Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.
Ülésnapok - 1884-221
108 221. országos ülés április 6- 1886. azon kívánsághoz, melyet Irányi Dániel t. képviselő ur fejezett ki és mely coneret javaslatban előttünk nem is fekszik, tudniillik ahhoz, hogy a települési engedély mindig csak az alispán által adathassák ki. Ezt, azt hiszem, már adminisírationális szempontból is az egész országra kiterjeszteni, majdnem lehetetlenség, mert oly nehézkessé tenné az egész eljárást, hogy az egész közigazgatásunkat is megakaszthatná. Különben meg kívánom jegyezni, hogy múlt évben beterjesztett törvényjavaslata, a mely miatt most ezen szakaszt a bizottsághoz visszautasittatni kívánja, hogy az tekintetbe vétessék, bár hivatalosan nem volt is a közigazgatási bizottsághoz utalva, de midőn ezen szakasz tárgyalt, tott, a bizottság már akkor is kellő tekintettel volt rá és bizonyos ennélfogva, hogy ha újabban hivatalosan utasíttatnék a bizottsághoz, az tovább annak tekintetbe vételénél nem mehetne. Ennélfogva kérem, hogy Horváth Lajos módosításával e szakaszt elfogadni méltóztassék. (Helyeslés jobbfelöl.) B. Andreánszky Gábor: T. ház! (Halljuk.') Minthogy én egy élő tudóst idéztem, ki ellen sértegetéssel élt a t. előadó ur és őt házalónak keresztelte: erkölcsi kötelességemnek tartom ezt egyenesen visszautasítani. (Helyeslés balfelöl.) Hogy tudós-e az illető, vagy sem, azt semmi esetre sem fogja az előadó ur megítélni, mert az illető sokkal magasabb szempontból nézi a világot, semhogy az előadó úrra valamit adna. (Mozgás jóbbfélol.) Részemről azonban protestálok, hogy idegen emberről, ki magát itt nem védelmezheti és a ki velünk semmi összeköttetésben nem volt, hanem zsidó journalisták és a philosemita hírében álló Pulszky képviselő ur által vezéreltetett, ha esetleg nyilatkozatát felhozzuk, goromba és udvariatlan említés tétessék. (Helyeslés balfelöl.) Ez a parlament méltóságával és a ház tekintélyével nem fér össze. (Helyeslés balfelöl. Mozgás jobbfelöl.) Elnök: Tessék reám bizniannak megítélését, hogy a parlament méltóságával mi fér össze. (Helyeslés jobbfelöl.) Az nem egyes képviselő megítélése alá tartozik. Ha a nyilatkozat a ház méltóságát sértette volna, én lettem volna köteles azt megóvni (Helyeslés jóbbfélol). T. ház! A 15. §-hoz egy indítvány és négy módosítvány adatott be. Az indítványt Irányi Dániel t. képviselő ur adta be, ki e szakaszt a közigazgatási bizottsághoz kívánja visszautasittatni, hogy az az általa 1885. évi márczius 15 én 116. szám alatt beadott, az idegenek letelepüléséről szóló törvényjavaslattal egybevetve, a szükségesnek mutatkozó rendelkezésekkel kiegészíttessék. Ez tehát egy előzetes kérdés, melyre nézve kérdenem kell a t. házat, elfogadja-e Irányi Dániel képviselő ur indítványát ? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, méltóztassanak felálíani. (Megtörténik.) Most méltóztassanak felálíani azok, a kik nem fogadják el Irányi Dániel t. képviselő ur indítványát. (Megtörténik.) A ház többsége nem fogadta el az indítványt. T. ház! A beadott négy rendbeli módosítvány az egyes bekezdésekre vonatkozik, azért legjobb lesz a módosítványokat az egyes bekezdések szerint bocsátani szavazás alá. (Helyeslés.) Mindjárt az első bekezdéshez Horváth Lajos képviselő ur azt a módosítást adta be, hogy „az idegen" szók helyett tétessék „a külföldi" szó. vak. (Elfogadjuk!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az első bekezdés ezzel a módosítással fogadtatik el és igy az „idegen" szó a „külföldi" szóval helyettesittetik. A második bekezdéshez először is Veres József képviselő ur nyújtott be egy módosítványt, mely szerint a „kimutatja" szó elé iktattatnának a következő szavak: „előbbi tartózkodási helyéről hozott vagyoni bizonyítványnyal". Kérdem a t. házat, méltóztatik-e e szavak beiktatását elfogadni, igen vagy nem? (Nem fogadjuk el!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház többsége nem kívánja a beiktatást. Ugyanezen bekezdés második sorában Horváth Lajos képviselő ur a „családját" szó után a „tartósan" szót kívánja beiktatni. (Elfogadjuk!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a második bekezdés ezzel a beszúrással elfogadtatik. Ezen második bekezdés után Teleízky képviselő ur új bekezdést hoz javaslatba, a melyhez Horváth Lajos képviselő ur is hozzájárult, visszavonván erre vonatkozó saját indítványát. Méltóztassanak a szavazás előtt az új bekezdést meghallgatni. Ábrányi Kornél jegyző (olvassa). Elnöki Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a most felolvasott szöveget harmadik bekezdésül elfogadni, igen vagy nem? (Elfogadjuk!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az elfogadtatott. Ezután következnék, mint 4. bekezdés, Horváth Lajos képviselő ur következő indítványa: „a lakási szándék vélelmeztetik, ha a külföldi három hónapon át a községben tartózkodik". (Elfogadjuk!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az mint negyedik bekezdés elfogadtatott és igy az azután következő régi 4. és 5. bekezdés, mely nem tárnadtatott meg, mint 5. és 6. bekezdés fogadtatott el. Következik a 16. §. Szathmáry György jegyző (olvassa a 16. §4). Olay Szilárd: T. ház! Nem csekély jelentőséggel bír a községi életben főleg a községek anyagi érdekeire nézve az úgynevezett illetőségi kérdés megoldási módja. E törvényjavaslat igyekszik ugyan a homályos kérdésekre, a mennyire lehet, világot derítem és a dolgot egyszerűsíteni,