Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-195

19». «ros»gft» ttlét Airczims 3. ISSf. 339 a következő interpellatiót a t. ministerelnök, mint belügyminister úrhoz intézni (olvassa) : „Iníerpellatio. Van-e tudomása a t. ministerelnök urnak, mint belügyministernek arról, hogy egyes felső magyarhoni megyékben, valamint máshol is közigazgatási tisztviselők állítólag a kormány által kibocsátott rendeletre és speeialis utasításra hivatkozva, egyes községek lakosságát egybehívják és hivatalos befolyást, sőt kényszert gyakorolnak reá, hogy biztosításait állítólag ilyen hatósági pártfogásban részesített társulatoknál eszközölje? Létezik-e ily a szabad versenyt befolyásoló ministeri, esetleg helyhatósági rendelet? Ha létezik, szándékozik-e a minister ur annak megszüntetése iránt intézkedni?" Elnök: Közöltetni fog a ministerelnök úrral. Herman Ottó: T. ház ! (Halljuk!) Eleve is kijelentem azt, hogy azon ügy, a melyben interpellatiómat intézni akarom, nekem nem személyes ügyem; én ez ügyben sem politikailag, sem semmineműképen érdekelve nem vagyok; kijelentem azt, hogy engem pártérdek, politikai érdek nem vezet, nem vezet sem személyes, sem baráti, szóval semminemű érdek, hanem vezet egy főelv és ez az : ,,fiat justitia^. (Általános helyeslés.) T. ház, én nem hiszem, hogy sok interpellatiónak lett volna olyan előzménye, mint a minő van annak, mit én most elő fogok adni. Ez interpellatióval szemben visszavonulás történt és mióta én az ügyet kezembe vettem, egy folytonos ostromnak vagyok kitéve, egy bizonyos érdekkör részéről. Jönnek emberek, hogy szolgáljanak nekem tanáescsal, olyanok, a kiknek tanácsával én soha sem éltem és élni nem is akarok. Én, t. ház, mindent kihallgattam és nem csak azt tapasztaltam, hogy az egy érdekkörből származó emberek homlokegyenest ellenkeznek egymással; és midőn ezt észrevettem, akkor érlelődött meg bennem azon meggyőződés, hogy az ügyben baj van és hogy a baj orvoslását meg kell keresni. T. ház! A baj országszerte dúl és fúl és semmi más, mint a magyar specificus munieipalis tályog, az a tályog, a mely a kuruzsló keze alatt támad, a mely tályog oly fájdalmas, hogy a beteg, a ki alatta szenved, nem mer megmozdulni, mert iszonyúan sajog, a kuruzsló pedig mindig azt mondja, hogy érinteni nem szabad. T. ház! Mi legyen ezen specificus tályognak a diagnosisa ? Ez a tályog olyan, hogy nem fakad ki, hanem a közel eső szerveket egymásután megtámadja és ha nem jön idején az orvoslás, ha scalpellummal nem vág a baj közepébe, vérmérgezést idéz elő s a betegnek meg kell halnia. Ezen specificus tályog áll bizonyos érdekkörökből; ezen érdekkörök felosztják egymás között a megyékben a képviselői kerületeket, felosztják a bérleteket, a hivatalokat; egy rendkívül kicsinált és kicsiszolt apparátus j támad és hogy áz üzelem annál biztosabban hajtathassék végre, tartanak szervezett ágenseket, a kik a megyegyüléseken, városi közgyűléseken, sőt az országház termében és a folyosón is megfigyelik, hogy mi történik. De ezzel szemben áll az, hogy ha valahol felbomlik az igazság, valahol igazságot keresni kell, az illető felek az igazságot nem találják sohasem otthon, mert minden léptennyomon az érdekkörökbe ütköznek. T. ház! Csak így lehetséges az, hogy Magyarország számos municipiumában fényes nappal egész világosan visszaélések és bűnök követtetnek el, a nélkül, hogy azoknak megtorlása csak megkísérthető lenne. T. ház! Minthogy én hazám sorsát szivemen viselem és jól tudom, hogy annak boldogulása csak azon princípiumnak vaskövetkezetességgel való keresztülvitelében van : „fiat justitia", melyben én nem látok boszút és nem látok semmi mást, csak a társadalom legfőbb biztosítékát : ez indít arra, hogy én egy esetet — melyet nem egyedülinek mondok — egy esetet, Máramarosmegye esetét a ház elé hozzam és ezen esetben a t. ministerelnök úrhoz interpellatiót intézzek. T. ház! Azt mindenki tudja, hogy Máramarosmegyében egy magyar kisebbség a létért való küzdelmet folytatja. Mindenki tudja, hogy Rákóczy vármegyéjében a magyarság helyzete egyáltalában meg van nehezítve. Ostromolja e vármegyét a dacoromanismus, ostromolja a zsidóság áradata, ostromolja némileg a kis oroszság, de a mi azt leginkább ostromolja, az Máramarosmegye közéletének teljes elhányatlása. T. képviselőház! A ki a közéletet figyelemmel kiséri, az emlékezni fog arra, hogy Máramarosvármegyének voltak küldöttei Szebenben, a román congressuson 1881-ben, nzon a congressuson, melynek emlékiratát most kezemben tartom s a mely emlékiratban egy programm foglaltatik, melynek első pontja az, hogy Magyarország sarkalatos törvényei és szerves összefüggése ellen izgat, kimondván azt, hogy Erdély Magyarországtól elszakittassék. Annak a programúinak többi pontjaiban ki van mondva az, hogy az oláh nyelv kötelezővé tétessék közigazgatásban, törvénykezésben és iskolázásban. Ez a programúi — ezt külön hangsúlyozom, t. képviselőház — egyhangúlag fogadtatott el; az ellen az ort összegyűlt 153 képviselő közül egyetlen egy sem emelte föl szavát. Mi megértük azt, t. képviselőház, hogy Máramaros-Szigeten az úgynevezett román szinpártoló egyesület tartotta tüntetőleg gyűlését; megértük, t. képviselőház, hogy Máramarosmegye iskoláiban el kellett kobozni államellenes tankönyveket, államellenes térképeket; megértük azt, t. képviselőház, hogy a múlt választás alkalmával egy pártlakomán az első pohárköszöntő nem Magyarország alkotmányos I királyáért, hanem Károly román királvért hairi43*