Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-215

378 215. országos ülés máretíus 29. 1886 legalább is visszautasító hideg zárkózottságot s gyűlöletet fognak tapasztalni. T. képvigelőház! Hogy ezen szakasz a városokra nézve mennyire igazságtalan, az alig szorul magyarázatra; mert eltekintve attól, hogy az ő autonómiájuk keretében, kénytelenek lesznek, egy tulajdonképeni állami policájközeget megtűrni, olyat, a kivel jó formán alig rendelkezhetnek s a kitől azon fölül még tartani is okuk lesz, azt még fizetéssel és nyugdíjjal is kötelesek legyenek ellátni, azt, a ki mint a kormány bizalmi férfiának, a főispánnak bizalmi férfía. Már állásánál fogva is minden, a fennálló kormányokkal szemben ellenzéki állást elfoglaló polgárt tehetségéhez képest gátolni fog politikai jogainak szabad gyakorlatában s azok pedig, a kik még ennek daczára is megmaradnak politikai meggyőződésük mellett, mindig ki lesznek téve üldözéseinek s secaturáinak, melyre egy rendőrkapitánynak nagyon is sok alkalma van. Hát lehet-e nagyobb igaztalanságot képzelni, hogy egy város a nyakára ültetett titkos kémet nem csak tűrni, hanem még fizetni is kénytelen legyen, (Ugy van ! a szélső baloldalon.) Bizony, t. ház, ha József császárnak az ő centralizáló politikájához ugy elő lett volna készítve a talaj, mint azt ezen törvényjavaslat a megyék agyonütésével, a városok ellenállási képességének megbénításával, az erkölcsöknek a kémrendszer behozatala általi eorrumpálásával elő fogja készíteni s ha azt nem neki magának kellett volna erőhatalommal, mely a megfelelő ellenállást meg is szülte, inaugurálni, azóta Magyarország még a térképen sem volna feltalálható s legfeíjebb historicusok emlegetnék mint egy hajdan önálló, de már teljesen beolvadt népet. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És ha szegény hazánkat ezen törvény életbe lépte után az ötvenes évekhez hasonló csapás sújtaná, ha az alvó reaetio, mint az a Mária Terézia korszak után József császár uralkodása alatt történt, ismét fölébredne, bizony mondom, hogy egy második Bach igen könnyen elbánhatna velünk. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Miután tehát az én nézetem szerint a törvényjavaslat ezen szakasza is ugy a magyar államra általánosságban, mint a városokra specialiter veszélyessé válhatik, miután azon előny, melyet a más utón is megfékezhető nemzetiségi izgatásokkal szemben nyújt,egyáltalában nem felel meg azon hátrányoknak, melyek más oldalról benne rejlenek, a törvényjavaslat ezen szakaszát sem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) t B. Andreánszky Gábor; T. ház! Ámbár én az egész szakasz kinevezéseit sem fogadom el és a Bottlik Lajos t. képviselő ur módosítványáhozjárulok, mégis felszólalásom tárgyát főkép az orvosok kinevezése képezi. Ha tekintetbe veszszük a kisebb megyei székhelyeket, kivált a járási orvosok székhelyeit, ugy találjuk, hogy ez utóbbiak székhelyein többnyire csak egy orvos élhet meg praxisából s azért az iiyen kisebb székhelyen csak akkor telepednek le ügyesebb gyakorlottabb orvosok, ha azon helyen első orvosok lehetnek. Nézetem szerint a megyei közönség sokkal jobban felismerheti és ajándékozhatja meg bizalmával azt az orvost, a ki azt "megérdemli, mint a főispán, a ki többnyire nem is lakik a megye székhelyén és gyakran még a megyében sem. A legtöbb esetben nem egyedül a megyei tisztviselő, de a házi orvos kérdése jön itt tekintetbe és igy a főispán hatalma mélyebben belevág, mint bárhol e javaslat által nem annyira még az önkormányzatba, de a házi tűzhely szentélyébe, a mindennapi családi életbe. Furcsa párhuzamot lehetne itt vonni azon laisser faire-laisser aller közt, melyet épen a múltkor Pulszky Ágost t. képviselő ur, a többség zajos helyeslése közt, mint a szabadelvűség criteriumát állítá fel és azon szabadelvuségi eljárás közt, mely gyakorlatilag confiscálja a megye közönségének azon jogát, hogy magát azon diplomaticus orvos által gyógyítássá, melyben legtöbb bizalma van. Még a mérsékelt ellenzék, melynek egy nagy része oly határozottsággal kardoskodik a jurisdictióval ellátott megyei tisztviselők kinevezése mellett, nem látja be, mint azt ma Bottlik Lajos t. képviselő ur, látja, kifejezi szükségét annak, hogy a megyei orvosok kineveztessenek. Ha valaki egy elvnek szigorú intransingens keresztülvitele miatt még a megyei orvosokat is a ministerium által akarná kineveztetni, érthetném a következetességet, mert fel lehetne azt hozni mellette, hogy egészségügyi szakférfiak folynak be a kinevezésbe, de hogy a főispán miért értsen jobban ezeket kiválasztani, mint a bizottság, azt nem értem. Egyébként a kijelölésnél a főispán ugy is bele folyna a választásba, a mi pedig a disciplinát illeti, hisz e javaslat minden, akár állami, akár megyei tisztviselőt ugy agyonfegyelmezi, hogy itt engedelmetlenséget feltételezni nem lehet. Hogy a ministerelnök ur, kinek szive a választás mellett vérzik, {Derültség balfelől) mégis ki akarja neveztetni a megyei orvosokat, ennek csak egy oka lehet, hogy a zsidók szorítják őt erre, miután tapasztalták a múlt választásnál, hogy a zsidódoctorok a megyei orvosi hivatalokból rakásszámra buktak ki. {Ugy van! Ugy van/ a bal- és szélső baloldal némely padjain.) Pedig itt kétszeres zsidóérdek forog fenn. Az orvosi hivatás iránt különösen rokonszenvvel viseltetnek a zsidó urak, mert mint egy latin vers mondja: Hat G-alenus opes. Dat Iustinianus hono-