Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-204

130 204. országos ülés márczins 15. Í886 számbavehető nyilatkozat az iránt nem történt, 1 hogy valaki a központosítást óhajtaná abban a merev formában sazokkal a szabadságfojtó következményekkel, a melyekkel azt báró Bach Sándor az 50 es években megalkotta volt. Bátran és örömmel constatálhatom tehát, hogy az önkormányzat hívei nagy többségben vannak e ház kebelében. Hanem ha azután arról van szó, hogy az önkormányzat kerete, hatásköre és foganatbavétele miként Írassék körül, akkor az eltérés igen nagynak mutatkozik. E tekintetben rólunk az igen t. előadó ur azt mondja, hogy felfogásunk nem egyezik meg az 1848-iki törvényhozás szellemével. Hátén megmondom a t. előadó urnak, mi e tekintetben a mi felfogásunk. Mi itt e padokon ugy fogjuk föl, hogy a történelmi fejlődés, a nemzet értelmi fölfogása, a közszükségletek parancsszava és a szabadsághoz való hagyományos ragaszkodás megalkotta a vármegyei intézményt választott tisztviselőkkel, politikai jogkörrel, cselekvési, intézkedési és fegyelmezési hatáskörrel a központi kormány felügyelete és ellenőrzése alatt. Mi a közéletnek ezen szervét alkalmasnak tartjuk ugy a helyi, mint a reá bkott országos igazgatási functiók teljesítésére; alkalmasnak tartjuk, hogy a közélet szükségei által a helyi felfogás és a helyi viszonyokhoz képest a legegyszerűbb és a legtermészetesebb módon nyerjenek kielégítést; alkalmasnak tartjuk, hogy szervezeténél fogva mindig és minden időben be tudjon illeszkedni a változott és folyton változó viszonyokon (Ugy van! a szélső halon) s hogy benne mindig megújuló erőforrást találjanak a nagy állami feladatok. Ennélfogva mi ragaszkodunk az önkormányzat ezen történelmileg fejlett keretéhez. Szeretném, hogy az előadó ur megmagyarázta volna nekünk, hogy e felfogás miért és miben ellenkezik az 1848-iki törvényhozás szellemével. Nem magyarázta meg. Én nem vitatom a kérdést, hanem felhozok valamit. Az 1848-iki törvényhozásnak, az 1848-iki nagy időknek él még egy nagy tanuja. {Éljen! a szélső baloldalon.) Az ő nevéhez van fűzve az 1848-iki alkotás egész nagyságában. (Igaz ! a szélső baloldalon.) Méltóztassék e nagy férfiút, Kossuth "Lajost (Éljenzés a szélső baloldalon) megkérdezni, méltóztassék iratait elolvasni, hogy ó', ki az 1848-iki törvényhozás szelleméhez csak ért valamit, minő felfogásban van a vármegyei intézményről '? A háznak egy másik pártja szintén hangsúlyozza az önkormányzatot; többet kivan, mint a mennyit a javaslat nyújt, de kevesebbet, mint a mit mi óhajtunk. E párt kiváló szónokai megegyeznek abban, hogv a közigazgatás kinevezett tisztviselőkkel foganatosittassék, de nincsenek egy véleményben az önkormányzat keretére nézve. Némelyek az önálló törvényhatóságokban megtalálják az önkormányzat keretét, mások ijesztő vonásokban rajzolják a rettenetes vármegye képét s nem tartják szükségesnek az iránt a ház megnyugtatását, hogy önkormányzati elméleteiket voltaképen minő talajon kívánják meggyökereztetni. Mindamellett tény, hogy ezen tiszteletreméltó párt önkormányzatot akar választott tisztviselőkkel és a közszabadságnak a szolgálati pragmaticában és a közigazgatási bíróságokban rejlő biztosítékaival. Végre a kormánypárt szónokai szintén önkormányzatot akarnak s a tévedés csak abban van, hogy az a mit megszavazni fognak, nem önkormányzat, hanem önkény. Nem bocsátkozom annak taglalásába, hogy minő csorbát szenved a magyar önkormányzat a kinevezési rendszer által. Én elismerem, hogy az önkormányzat nemcsak a tisztviselők választásában áll, de szintén kérem elismerni, hogy nálunk a választási elv egyik lényeges alkatrészét képezi az önkormányzatnak. Másutt nem így van; de én nem megyek idegen földre minták után, addig a mig saját jogfejlődésünk jó mintát szolgáltat. Elmélet helyett nézem a gyakorlatot. A gyakorlat pedig azt bizonyítja, hogy ugy a választási, mint akinevezési rendszer mellett vannak jó és rossz tisztviselők s ha akár a fegyelmi büntetések, akár a defraudatiók számát veszszük, ugy találjuk, hogy a mérleg egyenlő számarányokat mutat. Nézetem szerint, ha a választás és kinevezés elveit veszszük vizsgálat alá, igazságosan csakúgy járhatunk el, ha nem fogjuk rá a kormányra, hogy az mindentudó és csalhatatlan, hanem beismerjük, hogy a kormánynál sincsen kizárva a tévedés s viszont a választó közönségre sem fogjuk rá, hogy azt kizárólag gonosz szenvedélyek vezérlik, ami miatt teljesen képtelen saját komoly érdekeinek fölismerésére. Én veszem az embert olyannak, a milyen. Sem a választó közönséget nem tekintem ideális jónak, sem a kormányt nem nézem megrögzött gonosztevőnek. Én fölteszem, hogy hatalmi befolyásolás nélkül a választó közönség többsége a szokásos korteskedés útján megválasztott egy törvényesen képesített tisztviselőt és fölteszem, hogy a kormány szintén a qualificatio szemmeltartása mellett jóhiszemüleg kinevezett egy tisztviselőt. Mit fogunk tapasztalni, ha e két egyént szembeállítjuk? Azt, hogy a választott tisztviselő hatalmát a közbizodalomból merítette, tehát intézkedéseinél mindig számíthat a közönség támogatására és segélyére; ismeri a nép természetét és a helyi viszonyokat s igy eljárását azokhoz tudja alkalmazni ; (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) integráns része a törvényhatóságnak tehát felfogásban megegyezik azon vidék traditióival, szokásaival és érdekkörével; érzi és alatta áll a felelősség azon erkölcsi részének is, melyet rá nézve a gyermekkor emlékei s családi összeköttetések és a személyes ismeretség hálózata állapított meg. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Egy szóval otthon van, ott vert gyökeret s megfogamzik benne a localpatriotismusnak az a neme, mely tettre sar-