Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.
Ülésnapok - 1884-241
112 241. országos ülés május 14. Í886. kezik ; a politikai kormányzat eredményeinek felismeréséhez élesebb szem, analyticns erő szükséges, mert annak hatása nem tűnik ki oly hamar. Hogy milyen a pénzügyi politika eredménye, annak documentumai itt vannak kezeink közt e törvényjavaslatokban, hogy pedig milyen és milyenek lesznek a politikai kormányzat eredményei, arról meggyőződést szerezhetett magának mindenki a közelmúltban tárgyalt előterjesztésekből. Ily viszonyok között kötelessége a törvényhozás minden factorának, a haza minden polgárának ezen ádáz politika útját állani, (Helyeslés a bal- és szélső haloldalon) mert nem lehet kétség, hogy a már is mutatkozó bűnhődést a késő bánat fogja követni. E szempontból én a törvényjavaslatot el nem fogadom, hanem bátor vagyok a háznak magam és elvtársaim nevében egy határozati javaslatot elfogadásra ajánlani, mely következőleg hangzik, (olvassa) : Határozati javaslat. Tekintettel arra, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatok tartalma szerint a kormány a törvényhozás által megállapított költségvetéseket éveken keresztül meg nem tartotta, hanem azoknak határain túl, milliókra menő önkényszeríí költekezéseket tett; tekintettel továbbá arra, hogy a kormány ugyanezen javaslatok tanúsága szerint az ország pénzügyeinek valódi állása iránt vagy maga sincs tájékozva, vagy a törvényhozást előterjesztéseiben félrevezette; tekintettel végül arra, hogy a tárgyalás alatt levő javaslatokban mutatkozó eredmények számszerinti súlya és felmerülésének módja azt bizonyítja, hogy a kormány nem csupán a pénzügyek rendezésére, de még az államháztartás kezelési rendjének fentartására is képtelen; és hogy ennélfogva az állam jövedelmeit és kiadásait az ő kormányzati rendelkezésére megnyugvással bizni nem lehet: — a képviselőház a kormány eljárását rosszalja és az „1885. évre szükséges póthitel engedélyezéséről és a múlt évekből származó pénztári hiányok fedezéséről" szóló törvényjavaslatokat általánosságban sem fogadja el. Egyszersmind a pénzügyi helyzet felderítésére jelentéstétel kötelezettsége mellett egy 15 tagú bizottságot küld ki. Beadják : Horánszky Nándor, Ernuszt Kelemen, gr. Apponyi Albert, Hódossy Imre, Grünwald Béla, Beöthy Ákos, Veszter Imre, Farkas Elek, Tolnay Gábor, Sághy Gyula, Kovács Albert, Hevessy Bertalan, Mártonfy Károly, Bottlik Lajos, Ivády Béla, Balogh Géza, Szathmáry László. Elnök: Fel fog olvasta+ni a határozati javaslat. Ábrányi Kornél jegyző (olvassa Horánszky Nándor határozati javaslatát). Elnök! Az idő előre haladván, a tárgyalás folytatása a holnapi ülésre halasztatik. Tekintettel arra, hogy igen számosan vannak feljegyezve és a nagyobb szabású vitát nem czélszerű megszakítani, azt hiszem, helyes lenne a kérvényeket nem holnap, hanem a tárgyalás befejezte után tűzni napirendre. (Helyeslés.) Ezt tehát határozatképen kimondván, az ülést bezárom. (Az ülés végződik 2 óra 5 pereskor.)