Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-178
17S. országos ülés február 8. 1886. 45 ellenes államegyetemet pedig fizesse a kormány a zsidók pénzéből, (Nagy derültség) a kiknek fiai úgyis felét teszik az összes egyetemi tanuló ifjúságnak ; ugy hogy azok számát a két protestáns egyház fiai még csak meg sem közelítik. Az egyetemi tanárok felosztása alkalmával nagyon üdvös lenne a tanárokat egy kicsit megrostálni, azaz azokat a tanárokat, a kik a kereszténység és a katholicismns ócsárlásával töltik be óráikat, brevi manu el kellene mozdítani, mert a latin közmondás azt tartja, hogy: „ubi deest argumentatio, incipit ealumniatio !£ , Azon tanár urak, kik ugy is ritkán járnak az iskolába s tartják meg óráikat, tanórák alatt mégis a tudományos komoly érvelés helyett insnltalják a kereszténységet, különösen a katholicismust, eo ipso bizonyítják, hogy nem bírnak annyi tudománynyal, hogy komoly érveléssel töltsék be az órákat. Azon körülmény, t, ház, hogy az egykori cultusminister, boldogult báró Eötvös indítványára a t. ház elfogadta azt, hogy ezentúl Pázmánegyeteme ne legyen katholikus jellegű; hanem legyen közös egyetem, ez nem derogál Pázmán egyeteme katholikus jellegének, jogi természetének ; mert az alapítványok, a végrendeletek szentsége oly nagy, hogy azon jogilag, bármely parlamentnek határozata, bármely fejedelem sanctiója sem változtathat. Azért én, részemről a Pázmánegyetemet mindig katholikus egyetemnek tartom s tiltakozom az ellen, hogy annak jövedelme az államköltségvetésbe felvétessék. {Helyeslés.) Herman Ottó: T. ház S A tárgyalás alatt levő czím lehetségessé teszi, hogy a fonalat ott vegyem fel, a hol az általános vitában elejtettem, de ez nem jelenti azt, hogy én a fonalat akkép vegyem fel, hogy a minister urat kövessem, különösen azon modorban, melyben magának velem szemben tetszett; de egy-két megjegyzésére most kötelességemnek tartom refleetalni. {Halljuk!) Kötelességemnek tartom jelesen azokra, miket a minister ur kérdés alakjábanintézett hozzám, válaszolni; azt méltóztatott mondani, hogy nem tudja mit értek én magyar genius alatt? Azt a gúnyt, mit én a kérdésből kivettem, elhallgatom. Hát t. ház, én igen nagy gyengeségnek tartom azt, ha valaki, a ki hivatva van arra, hogy a nemzet szellemi életét kormányozza és vezesse, hozzám még kérdést intéz az iránt, hogy mi legyen a nemzeti genius a művelődésben? Én elvártam volna a minister ur nagy olvasottsága s nyelvismeretétől azt, hogy ha már egyébből nem, a különböző nemzetek irodalmából vegye ki az illető nemzetek geniusát; mert a minister ur nem fogja tagadhatni, hogy a szemléleti mód, a kedély nyilvánulásában, a nyelv használatában, a gondolatok fordulataiban a német nem egy az angollal és a franeziával, mindegyiknek meg van a maga saját typusaésami abból hozzánk szól, az annak a nemzetnek voltaképen a culturalis geniusa. (Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon.) Én, t. ház, épen azt hibáztatom, hogy ezzel a közoktatásügyi minister egyáltalán nincs tisztában. Hogy nincs tisztában a dolog iránt, onnan látszik, hogy folyton experimentumokhoz folyamodik, a helyett, hogy a magyar tudományosságot és az irodalom fejlődését tartaná szem előtt, onnan merítené irányát. A t. minister ur oda akarta fordítani azt, a mit én mondtam a régi táblabirákról, hogy én azt a culturát óhajtom vissza. Én nem azt mondtam, hanem azt mondtam, hogy az akkori oktatásnak volt egyöntetűsége és határozott iránya és az akkor képződött intelligentiának volt egy bizonyos jellege, ezen jelleg kifejezést nyert a typusban, bizonyos jellemben; és minthogy tagadhatlan az,hogy az ó-kor classicusai fentartották mindazt, a mi a morálra, a mi a kedélyre hat, fogékonynyá tették a táblabírói kar társadalmi érzékét és lehetővé tették a jellemek alakulását. Hogy ezen jellem mit ért el, azt tudjuk a nemzet küzdelmeiből. És a mi a mai irányt kárhozatossá teszi, az épen az, hogy az oktatás iránytalansága a jellemet sorvasztja el. {Helyeslés.) T. ház! A ki olvasta Baróthy Szabó Dávidnak egy fordításét, a melynek czíme „Paraszti majorság", a melyet francziából fordított, az látni fogja, hogy az az ember valósággal át volt hatva, mint magyar ember attól is, hogy a nemzet cultura tekintetében melyik fokon áll és hogy ő munkájával ezt magasabb fokra akarja emelni; itt megvolt a magyar nemzeti genius elérésére a törekvés. Az ilyen munkákban a milyenek a nyelvharcz előtt szereztettek Magyarországon, egy eszme dóminalt: a nemzeti, hazai culturát akarták előmozdítani. Az experimentatio korszakának íróinál dominál az, hogy az occidensre vetik szemüket, az occidensre hallgatnak és nem a hatást keresik és érik el a nemzetre magára, hanem felhasználják irói működésüket arra, hogy előállnak és a t. minister urnak azt mondják „érdemes férfiú vagyok ezen sorban, mert a mit én irok, azt a külföld is figyelembe veszi." Jó az is, ha akadnak ilyen irók, de az általános culturalis törekvésnek, annak kell lenni, hogy a nemzetet a mostani culturalis szükséglet szerint emeljük, fejleszszük geniusa szellemében. És midőn én igy látom a dolgot, nekem át kell térnem a harmadik egyetem kérdésére, mert a t. minister ur jelentése már előre veti árnyékát, a melyből már most is az bontakozik ki, hogy a minister ur a harmadik egyetem számára Pozsonyt választotta ki. Én ezennel kijelentem, hogy engem nem vezet korteskedési érdek, mert bármelyik kerületnek lennék képviselője, én azon irány mellett küzdök és jövőben is a mellett fogok küzdeni, hogy ha egy magasabb tanintézet felállíttatik,
