Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.
Ülésnapok - 1884-206
206. országos ülés márexluä 17. 1S86. 163 megérem azon időt, hogy a t. ministerelnök ur is majdan a még ezután bekövetkezendő a nemzetet vérében, vagyonában és szellemében rabbá tenui óhajtó törvényjavaslatok után [Ugy van ! a szélső baloldalon) oda fo:- állani közénk azon mozgalom k özepette, a melynek következtében Magyarország fel fog szabadulni (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) és megérendjük nemzetünknek ismét azon időszakainak egyikét, melyekben mindig nagy fog lenni a magyar nemzet egyetértésben, egy szívvel és lélekkel áldozva nem egyedül a hatalomnak odafenn, a mely csak meghunyászkodó lelkeket kivan, hanem megbecsülve a törvény szerint a hatalmat, de csak a mennyiben egy alkotmányos nép és nemzet azon hatalmat megbecsülheti, ismét ünnepét fogjuk ülni a nemzeti szabiidságnak és a nemzeti függetlenségnek. Pártolom Szederkényi barátomnak indítványát, hogy az egész szakasz kihagyassék; de ha ez el nem fogadtatnék, szívesen hozzájárulok Grünwald képviselőtársam módosítványához. (Éiénk helyeslés a bal- és szélső balfelől.) Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk !) Ne méltóztassék esudálkozni, hogy ezen szakasz körül hosszabb vita fejlődik, mert ez csakugyan azon intézkedéseknek egyike, amelyekben a törvényjavaslatnak egész SÍ ellenie a legkirivóbban és a gyakorlati életre legmélyebben behataón kifejezést nyer. En a magam részéről pártolom a Grünwald t. képviselőtársam által beterjesztett indítványt és a t. ministerelnök urr. 1 szemben kettőt kívánok megjegyezni mielőtt magára a tárgyra nézve röviden megtenném észrevételeimet. {Halljuk!) Először azt, hogy a t. ministerelnök ur helytelenítette— legalább egyik szónoklati fordulatát így kell értelmeznem — Grünwald t. barátomnak azon eljárását, hogy az általános vita folyamán a ministerelnök ur által elmondottakra máma reflectál. r En már mint bűntárs — a ki hasonlót követtem el a részletes vita elején — is tartozom a t, barátomnak azzal, hogy a ministerelnök urnak ezen vádját leszállítani iparkodjam; de nem csak mint bűntárs, hanem mert a dolog érdemével és a tanácskozási rendünk t' rmészetéből kifolyólag azt, a mi történt, igazolhatónak, habár nem minden esetben és nem gyakran alkalmazandónak, de ily nagyfontosságú tárgyaknál (Ugy van! balfelől) és midőn oly meggyőződések, a melyek egy p litikai egyéniség életének ma vát képezik, hamis színben állíttatna'-elő, teljesen jogosnak tartom. (Helyeslés balfelől) A másik megjegyzésem at. ministerelnök úrral szemben az: ő Grünwald Béla módosítványával szemben a szakasz teljes szövegét megvédte avval a mondatával is, hogy különösen azokat kéri, a kik a megyét fentartani akarják, a kik nem akarnak oly állapotok fejlődésére utat nyitni, a melyek csakugyan a népet oda vezetnék, hogy a kinevezési rendszerben keressenek menedéket, a decompositio, vagy az anarchiával szemben — mondom: különösen ezeket kéri, hogy tartsák fenn az egész szöveget, tartsák fenn azt az intézkedést is, amely a kormán, nak positiv rendelkezési jogot ad a szakaszban érintett esetekben. Hát, t. képviselőház, ebben az a gyanúsítás rejlik, mint hogy t. barátom ezt az indítványt abból ÍÍ szellemből adta volna be és mintha mi, kik vele azonos állásponton állunk, azt azou szellemből pártoinók, hogy ezzel a mai megyei életet ad absurdum vigyük és így kerülő utakon iparkodunk a mi elméletünket — bogy ugy mondjam — a törvényhozásba becsempészni. T. ház! Ezen gyanúsítás ellen határozottan tiltakozom. (Helyeslés balfelől) Zvíi a mi eszméinket, tekintet nélkül arra, hogy népszerűek vagy népszerűtlenek-e; tekintet nélkül arra, hogy — a mit nehéz volna constatálni, többségben van-e az ebben a házban vagy ninc:;, nem mától kezdve, de évek óta egész nyíltan hangoztatjuk a közvélemény előtt; minden alkalmat felhasználtunk arra, hogy azt a törvényhozás elé vigyük. Minket tehát e tekintetben kerülő utak követésével vádolni semmikép sem lehet, (ügy van! balfelől) És t. ház, nincs is arra a jelen controversiában semmi alap. Mert én, a ki meg akarom adni a központi kormányzatnak mindazt, a mire szüksége van, hogy a törvények és törvényes rendeletek kellő végrehajtását eszközöltethesse és azért a felelősséget elvállalhassa és az állami érdekek felett Őrködhessék: de a ki másrészt fenn akarom tartani az önkormányzatot annak jogos terén és körül akarom azt sánczolni a ministeri önkénynyel szemben a szükséges biztosítékokkal, (Helyeslés balfelől) én azon szilárd meggyőződésemet fejezhetem ki, hogy a mi a Grünwald Béla t. barátom által kihagyatni javasolt utolsó szavakban benfbgíaltatik, az a központi hatalom hivatásának szempontjából teljesen felesleges, (Ugy van! balfelöl) míg az önkormányzati hatáskörre nézve oly veszélyt tartalmaz, hogy annak fentartását csakugyan az önkénytől teszi függővé. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) T. ház! Miről van itt szó ? Első sorban arról, hogy minő eljárás követtethessék a kormány részéről akkor, midőn arról nyer értesítést, akár főispáni előterjesztés folytán, akár a közgyűlés jegyzőkönyveiből, hogy törvénytelen, vagy illetéktelen határozat hozatott? Ha az intézkedés tovább nem terjedne mint odáig, hogy ez esetben ez a törvénybe, vagy törvényes rendeletbe ütköző, vagy illetéktelen határozat megsemmisíttessék és hogy, a mennyiben intézkedés szüksége fenforog, a megye új eljárásra felhivassék, ez ellen nekem semmi kifogásom nincs és azért én nem járulhatnék azon indítványai*