Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.
Ülésnapok - 1884-212
212. országos ülés márczius 24. 1886 gjg tási adóügyeinket függetlenítsük, a mi nélkül pedig ezen jövedelmi forrás kihasználása lehetetlen, mindannyiszor visszaretten és azt soha erélyesen kezébe nem veszi. {Ugy van ! balfelöl.) A kormánypárt ugyanazon egy kérdés megoldása körül, egymásután az opportunitás követelményei szerint, a legdiametrálisabban ellenkező álláspontokat tudja elfoglalni. {Igaz! Ugy van! balfelöl.) Élénkbe hoz egy nagy alkotmányi kérdést, a főrendiház reformját; de elénk állítja azt ugy, hogy conceptiója szerint az egész főrendi házat el akarja önteni ministeri hatalmának kinevezett képviselőivel. Mi ezt az álláspontot nem helyeselhetjük. De utóvégre is álláspont. Ez az álláspont a főrendi házban nem lévén érvényesíthető, ugyanezen kormány az ezzel diametraliter ellentétes olygarchicus álláspont elfogadását ajánlja a képviselőháznak és azt szerencsésen keresztül is vitte. A közigazgatási kérdések terén tett tapogatódzásaiban, hol az európai államnak fogalmához közeledik, a mennyiben behozza a qualificatiót, a pénzügyi bíróságot és a esendőrséget, hol pedig ennek tetejébe egyszerre élénkbe áll egy nem magyar, hanem gyökeresen ázsiai intézménynek tervezetével, mint a minő az itt eontemplált új főispáni hatalom. {Igaz! Ugy van! balfelöl.) A kormánynak és pártjának közgazdasági eapacitásai váltig hirdetik a manchesteri iskolának tanait; hirdetik különösen akkor, a mikor oly eszme merül fel, a mely arra szolgálhatna, hogy az országnak szegényebb és gazdaságilag gyengébb osztályai, az őket kifosztogató hatalmak súlya ellen megóvassanak. {Igaz! Ugy van! balfelöl.) Azonban a kormány mégis egymásután terjeszti elénk az új vámtarifákat és vámnovellákat, a melyek a lajthántúli állam iparos millionárusainak javára a magyar közönséget megadóztatják. {Igaz! Ugy van ! balfélől.) A t. kormány és annak vezére az 1867-ki kiegyezést ünnepélyesen elfogadta és magáévá tette. És várhattuk volna, hogy az a férfiú, ki e kiegyezésnek a nemzeti aspiratiók szempontjából való elégtelen voltát éveken át annyi hévvel és ékesszólással hirdette: midőn azt elfogadja, legalább azon lesz, hogy a nemzeti fejlődés és intézményeink nemzeties irányban való átalakításának mindazon csiráit, melyek az 1867-ki kiegyezésben le vannak téve, fejlesztessenek és élesztessenek. Ennek helyében mit látunk ? Azt, hogy a kormány ezen kiegyezés szellemét oly irányban módosítja, hogy nemzeti intézményünk és közös intézményeinkben a nemzeti érdek érvényesülése szempontjából e hosszú 11 év alatt nem történt semmi, hanem igenis történt a delegatiók hatáskörének kiterjesztése. {Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Es végül a t. kormány pártjának neve gyaKÉPVH. NAPLÓ. Í884—87. X. KÖTIT. nánt a szabadéivüség czímét hirdeti, állítja, hogy ezt a zászlót tűzte ki és én felszólítok mindenkit, mutasson ki nekem e 10 év számos törvénye és intézkedése közt egyetlenegyet is, már tudniillik a nagyobb súlynak és elvi jelentőségűek között, melynek czélja lett volna a nemzeti közszabadságok kitágítása, terjesztése. (Élénk tetszés a baloldalon.) Hát,t.báz,ílyenegymással ellenmondó ésközös ismérvül semmi egyebet, mint a legridegebb hatalmi opportunismust élénkbe feltáró intézkedések sorozatából áll ez a 10 évi tevékenység, {Igaz! Ugi/ van! a baloldalon) melyből a t. kormány és pártja állítja, hogy felismerjük annak valódi jellegét. Es ezzel szemben én, t. ház, bátran hivatkozhatom arra, hogy mi, a kik e ház e padsorain ülünk, mindazzal, a mit támogattunk— mert támogattunk is több intézkedést, melyet a kormány javasolt — és mindenben, a mit elleneztünk, egy consequens irány szerint jártunk el. Consequenter támogattunk minden olyan előterjesztést, mely az államhatalomnak, de az igazi államhatalomnak és nem a párturalomnak, azokon a tereken, a hol annak kellő biztosítékai nem voltak, megszilárdítását akarta létrehozni. Támogattuk e szempontból a közoktatásügyi javaslatot, támogattuk e szempontból a qualificatióról szóló javaslatot, támogattuk a csendőrség behozatalának intézményét. És midőn oly intézkedések hozattak a kormány által javaslatba, melyek által nemzeti közszabadságunkat veszélyeztetve hittük, mint a minő volt a kormány hires főrendi házi javaslata: nem késtünk azzal szembeállítani a mi conceptiónkat, melynek irány eszméje a nemzeti jogok tágítása, a nemzeti szabadságok biztosítása volt. [És igy, t. ház, azon, talán csak a jó élez kedveért, az utolsó két nap alatt a túloldal részéről hangoztatott felfogás, minthogy ha e párt újabban új nevet vett volna föl, tisztán mesebeszéd, mert ez eszünk ágában sem volt, mert erre szükségünk nincs. Az a tény, melyre itt czélzás történt és mely pártkörünkben adta elő magát, nem Yolt egyéb, mint annak constatálása, hogy e párt szabadelvű irányban haladt eddig is és fog haladni ezután is, anélkül, hogy bármit is változtatni akár keretében, akár eljárásmódjában szükségesnek tartana. {Élénk helyeslés a baloldalon.) Az államhatalom megszilárdítása, közszabadságaink kiterjesztése és biztosítása: ez a két vezéreszme vonul végig egész tevékenységünkön. Annak harmadik jellemvonása pedig az, hogy az 1867-iki kiegyezés által teremtett alapokat nemzeti intézményeink kiépítésére és közös intézményekben a nemzeti szellem térfoglalásának előmozdítására használjuk fel. {Élénk helyeslés a baloldalon.) Ezért sürgettük sorainkból a magyar tiszti 40