Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.
Ülésnapok - 1884-233
233, orsiáges üléi raájüs 4. 1885. 3Q7 elvesztenünk, Nagy megpróbáltatásokon ment már át ez a nemzet. Mi magunk értünk olyan időt, melyben még gazdag emberek házából is kifogyott a jólét, mert a mi bankjegy csak forgalomban volt, azt egy nap mind elszedték és elégették, ezüstből, aranyból kevés maradt, mivel a lelkesek oda adták a haza oltárára, honnan hadi zsákmányul esett, földesurak még egy fillért sem kaptak vesztett urbériségük kárpótlásában ; termékeny határokban nem a sarló, hanem az ellenség lovainak patkója aratott,"- még a reménység is elmerülni látszott a közgyász sötétjében : és tnégis, mert a nép nem veszté jobb időkbe vetett hitét és öntudatát, mert hozzálátott az anyagi és szellemi munkához, mert tudott tűrni, várni, küzdeni s hű maradt magához megint csak eljött a jobblét napja, az erőre jutás ideje. Súlyos időket, a küzdelem idejét éljük; érhetünk súlyosabbakat is még, de egyet soha sem szabad elveszítenünk: azt a nemzeti önbizalmat, mely egyformán távol álljon a hiú elbizakodástól és a beteges csüggedéstől. Említettem, hogy nekem is vannak aggodalmaim. Fennakadok mindjárt az első két soron, mely a népfölkelést a nemzetközi jog oltalma alá helyezi. Szép szó, de attól tartok, hogy tartalmilag inkább phrásis, mint biztosíték. Tudom, hogy Oroszország indítványára, í 874-ben Brüsselben összeültek a hatalmak képviselői, diplomaták, katonák, jogtudósok és nem egy emberies elvet állapítottak meg sub titulo: nemzetközi jog oltalma. De nem hallottam, hogy e megállapodásokat a hatalmak ratificálták volna. Ugy hiszem, azért nem tették, mert ez esetben fölmerült volna az a kielégíthetetlen kérdés is, hogy háború folytán ki lesz az egyezmény végrehajtója? Mint a túlságos mértékben élvezett szesz bizony a legkifogástalanabb gentlemant is kiforgatja rendes uri magatartásából : ugy a legműveltebb népeket is el-elvadítja a háború ádáz heve. És ha istenfélelemben és jó erkölcsökben nevelt nép harezos katonái a kék zubbonyos franc-tireurrel nem egy helyen ugy bántak el, mint szárazföldi kalózzal: hangozhatott utólag az emberiség nemes szózata művelt nemzetek sajtójában, de melyik hatalom nem tartotta volna botorságnak a közbelépést. Emberibb volt-e a franczia Algierban s az angol Kelet-Indiában a harczok elvadító tüzében. A vörös keresztre vonatkozó genfi egyezmény a művelt népek közt érvényben áll; de a harcz hevében szoruljon csak egy üldözött s magát megadni nem akaró fegyveres csapat a vörös kereszt egy kórházába s folytassa onnan a küzdelmet: az érvénynek vége, mert a harcz mezején egyéb uralkodó érdek nincs, minta győzelem s ennek ellenében hiába int a vörös kereszt : a kilőtt golyók tovább röpülnek s a sors kezében vannak. Ez a valóság képe. De ha teljes érvénye nem is lehet az emberies megállapodásoknak : a korlátozás gondja szintén kötelesség. Midőn a hon védésére egész nemzetek fegyverben állanak, mind ama kormányoknak, melyek az általános védkötelezettséget a végső kiterjedésig életbe léptették, szigorú föladatuk lehetőleg gondoskodni a nemzetközi jog oltalmának biztosításáról. Mert vívmány az is, ha az emberietlen ellenállások esetei csak kivételesen fordulnák elő s akkor sem múlnak el minden legkisebb megtorlás nélkül. Nem kecsegtetem magamat azzal sem, hogy a népfölkelés előkészítése, a nyilvántartás és a többi ne kerülne pénzbe, munkába. Minden szervezés kerül pénzbe is, munkába is, kivált ha — a mi szükséges — lelkiismeretesen foganatosítják. A föladat az, hogy mentül kevesebbe kerüljön. Minden alkotmányos kormánynak nagy érdeke, hogy ne vágja maga alatt a fát, kényszerítő ok nélkülne súlyosbítsa s mintegy maga ellen fordítsa az a nélkül is kedvezőtlen közgadasági állapotot. Ezt eszély és hazafiság egyaránt sugalja. Sőt bizhatunk abban is, hogy háború esetében sem lesz — noha a törvény jogot ad rá — egyetemes népfölkelés, mert hiszen a hadvezényletnek is terhére válnék az olyan fölösleg, mely nem elsőrendű harczi szolgálatra való. A rendes eljárás okszerűleg csak az lehet, hogy amaz országrész népseregét veszik majd igénybe, mely a harcztérhez közelebb fekszik s mozgósítása könnyebben, kevesebb költséggel eszközölhető. Mindebben a szükség fog dönteni. De a szükség nem állapítható meg előre s ezért kell a szabad mozgásnak széles keretet szabni a törvényjavaslatban. A mai idő, t. ház, sokban halad, de nehezebbé teszi ugy az egyesek, mint a nemzetek létföltételeit. Többet kell tanulni, küzdeni, tudni, áldozni. Nálunk ép most forog közkézen egy erős gondolkozású franczia iró tanügyi könyve, melyben többi közt azt olvassuk, hogy: „Az életküzdelem a civilisált népek közt folyvást élesebb. Minden gyarlóság, — s mondjuk: mulasztás — veszedelem és nyomorúságok forrása. Határok és vámok többé nem védnek meg tévedéseink következményei ellen. Az újkor nemcsak a hadi téren követeli a haladást, hanem mindenben halálbüntetés terhe alatt kell haladnunk századunkkal. Egyébaránt magában véve a haladás még vitás kérdés lehet, de mint küzdelmi eszköz mégis szükséges. Némelyek azt vallják, hogy az egyetemes felfegyverkezés visszatérés a bárbársághoz, de azért nem tagadhatják, hogy az kötelesség. A létért való küzdelem,kínos áldozatokat szab reánk!" Tárgyias igazság ez, melyet az élet komoly vizsgálói nem tagadhatnak. Az előttünk való törvényjavaslat is a létért való küzdelem követelése. Ám módosítsák, javítsák egyes pontjait, a kik képesek rá ; de alapelveiben és egészében nagy felelősség nélkül nem utasítható el. Vitáinknak minden esetre élét vehetné egy oly tény, melyre — mielőtt bevégezném beszédemet — rá 39*
