Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-262

262. országos ülés junius 81. 1886. 457 ságnakSől. számú jelentése „am.k. Curiaésam. k. itélő táblák bíráinak az igazságügyministeriumban ideiglenes alkalmazhatásáról" szóló 348. számú törvényjavaslat felett. Azt hiszem, a t. ház mindkét jelentést föl­olvasottnak méltóztatik venni s így az általános vitát megnyitom. Az első szó illeti a bizottság előadóját. Busbach Péter az igazságügyi bizottság előadója: T.ház! Igazságügyünk terén hosszabb idő óta napról-napra sürgetőbbé váltak azon kívá­nalmak, melyek e téren a reform rendszeres életbe­léptetését követelik. Az igazságügyi ministerium, miként általá­nosan tudva van, eddig azon szakférfiakra volt utalva, a kik rendes napi munkájukon kívül imitt­amott elvonva maguktól a nyugalomra szánt időt, mellékfoglalkozásképen vállalkoztak nagyobb co­dificationalis munkák teljesítésére és e tiszteletre­méltó szakférfiak kezéből kerültek ki az egyes nagyobb és jelentőségteljesebb codifieationalis munkák, melyekre büszkék vagyunk. Ma már ezzel be nem érhetjük. Gyorsabb ha­ladást kívánunk. Ennélfogva igazságügyministe­rünk törvényjavaslatot terjesztett be, mely e reforamunkák előkészítésére rendszeres folytonos munkásságot kiván^életbeléptetni s e czélra önálló közeget létesíteni. Javaslatba hozza törvényjavaslatában, hogy jogosíttassák fel, miszerint a királyi táblák és kir. Cnria bíráinak sorából azon férfiakat, kik arra vállalkoznak, alkalmazhassa nemcsak a reform­munkák előkészítésére, hanem bizonyos tekintet­ben magának a codificatiónak létesítésére is. (Helyeslés a jobboldalon.) Az igazságügyminister törvényjavaslata e bíráknak fenntartja a birói állást, fenntartja mindazon jogokat, melyeket nekik a birói fe­lelősségről és függetlenségről szóló törvények biztosítanak ; teljes szabad akaratukra bízza azt: kívánok-e résztvenni e munkákban és mennyi ideig ? Jogukban álland akkor vissza] épni a birói testületbe, mikor tetszeni fog és viszont fenntartja részükre, hogy a bírói állás turnusában haladjanak előre fizetésemelés tekintetében is, szóval minden a birói állásból folyó előnyök biz­tosítva maradnak nekik. Ezért a pénzügyi bizottság, mely e kérdést tárgyalta és az igazságügyi bizottság is, mindkettő elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. A törvényjavaslatban gondoskodás történik arról, hogy ha|bizonyos körülmények között huza­mosb időre vétetnének igénybe ezen szakférfiak, az esetben azoknak helyeik a bíróságoknál szám­felettiekkel töltessenek be. Azonban az igazság­ügyminister ur maga javaslatba hozza azt, hogy egyelőre a folyó évre csak egy, a jövő három évre 1889 végéig pedig legfeljebb három szak­KÉPVH. NAPLÓ 1884—87. XII. KÖTET. férfiú vonathassák be a birok sorából és továbbá ezen intézkedéshez még azt terjeszti elő, hogy azon esetben, ha szükségessé válnék 1889. év végén túl, a törvényhozás útján meghosszabbíttat­hassák ezen ideiglenes felhatalmazás. Az igazságügyi bizottság némi módosításokat tett a törvényjavaslaton, a mennyiben kimondta, hogy nemcsak a codifieationalis reform munkák előkészítésére alkalmaztathassanak a bíróság tag­jai, hanem az első bíróság feletti vizsgálattal is bízassanak meg, szóval a ministerium nevében el­lenőrizzék az elsőbirósági forumokat. Azon vál­toztatást teszi továbbá az igazságügyi bizottság, hogy kihagyva a törvényjavaslatból a codificatió előkészítésére vonatkozó megszorító fogalmat, mi­után ezen közegek szabályrendeletek készítésére, sőt esetleg a bíróság szervezésére vonatkozó mun­kálatok, továbbá utasítások készítésére is fel fog­nak kéretni, tehát ezekre is terjesztessék ki az az adandó felhatalmazás és felhasználhatóságuk esete. Az igazságügyi bizottság ezen változtatással ajánlja elfogadtatni ezen törvényjavaslatot. A pénzügyi bizottság pedig a maga részéről, miután azt látja, hogy a takarékosság korlátai között mozog e javaslat, amennyiben csak három tag huzíimosb alkalmazásáról van szó és esetleg az ezeket helyettesítő három szám feletti biró fogna alkalmaztatni és ezek fizetése a budgetet terheli, ennélfogva mindkét bizottság nevében van sze­rencsém ajánlani a törvényjavaslatot az igazság­ügyi bizottság szövegezésében általánosságban el­fogadásra. (Helyeslés.) Fabiny Teofil igazságügyminister: T. ház! Az igazságügyi kormányzat körébe tartozó i agy reform munkálatok fontosságától mélyen át­hatva lévén és szükségét érezvén annak, hogy ezen munkálatok előkészítése is czélszerüleg esz­közlésbe vétessék, ezen javaslatot voltam bátor beterjeszteni, a mely által az élőmbe tűzött üdvös czélt elérni remélem. Oly szakerőket vélek ez úton érvényesíthetni, melyek közreműködését egye­síteni lehet az e téren már működő, azon jelesebb tagokéval az ügyvédi és tanári karból és oly mun­kásságot fejteni ki, hogy az alkotandó törvények egyrészt a tudomány színvonalán állandanak, mégis minden tekintetben a gyakorlati élet szükségeit is kielégítendik. (Helyeslés.) Már a javaslat előter­jesztése alkalmával felemlítettem azt, miként az igazságügyi ministerium személyzete a nagy munkahalmazon felül, melyet a rendes közigazga­tási teendők elintéz*ése kivan, nincs azon helyzet­ben, hogy a rendes közigazgatás körén kivül eső teendőket is sikeresen végezhesse. Én számbeli adatokat nem terjesztettem elő a javaslatommal be­adott indokolásban, most sem akarom a t. kép­viselőház figyelmét hosszan igénybe venni, de 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom