Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-202

t '202. országa* ilés márczins 12. 1S86. tapasztalatilag ismerhetném, de meg mint városi ember nem is vagyok szerenesés azon osztályhoz tartozni, mely a megyének egyetlen eleme volt egykor s tényleg annak egyetlen faetora most is. A régi megyének két fővonása iránt azonban a történelem és a traditio útján mégis tisztában vagyok. Az egyik az, hogy a megye nem kizárólag önkormányzati — administrativ — hanem főleg és per excellentiam politikai kormányzati rendszer Tolt, a második pedig az, hogy a régi megye nem hogy a szó igaz értelmében autonumicus institutio lett volna, hanem volt a legrövidebb, minden jogosult helyi viszonyt és érdeket mereven megálló megyei centralisatioa megyeközpontjában. Az az autonómia, mely mellett például Belényes vidékének helyi viszonyai, igényei és szükségletei felett Nagyváradon, vagy az, a mely szerint a Balaton felső vidékének közlekedési, rendőri, biztonsági, iskolai ügyei felett a Zalaegerszegen összeült urak határoztak, vagy az — a mi egyébiránt most is fennáll — hogy tudniillik a külön böző vidéki érdekek felett a megye összessége intézkedik s a járások tisztviselőit a megye öszszessége választja — mondom - az az autonómia igazi satyra, lucus a, non lucendo s valóban nem érdemes arra, hogy mint ilyen mellett valaki csak szót is vesztegessen. Ez a megye, megengedem, hajdan a feudális világban birt hivatással, sőt egykori politikai viszonyaink között védbástyájává lőn a nemzeti függetlenségnek — nem tagadom — de azt bátran ki merem mondani, hogy a mint azt az ország különben megfoghatatlannak tetsző elmaradottsága világosan tanúsítja, szerenesés közigazgatási orgánum az időben sem volt, újabb politikai viszonyaink és újabb nemzeti aspirátióink mellett pedig egyenesen oly ódonságul tűnik fel, melynek visszaállítására hypocrisis nélkül komolyan még csak gondolni sem lehet. Azután, t. ház, megértem azt a kort, a mely az ős megye megromlása után következett s a melyet katexochén absolut rendszernek nevezünk. E rendszer gyűlölt volt nemzetellenes iránya miatt s méltán gyűlölteiéit. De, t. ház, az igazság iránti kötelességérzet mellett tag-adnunk nem szabad, hogy ezen különben gyűlölt közigazgatás alatt jól kezeltetett az árvaügy s jól az árvavagyon, hogy jók voltak az utak, jól állott a közbiztonság, szóval, hogy rend volt a faluban. S itt jó lesz megjegyeznünk még azt is, hogy az időben a saját dolgaira utalt magyar ember nöm pártoskodott, de komolyan hozzáfogott a gazdálkodáshoz s ennek folytán a termelés és anyagi jóllét is szembetűnőié^ gyarapodni kezdett. Megtörtént azonban a restitutio s a megyei közigazgatás ismét átvállalta Magyarország keselését. És nézzünk körül, mi a végeredmény ? Az, hogy a megye azóta sem csinált egy vonalnyi tisztességes utat, valóságos török fatalismussal nézi, hogy bomlanak szét az átkos Bach-korszak alatt készült közlekedési vonalok és hidak, az árvaügy országszerte kétségbe ejtő állapotban van s az árvapénzekkel űzött gazdálkodás a szégyenpírt kergeti minden magyar polgár arczába, egészségügyi administratio daczára a kitűnő törvénynek, nálunk úgyszólván soha nem is létezett, avagy csak legfeljebb papíron létezik, a megye rendészete pedig a pandúr és persecutorok attroeitásaiban culminált és a személyes szabadság apró kényuraknak szolgált játékszerül. — Szóval a mostani megye, a mostani közigazgatás a jelenkor, a cívilisatio egyetlen kívánalmának sem tett eleget s a mi a legszomorúbb — s kérem azokat, a kiket illet, hogy erre nézve ne ringassák magukat illusiókban — gyűlöli azt az ország lakosainak kétharmad része. Azonban az, hogy a vármegye rosszul ad minístrál, az még nem volna helyrehozhatatlan baj. Egy különben egészséges érőteljes nép és társadalom gyarló institutiók mellett is kiállja a lét harczait. — A rosszat ki lehet küszöbölni, ha elébb nem, hát később, a részletes javítás és tatarozás egy alapjában gyenge épületet is soká fentarthat és én nem akarom tagadni hogy a laza megyei szerkezeten és administratión ideig-óráig a most előttünk fekvő javaslat is javítana, segíthetne s azt legalább is gyorsabb működésre kényszerítené. De van a mostani megyei kormányzási rendszernek mind ennél veszélyesebb defectusa is, mely részben politikai, részben pedig társadalmi téren észlelhető sympthomákban nyilvánul. (Halljuk f) Tudniillik Magyarország egyik legvégzetesebb politikai kérdése kétségtelenül a nemzetiségi kérdés. Az ország polgárainak fele nem élhet örökös háborúban hónuk másik felével. Ez valóságom létkérdés. Tehát vagy ki kell békülnünk a nemzetiségekkel s megnyerni, ha lehet, vagy féken tartani, legyőzni kell őket, ha szükséges. Tertium j non datur. (Helyeslés.) A megye azonban sem az egyik, sem a másik | expediensre nem képes, sőt ellenkezőleg, viselkedésével mind a két irányban csak ront. Nem nyeri meg a nemzetiségeket, mert gyarló, primitív administratiójával azoknak semmiféle érdekeit biztosítani, semmi jogos igényeit kielégíteni nem képes, pártoskodásaival s aristocraticus elzárkozotfságával pedig a nemzetiségeket csak ingerli s gyakran legkényesebb érzelmeikben sérti, magától egyenesen eltaszítja — másrészről pedig tehetetlenségében sem imponálni, sem erélyével tekintélyt szerezni nem képes. (Mozgás a szélső baloldalon.)