Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-237

237. orszftgos ülés májns 8. 1888. de a kit a kegyelet ve*et a honvédek sírjához, az átmehet könnyen az egyik temetőből a másikba, a mely viszont a történetírót érdekli azon szempontokból, a melyeket jeleztem. Ha azonban azt állítom, hogy a sirok közt nincsenek oly nagy messzeségek, mégis nagy íír, nagy messzeség fekszik azok között, az a messzeség, a mely a honszeretet martyrjai és az idegen érdekért magát felajánlott eszköz között fekszik, (Ugy van! a szélső hátoldalon.) Ez pedig véghetetlen távolság; e felett tovább nem vitatkozom. T. képviselőtársam még felemlítette, hogy én, hivatkozva arra, hogy az elsőrangú osztrák tábornokok legtöbbnyire idegen származású hadvezérek voltak, e felett csodálkozásomat fejeztem ki. Különben nemcsak én vagyok egyedül, a ki csodálkozom, sok más történetírók is csodálkoztak a felett, hogy Ausztriának elsőrangú hadvezérei közt alig voltak osztrákok. A t, képviselő ur felhozta Stahrenberg Gruidó mellett Károly főherczeget és Radetzkyt. Nem akarok történeti fejtegetésekbe bocsátkozni. Az elsőre nézve hallgatok a loyalitásnál fogva, mert ő az uralkodóház tagjai közé tartozott és nem sok idő múlt még el azóta, a mikor élt. Teljes tisztelet harczias erényeinek, de azt tartom, hogy Bécsben lovagszobrát egy savoyai Eugéné mellé állítani mégis nagy merészség. Erre vonatkozólag csak ennyit. Radetzkyre is méltóztatott hivatkozni. Nálunk nem nagy kegyeletben álló név ugyan, de azt, hogy nagyon ügyes tábornok volt, én is elismerem. Nem is állítottam én távolról sem, hogy ügyes dandár- vagy osztálytábornokok az osztrák hadseregben nem léteztek volna. Sőt jó számmal léteznek. Midőn a felsőbb vezényletről szóltam, értettem ama nagy tábornokokat, a kik több százezerek felvonulását részletekben kidolgozni és dicsőségesen keresztülvinni bírták. Ezek azon katonai géniek, a milyenek lothringeni Károly, savoyai Eugen, Moltke, vagy nagy Napóleon voltak. Ilyenekről beszéltem és nem hadosztályparancsnokokról és nem hadtestparancsnokokról. Hisz Radetzkynek alkalma sem volt kimutatni, hogy ő ily nagyszabású tehetség, mert ő kicsiny tömegekkel, kicsiny hadtestekkel harczolt. Azt lehetne reá mondani, a mit 1864-ben mondottak, mikor az osztrákok a poroszokkal egyesülten nagy erővel Dániába betörtek és kérkedve mutogatták kardjukat Bécsben e szavakkal: „Bezzegkiköszörültük most a solferinoi csorbát!" Rögtön megfelelt reá a bécsi humor: „Jól van barátim, de bár kissé nagyobb köszörükőt választottak volna!" {Derültség bálfelöl.) A t. minister ur érdekesen és igen sokvervevel beszélt. Ugron Gábortól tanult, ugy látszik, a mennyiben a verve-ét akarta utánozni. (BerüHség.) B. Fejérváry Géza honvédelmi minister : Én soha sem szoktam senkit utánozni! Thaly Kálmán: A t. minister ur itt és a bizottságban is beszélt a lelkesedésről. A véderőbizottság egynémely tagja ezt mint elhatározó factort említette fel és a t. minister ur mint akkor ott, ugy itt sem helyezett erre kiváló súlyt. Most egyenesen méltóztatott hivatkozni, hogy a francziáknál 1870-ben volt lelkesedés, a németeknél nem igen volt; hanem volt vasfegyelem. B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: Kötelességérzet! Thaly Kálmán: És ez a vasfegyelem győzött. De én emlékeztetem a t. minister urat, hogy azok a bizonyos Turnerfestek és Liedertafelfestek éveken át járták Németországban és a „Wacht am Rhein" éneklésével készítették elő a lelkesedést; (Ugy van! balfelöl) és én azt állítom, hogy volt a németekben is lelkesedés. (Ugy van! balfelöl.) B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: Később! Thaly Kálmán: És volt egy eszme, mely a zászlóaljakat vezette; a nagy Németország egyesítésének eszméje. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Igenis, t. ház, ha egy létérdekünket fenyegető háború kerülne felszínre és valóban a magyar haza, a magyar nemzet érdekeiért és csakis ezért, nem idegen érdekekért, (Zajos helyeslés a szélső baloldalon) lenne oly eszme nálunk is, mely lelkesedést idézne elő, mely a Kárpátoktól az Adriáig ugy harsogna végig, mint egykor: én kétlem azt, hogy a lelkesedés igen nevezetes factornak be ne válnék, legkivált és első sorban a népfölkeíésnél. A t. minister ur azt mondja, hogy ő azért nem várt ezen törvényjavaslat fogadtatásánál lelkesedést e házban, mert terhet ró a népre. Engedelmet kérek, ez a szegény magyar nép annyira megszokta már a mindenfel ölés mindenféle czímen rá rakni szokott terheket, hogy már a tehertől sem fél; sőt volna olyan teher, melyért lelkesedni tudna: ilyen volna az önálló magyar hadsereg (Zajos helyeslés a szehő baloldalon) és az annak támogatására fegyverbe szólítandó népfölkelés. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Biztosítom, a magyar nép többsége ezt a terhet örömmel fogná elviselni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) A t. minister ur azt monda, hogy nem mi teremtjük meg a helyzetet, hanem a körülmények és igy kényszerűségből kell már előre fegyverkezni. A szervezést előre nem kárhoztatom, bár nem ezen az alapon és azt constatálta a minister ur is, hogy az eszmét mindnyájan elfogadjuk, de nem a kivitelnek ezen módját. Tehát — mondom — az előre szervezést nem kárhoztatom, hanem