Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.
Ülésnapok - 1884-233
233. oruágos Illés május 4. 1886. 309 akar járni a t. minister nr, mint egy időben Álvinczy járt az 8 fölkelőivel. (Derültség a szélső baloldalon.) De továbbá bátor vagyok kérdezni, vájjon a minister ur hol fogja venni a katonai anyagot, midőn az általános védkötelezettség minden egészséges ép embert vagy az állandó hadseregbe, vagy a honvédség kötelékébe felölelt ? Ezen consequentiák tovább fejlesztése alkalmával a t. minister ur azon kényszer helyzetbe fog jutni, hogy a gyakorlati megoldásban ad absurdum lesz kénytelen vinni a dolgot, mert az anyagot kénytelen lesz vagy a gyermekszobába játékai között vagy az aggastyánok menhelyeiben felkutatni, ha csak véletlenül szeme a budapesti harczszomjas és harezképes veteránokon meg nem akad. (Zajos derültség a szélső baloldalon.) T. ház! A modern hadviselésnek azon módja, mikor még egy Kara Mustafa és Dsingiskán félmillió hordákkal támadták meg az országot, ezen idők elmultak, akkor majdnem egy évi idő volt szükséges arra, hogy ezen irtózatos embertömeg az ország határait elérje. A mai közlekedési viszonyok mások s az újabb háborúk története azt bizonyítja, hogy hónapokra terjedő phisikaiidő szükséges ahhoz, hogy csak százezrekre menő embertömegek a kellő felszerelésben mozgósítathassanak, pedig a ministeri indokolás erősen hangsúlyozza, hogy a mai háborúk sorsa hetek alatt, sőt hozzátehetem, az 1866-iki tapasztalatok alapján, hogy napok alatt elöntetik el. Az én, megengedem ^hézagos hadászati fogalmamból vont következtetés nem az, hogy iparkodjunk milliókkal megjelenni a hareztéren, mert felfogásom szerint ez képtelenség, képtelenség ilyen nagy tömeget kellő időben felszerelni és mozgósítani, vagy még inkább a harezvonalba juttatni, de még nagyobb képtelenség egy ilyen irtózatos tömeget administrálni etapirozni, élelmezni. Hogy e feltevés valószínű, azt a legközelebbi boszniai operatio, mely e részben hadügyi kormányzatunknak elég intő tanulságot szolgáltatott, igen szomorúan igazolta. De vegyük az újabb háborúk történetét. Azt hiszem, mégis érdekes volna tudni, hogy Oroszország 10 millióból álló hadseregéből ugyan hány milliót mozgósított török területre és ezen milliók daczára, a román hadsereg beavatkozása, a török hadsereg vezényletének élhetetlenségei és egyéb politikai constellátiók nélkül vájjon sikerült volna-e a Sipka ormáról a török félholdat letaszítani? És azt is érdekes volna tudni, hogy ezen milliónak hányad része részesült katonai ellátásban és mennyi tartotta fenn magát zsarolás, sarczolás és rablásból. Tudni kellene, hogy azon tömegből, a mely a török területre mozgosittatott, hányad rész esett el az ellenség előtt és mennyi veszett el éhség, nélkülözés és felszerelés hiánya miatt. Ezen megbízható adatokból tiszta képet nyernénk arról, hogy egy milliókra menő hadsereg mozgósítása milyen gyakorlati értékkel bír. De vegyük a tanúságot a minket közelebbről érdeklődő példából. Én bátor vagyok kérdezni, hogy 1866-ban a porosz elleni háború azért veszett e el, mert a hadsereg milliókkal állott szemben ? Nem! vagy pedig a legyvernemek egyenlőtlensége miatt; azért sem egészen! Hiszen köztudomású dolog, hogy a mi hadseregünk a porosz hátultöltő fegyverek daczára a déli órákig igen jól tartotta magát, sőt történeti dolog, hogy az osztrák lovasság az ő bravour-attaquejaivalmég a hátultöltő fegyverrel ellátott gyalogságot is zavarba hozta és a győzelem öröme és reménye is fölébredt hadseregünk kebelében, mert a porosz harczvonal ingadozni kezdett. Hanem nálunk hiányzott az, a mi a poroszoknál megvolt: a tacticai és stratégiai tudomány, mert Moltke feltevése szerint a déli órákban megérkezett pontosan a porosz koronaherczeg a friss csapatokkal, melyek az elfáradt osztrák harczvonalat megtörve, féktelen futásba kergették. A 5 kudarcz két indokra vezethető vissza ; kétségtelen tény ugyan, hogy a hadseregben szellem nem létezett, kétségtelen, hogy a magyar csapatok akkor igen érthető indokból a háborúért nem lelkesedtek, vagy nem szívesen harczoltak. Az is egyik ok volt, hogy a hadvezérletben a demoralisatio a féltékenység és irigység ütötte fel fejét; hanem nézetem szerint a főhiba az osztrák hadseregnek azon hagyományos bűne volt, hogy nemcsak egész ezredek, nemcsak egész brigádok, hanem egész hadosztályok feküdtek az úgynevezett reservában, tartalékban, melyeket a hadvezénylet a kellő és döntő perezben felhasználni nem volt képes és ezen roppant nagy csapatok az egész tragoediában csak annyi részt vettek, hogy a megvert csapatokkal Königgrätztól Pozsonyig futottak. Ezzel szemben délen a custozzai hős megveri a sokkal nagyobb olasz szárazföldi hadsereget, sőt a primitív osztrák flotta tönkreteszi az olasz marinát Lissánál. Méltóztassék a t. minister urnak ezekből a kellő consequentiákat szintén levonni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, t. ház, ezen hosszadalmas és talán unalmas kitérésekért (Sálijuk!) hanem épen ezen történeti reminiscentiákkal iparkodtam indokolni azon felfogásomat, hogy a háborúk sorsának súlypontja ma nem a milliókra menő tömegekben, hanem a csapatok készültségében és különösen a tisztek és vezénylő elemek képzettségében, katonai, tacticai és stratégiai képességében van. (Helyeslés a szélső baloldalon) Egyébként is, t. képviselőház, a történetre viszszapillantást vetve, hiszen a görög hősöknek alig maroknyi csapatja volt az, mely a salamisi és pla1 tacai ütközeteket két millióperzsa ellen megnyerte,
