Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.
Ülésnapok - 1884-233
2SS. orsiégos ül kötelessége ez olyan törvényeknél, melyek sarkalatos alkotmányos jogokat érintenek, (Ugy van! halfelÖl) mint ezen törvényjavaslat; mert elhamarkodott szavazatával nem csak directe tehet kárt, de főleg indirecte a parlamentáris kormányzat ellen halálos csapást mérhet. Ugyan, hogyne veszítse el hitét és bizodalmát a nemzet egy olyan kormányforma iránt, mely ép oly gyengének bizonyult a hatalom terjeszkedési vágyaival szemben, mint erélytelen volt a nemzet jogainak védelmében. (Tetszés lalfelöl.) Ezen törvényjavaslat határozott visszaesés alkotmányos szempontból az 1868-iki védtörvényekkel szemben és mert okulva a történelemből, én is bűnnek tartom a birt jogokat könnyelműen feladni, melyeket azután generatiók sem szerezhetnek vissza egykönnyen, kijelentem minden félreértés elkerülése végett, hogy beigazolt védtörvényi hiányokat ép ugy, mint egy czélszerű külön népfölkelési törvényt szívesen vagyok hajlandó tárgyalás alá venni és egy a nemzet ugy phisikai, mint anyagi viszonyainak lehetőleg megfelelő tökéletesb védrendszert megalkotni, de ezen sem igazságos, sem czélszerű és ép oly zavaros, mint alkotmányos tekintetben is aggasztó törvényjavaslatot nem fogadom el. (Élénk Jielyeslés és éljensés bálfelöl.) Vadnai Károly: T. ház! (Halljuk!) Nincs szándékomban előttem szólott t. képviselőtársam nézeteit bírálni és czáfolni. (Halljuk! Halljuk!) Hozzám az illik, hogy ezt a feladatot pártunk kipróbáltabb erőire hagyom. De mégis óhajtanám beszédének egyetlen egy állítására észrevételemet megtenni. (Halljuk!) Azt méltóztatott felhozni, a törvényjavaslatnak sok egyéb állítólagos hibája közt, hogy az innen-onnan, többi közt a porosz, helyesebben a német népfölkelési törvényből van összeszerkesztve. Nézetem szerint ez magában véve nem hiba, mert hiszen utoljára is nem azt kell vizsgálnunk, hogy honnan való valami, hanem hogy nekünk való-e? (Ugy van! jóbbfelöl.) Végtére is az egész intézményt a poroszoktól vettük át, valamint sok más intézményünket vettük a külföldről, igy országlási formául a királyságot, forgalmi eszközül a vasutat, de ezek nemcsak nekik, hanem nekünk is valók, tehát a mieink is. Magára a népfölkelés kötelező voltára nézve bátor vagyok kifejezni abbeli hitemet, hogy minden porosz minta nélkül, magából a seregállítási ősmagyar intézményből is arra előbb-utóbb rá kell vala jönni. Mikor a nemzetet a kiváltságos magyar nemesség tette, akkor, valahányszor az országban meghordozták a véres kardot, minden magyar nemes, mint a szent korona tagja, köteles volt fegyvert fogni, lóra ülni, táborba szállni. Ez a honvédelmi szolgálat nem onkénytes, hanem kötei május 4. 1881. 3Qg lező volt. És mostan, midőn az alkotmányosság sánczai közt nemcsak maga a kiváltságos nemesség van, hanem az összes nép : logicai következmény, hogy háború esetében a magát lejárt nemesi köteles insurrectio helyébe a kötelező népfölkelés lépjen. Én a fejlődés párhuzamát máskép nem gondolhatom és azért ezt az intézményt idegenszerűnek még csak részleteiben is legkevésbé tekintem. Ezt kívántam előrebocsátani, mielőtt a kérdés általános vizsgálatára térnék, a mihez bátorkodom a ház türelmét kérni. A hadszervezeti törvények nem csak mi nálunk, hanem szárazföldünk minden jelentékeny államában a kényszerhelyzet követelő kérdései* Fegyverzet, létszámszaporítás, szervezési fejlődés tekintetében egyik állam kénytelen követni a másikat, harmadikat, nehogy mögöttük nagyon elmaradjon. A haladás egyéb ügyeiben is lépést kell ugyan tartanunk az idővel, melyben úgyszólván rohamosan élünk; de tanügyi, közigazgatási, törvénykezési fejlődésünket szabhatjuk eltérőleg is s kell is szabnunk a magunk saját viszonyához, külön érdekeihez és pénzügyi állapotainkhoz mérve; de abban nem lehet eltérnünk, hogy a szomszéd államoknak aránytalanul nagyobb hadseregük, sokkal előrehaladottabb hadi képzettségük és sokkal tökéletesebb fegyverzetük legyen. Minderre kénytelenek vagyunk keserves áldozatokat hozni, nehogy háború esetében a legkeservesebb sorsnak essünk martalékul. Ebben áll a kényszerhelyzet. Angliát szigeti fekvése menti meg — de ma már csak némileg — attól, hogy e kényszerhelyzetnek ne kelljen teljesen meghódolnia. ÉszakAmerika egyesülete pedig annak köszönheti boldog kiváltságát, melynél fogva nem kényszerül állandó nagy hadsereget tartani, hogy nincs fegyveres szomszédja, de szakadt volna csak maga ez egyesület a polgárháborúban ketté, ma már dél és Észak egyaránt érzenék azt a bajt, mely alatt az európai államok pénzügyei nyögnek. Korunk egyik szomorú tapasztalata, hogy e tekintetben a nagyban fejlő műveltség épen nem enyhít a népek terhén. Sőt még súlyosbítja azt. Volt a böleselmi álmodozásnak — még csak nem régen is — olyan kecsegtető kora, melyben fenszárnyaló elmék és melegen dobogó szivek hittek az örök-béke lehetőségében. Abban bíztak, hogy nem csak a finomult agy bölcsessége, hanem maga az egyre nagyobbodó anyagi érdekek okos sugalata is oda vezetik az emberiséget, hogy szakítsanak a háborúval; s midőn a művelt népek évtizedről évtizedre nagyban szaporítják anyagi és szellemi kincseik halmazát s midőn az egyes emberek értékét is jelentékenyen fokozza az értelmi haladás és munkára való nagyobb képesség: el kell jönni az időnek, melyben az általános lefegy-