásomat, mint a hogy mondtam és erre basirozta következtetéseit. A mit én Romániára nézve mondottam — és ezt a t. előadó ur is, mint a t. ministerelnök ur viszhangja, rendkívül megrovandónak tartotta — arra vonatkozólag azt jegyezte meg, hogy annak következménye az lesz, hogy az erdélyi fajrokonok kedvet kapnak Erdélyből Romániába kivágyakozni. T. ház! Én egyáltalában semmit sem mondtam, a mit így értelmezni lehet. Én nem általános p olitikai, hanem közgazdasági dolgokról beszéltem és szavaim azon összefüggésükben, gazdasági politikai értelmükben veendők. Azt mondottam ugyan, hogy Románia akkor, midőn mint független állam saját érdekeit kifejtheti, iparát megteremtheti és mezőgazdaságának jó viszonyokat biztosíthat, Erdélyre — ezen szót használtam — attractiót fog gyakorolni. Mit tesz ez ? Azt, hogy a kivándorlást elő fogja segíteni és ez meg van most is és minél inkább fog Románia közgazdaságilag fejlődni és minél inkább fog Erdély anyagilag és iparilag hátramaradni, annál nagyobb lesz a kivándorlás és azon attraotió, melyet Románia Erdélyre gyakorol. És ezen állítást a t. ministerelnök ur „kissé könnyelműnek" mondta. T\ ház! Ez súlyos vád. Én komolyan veszem feladataimat és azt hiszem, a t. ház tanuja annak, hogy bármikor harezoltam a kormány ellen, bár| mikor törekedtem arra, hogy a kormányt, melynek politikáját roszallom, megbuktassam: sohasem hoztam fel oly érvet, sohasem használtam oly fegyvert, melylyel a haza érdekeit sérteném és nem is fognék használni még akkor sem, ha a kormányt az által megbuktathatnám. Ha ily körülmények közt, midőn status-titkot nem árultam el, midőn oly dolgot mondtam, melyet minden ember ismerhet, a t. ministerelnök ur engem könnyelműséggel vádolt, azt hiszem, ezt nem egészen alaposan tehette. Ezzel szemben azon kérdést vetem fel, hogy mit lehet könnyelműségnek nevezni, azt-e, ha egy fenyegető veszélyre figyelmeztetünk, vagy ha nem ragadjuk meg azon eszközöket, melyek a fenyegető veszély elhárítására kinálkoznak ? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) A t. ministerelnök ur továbbá azt mondja, hogy ő a közös vámterületnek volt mindenkor barátja. Én elolvastam a ház naplóiban azon beszédeket, melyeket erre nézve tartott és az ide vonatkozó szavazásokat. Igaz, hogy e kérdésben mindig a közös vámterület mellett szavazott, de hogy azon párt, melynek ő vezére volt, nem igy gondolkozott, kitűnik a hires bihari pontokból, melyek közt a következő is foglaltatik: „Létesíttessék pénz- és kereskedelmi ügyünk függetlensége." Már pedig, ha a t. ministerelnök ur kereskedelmi ügyünk függetlensége alatt nem az önálló vámterületet értette, kérni fogom, legyen szives megmagyarázni, hogy mit értett alatta? (Derültség és helyeslés a szélső baloldalon.) Beszédének egy passusáért őszinte hálával és köszönettel tartozom a t. ministerelnök urnak. 0 vitatván azt, hogy a külön vámterületen szerződési politikát még kevésbé fogunk tízhetni, a következőket mondta: „Ha az iparczikkekre védvámot vetnek, megengedem, fejleszthetik az ipart, de vájjon azt gondolják, hogy ha most eltekintünk is Austriától, a más iparos államok, melyeknek nyersterményekre van szükségük, vájjon meg fogják nekünk nyitni a piaczot, ha mi iparterményeiket sújtjuk védvámokkal ? Nem, hanem oda fognak fordulni, azon nyerstermelő államokhoz, a hol cserébe iparczikkeinknek szabad bevitelt nyernek és nyersterményeinket sújtani fogják vá' mokkái és semmit az által, hogy eddigi megszokott rendes, hozzánk legközelebb eső piaczunkat, Austriát elveszítjük, nem nyerünk." A t. ministerelnök ur tehát határozottan és nyíltan elismerte, a mit a t. előadó ur minden áron tagadni akart volna, hogy tudniillik a védvámpolitika következménye, mikor nyersterményeink a külföldi piaczokat elvesztik.
