Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-256

376 256. országos filés jnnlns 8 1836 tették, mikor Magyarország közgazdasági capaci- | tásainak egy része a vámközösség létesítése mellett küzdött és mikor ez későbben életbelépett, egész Európa kereskedelmi politikájában emelkedő félben volt a szabad kereskedelmi irányzat és a mint ezt constatálni lehet, a tarifák fejlődésében — mint azt mindenki tudja, a ki e tárgygyaí foglalkozott — a szabad kereskedelmi irányzat az 50-es évektől kezdve fokozatosan emelkedett, inig végre az ismeretes angol pót conventióban érte el tetőpontját. A szabad kereskedelmi áramlat alatt a közös vámterület politikája világos, tiszta, átlátszó volt. Én hivatkoztam erre még 1878-ban a vámszövetség és az ezzel kapcsolatos vámtarifa-javaslat tárgyalása alkalmával beadott különvéleményemben. Mondtam, hogy a vámszövetség Austria és Magyarország között tulaj donképen egy szabad kereskedelmi gondolat. Szabad kereskedelmi eszme talaján nőtt addig, mig a szabad kereskedelmi politika gyakorlata nagyobb aggályokra, nagyobb ellenzésre nem fog találni. A nehézségek érdekösszeütközés pillanata akkor állott be, midőn — már most nem vitatom kinek hibája,kinek kezdeményezése folytán — a szabad kereskedelmi irányzatot Európának ránk nézve legmérvadóbb államai elhagyták, midőn egy a prohibitióval határos védvámrendszer léptettetett életbe. Ezen pillanattól kezdve complicálttá vált azon kérdés, hogy minő politikát kell követni a közös vámterületen. És én hiába keresek e kérdésre akár magában a vámtarifában, akár az azt kisérő indokolásokban választ. Tudok erre nézve többféle álláspontot képzelni. Még azon áramlatokkal és állapotokkal szemben is, a melyek az európai kereskedelmi politikát jelenleg jellemzik, képzelhető azon álláspont — nem mondom, hogy ez helyes, de mindenesetre tartalmaz gondolatot és adna bizonyos előnyt, hogy azok, a kik a magyar osztrák vámterület kereskedelmi politikájára befolyást gyakorolnak, azt mondanák: kiviteli czikkeinknek az igaz, megnehezittetnek az idegen piaczok, de iparkodjunk az ezáltal szenvedett ga zdasági veszteségért kárpótlást szerezni a belfogyasztás lehető olcsóvá tételével, iparkodjunk arra, hogy a mi termelőinknek azon veszteségért, melyet mint ilyenek szenvedtek, kárpótlást szere: zünk fogyasztói minőségükben. Ezt érteném. Ennek keresztülvitelével kétségtelenül volnának összekötve előnyök. De, t. ház, ugy gondolom, ez a tarifa javaslat nem is igényli magának azt, hogy ilyen conceptio alapján készült. Érteném azt a felfogást is, a mely abból indul ki, hogy miután nekünk mint mezőgazdasági termelőknek érdekünkben áll az idegen piaezokat lehetőleg visszaszerezni, tegyük vámpolitikánk czél- | jává azt, hogy a ránk nézve legmérvadóbb államokat kereskedelmi politikájuk megváltoztatására bírjuk és pedig az által, hogy azon politikának rájuk nézve kellemetlen consequentiáit a lehetőségig kiélesítsük, hogy az ő kiviteli ezikkeiket magas vámokkal sújtjuk, a melynél fogva azután rájuk a megegyezés szükségessé válik és ők hajlandók lesznek velünk alkudozásba bocsátkozni. Nem mondom, hogy ez czélra vezetne, hogy ezt tartanám követendőnek. De ez igy olyan irányzat, melynek előnyei lehetnek. Ámde, t. képviselőház, ugy a Lajthán túli kormány indokolása, mint kormányunknak összes nyilatkozatai, határozottan tiltakoznak a vámemelések minden ily czélzata ellen; sőt az osztrák kormány indokolása dicsekszik avval, hogy e vámemelések leginkább oly czikkeket érnek, melyek a vámok tekintetében teljesen csak Angliát bántják, a világért sem Németországot. És csakugyan találunk az ilyen eonflistustól való félelem tekintetében egy igen jellemző esetre, mely a közgazdasági bizottságban szintén szóba hozatott, midőn tudiilik a fa és faáruk csoportjában, a hol Németországban velünk szemben a vámokat tetemesen fölemelték, annak daczára, hogy jelentékeny import van Németországból hozzánk, hasonló vámemeléstől a kormány visszarettent. (Péchy Tamás elnök elhagyja az elnöki széket, mélyet gróf Bánffy Béla foglal él.) Végül. t. képviselőház, volna egy irányzat és ez az, mely az adott viszonyok közt talán a leghelyesebb volna, tudniillik, hogy az elvesztett külföldi piaczokkal szemben iparkodjunk mi is a mi területünkön, lehetőségig az arányos védelmet behozni de az arányos és minden oldalú védelmet és erre fektetem én a súlyt. {Helyeslés bálfelöl.) De, t. ház, azokból is, a miket a jelenlegi vámtarifa fő jellemvonásának rövid összefoglalásánál előadni bátorkodtam, méltóztattak meggyőződni arról, hogy itt arányos és egyenlékeny védelemről egyáltalában szó sem lehet. (Ugy van! balfélöl.) Már most kérdem én: melyik tehát azon vámpolitikai alapgondolat, melyen ez a vámnovella tulaj cl önképen alapszik? (Tetszés balfelöl) Én csak egyet tudok kivenni az összes indokolásokból és előterjesztésekből, azt a tisztán meehanicus conceptiót, hogy nekünk a mi vámjainkat a szomszéd országok, különösen a Németország által behozott vámok niveaujára kell emelnünk. Ezt találjuk azután oda állítva mint egy axiómát, amely önmagában világos, mely a kétszerkettőhöz hasonló, ugy, hogy némely tételek indokolásánál nem is találkozunk egyébbel, mint azzal, hogy ez a tétel ennyi forintra fel emeltetett, mert a németországi tarifa is ugyananynyit állapit meg; holott én megvallom, talán belátásom gyarlósága az oka, de én ezen postulatumnak axiomaticus, önmagából