Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-227

£16 827. vfíuéft Hé* Afrllig II. ISIS. ministerelnök nr kormányát vagy pártállását nem vallja magáénak és ellenzéki képviselőt segített ide, ki azon kivtil a küldötteket Szebenbe igen jó utasításokkal küldte s hogy ő ime megtűri az ellenzéki tisztviselőt is. A t. ministerelnök ur valószínűleg akként tekinti a dolgot, hogy egy alispán, a ki az ellenzék részére állít képviselőjelöltet, nem tudhat mindent, a mit kortesei beszélnek és hogy neki nem lehet tudomása arról sem, a mire interpellatíóm indokolásában különös hangsúlyt fektettem, hogy ott az ellenjelölt nem pártállása miatt utasíttatott vissza, hanem, mert elláttatott — engedelmet kérek a t. képviselőháztól — „magyar kutya* jelzővel. {Mozgás balfelől.) A t. ministerelnök ur most már elmondhatja velem szemben, hogy az alispán, a kinek pártja szájából ez a szép epitheton elhangzott, nem lehet mindenütt jelen és hogy akadhat egyes ember, a ki ily kifejezést használ. De ez minden esetre jellemző az alispáni párt hangulatára nézve, azonban felkérem a t. ministerelnök ur figyelmét a következőkre is. (Halljuk! Halljuk f) A leordinai néptanító, a ki a Mihálka László alispán által vezetett pártnak egyik kortese volt, beszédet tartván a néphez, ekként nyilatkozott: ne válaszszátok meg a magyar kutyát, mert a magyar kormányhoz fog tartozni és a magyar királylyal együtt fogja rabolni a népet. (Nagy mozgás.) Ez, t. ház, nincs odavetve, mert a jelen volt csendőrség az esetet kötelességszerűen feljelentette, minek következtében a máramarosszigeti biróság 3550. és a 4324. ügyészi szám alatt elő is vette a dolgot. De, hogy ez a flagrans elségsértés és a magyar nemzetnek ezen az utzán elkövetett véres sértése miként biráltatott 1, ezt a mai napig senki sem tudja. Én, t. ház, iparkodtam megtudni az ügy állását és azt, hogy hová lettek az iratok és azt tapasztaltam, az a benyomásom van, hogy ezeknek egyszerűen nyoma veszett. No t. ház, ha az az alispán, a kit a miniszterelnök ur jó embernek nevez, a saját maga reputatiója tekintetéből megsürgetné ezen dolgok tisztázását, nem történhetnék meg Magyarország képviselőházában az, a mi most történt, hogy egy ministerelnök azt mondja, hogy a sajtóbirósági ítéletnek nines súlya, (Ellenmondások jobbfelóí) és hogy az, a kiről 12 önálló polgár kimondotta, hogy hűtlenül kezelte a közvagyont, a ki törvényt sértett és a kiről maga a kormány is kénytelen bevallani, hogy miatta két községet bírságokkal kellett sújtani, jó ember, a ki ellen vádat emelni valóban kár. (Ügy van.' balfelől.) Miért nem tisztázkodott az alispán ? Minthogy a t. ministerelnök ur arra a hires szebeni conventiculumra is czélzott, legyen nékem megengedve, hogy az „alispáni biztatások" tekintetében is elmondhassam a magam dolgát. Itt sem hagyom el alapomat: a sajtóbiróság jegyzőkönyvét, ítéletét és a 12 esküdt verdicjét. Azon esküdtszéki tárgyalásból világos az, hogy Máramarosmegyébő'l 6 küldött ment Szebenbe, még pedig Mihálka László alispán tudtával, állítólag a mint részben két év múlva — részben öt év múlva az illetők nyilatkoznak a lapokban — állítólag mondom, hogy a passivitás ellen és az activitás mellett foglaljanak állást. A t. képviselő uraknak ugy is módjukban volt csak nem rég is egy nyilatkozatot olvasni, a hol az illető volt román kö vet kijelenti, hogy ő az activitás mellett szólalt fel Szebenben. Azonban, t. ház, kezemben van e szebeni eonventiculum megállapodása: egy nyomtatvány, mely keltezve van 1881-ből, a román emlékirat ez, a melyben benfoglaltatik a szebeni román conventiculum megállapodása, egy programm, mely elejétől végig magyar szempontból véve hazaárulás. És ez emlékiratban, mely sok nyelvben terjesztetett, mert lefordíttatott az úgynevezett latin nyelvekre, gondolom francziára és olaszra is és terjesztetett, mint vádirat román részről a magyar nemzet ellen, ez emlékiratban — mondom — nagy büszkén van hidetve, hogy az a hazaáruló programm, a népek életében ritkán előforduló egyhangúsággal fogadtatott el a eongressus által. És az egész emlékiratban egyetlen sor sem emlékezik meg arról, hogy Máramarosmegye jelen volt követei ott felemelték volna tiltakozó szavukat. (Mozgás.) Én interpellatiómban és annak indokolásában csupán egy hibát követtem el. Azt itt nyíltan beismerem. E hiba az volt, hogy feltettem, hogy az oláh és orosz nép ott államellenes érzülettől van áthatja. Minthogy Máramarosmegyében közvetlenül nem érintkeztem a néppel, az aláírási ívekből értesültem arról, hogy ott nem a nép táplál ellenszenvet a magyar állam ellen, hanem az inteíligentia bizonyos része, melynek nyilatkozatai folyton vádaskodnak a magyar sajtóban egymás ellen, (Nagy zaj) a melynek egyik része a másik ellen folyton vádat emel s a másik e vádak ellenében magát jó hazafinak tünteti fel, Hát hiszen mi most sűrűen halljuk mindenfelé a hazafiság declaratióját, de tekintve a multat, igen jól tudjuk, hogy azok, kik szorult helyzetben vannak, akkor midőn nem ők dominálnak, palám et publice szükségből mérsékelt hazafias hangon szoktak nyilatkozni, azok az ország súlyos napjaiban a nemzet nyakára fognak ülni, ők lesznek a Wörafkák, ők a Peringerek. Jól tudom, hogy Máramarosmegye oláh és orosz népe a magyarokkal szoros barátságban van és hogy mindazon veíleitások, melyek kifelé gravitálnak, csak az inteíligentia bizonyos részében vannak meg és egyszersmind a megye bizonyos tisztviselői körében, a mint ezt a múlt napokban világosan láttuk, midőn a convictus telke fölött folyt vitában a megyei ügyész határozottan állam-