Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-195
f* »4r«dtis S. lm 3§g !•». *fs«ííg#í tH igazgatási bizottságról szóló törvény megalkottatott, e tekintetben folytonos fokozatos javulás észlelhető (ügy van! a jobboldalon) s el nem tagadhatja azon általános tapasztalatot, hogy az administratio iránt napról-napra fokozódó jogos igények mindinkább — kielégítést nyernek, (ügy van! a jobboldalon.) A közigazgatási bizottságok megalkotásával létesíttetett a törvényhatóságok kehelében egy orgánum, mely egy bizonyos területen a különböző közigazgatási ágak vezetője lévén, a törvény hatósági s állami közegek működése között az eddig nélkülözött összhangot képes volt létesíteni. Nyertünk továbbá egy ellenőrző hatóságot, mely összeállításánál fogva az állami control gyakorlására is hivatott, de sikeresebbé, hatékonyabbá tette az Önkormányzati ellenőrzést is. Az administrativ ügyek is felsőbb fokban azóta nyernek gyorsabb s helyesebb elintézést, mióta a számos tagból álló s ritkán összejövő közgyűlések illetékességi köréből kivétettek. Nyertünk továbbá ez intézményben egy bizonyos tekintetben contentiosus forumot is, bár jól tudom, hogy e mellett szükség leend az ellenőrzés egy más forumára is, mely hivatva leend az egyént a jogsérelem ellen megvédeni a közjogi viszonyok körében. A fegyelmi ügyeknek a közigazgatási bizottságok hatáskörébe utalása a közszolgálat ér • dekeinek megóvása szempontjából mutatkozott üdvös s czélszerü intézkedésnek. Az 1876. évi hatodik törvényczikknek e röviden vázolt hatása is mutatja, hogy az a gyakorlati élet tapasztalatai szerint igen mélyreható reform volt a törvényhatósági administratio keretében. S ha most még csak felemlítem, hogy ezen kivül még sok közigazgatási törvény alkottatott, melyek üdvös hatása részben már is érezhető, részben még a jövőben fog érezhetővé lenni, azt hiszem, sikerült bebizonyítanom azon állításomat, hogy közigazgatásunk fejlesztése érdekében a legutóbb lefolyt évtized alatt igen sok történt. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem azt mondom ezzel, t. ház, hogy semmi kívánni való sem maradt fenn. Érzem, hogy vannak még megoldásra váró reformok, milyen — hogy csak egyet említsek — a közigazgatási bíróságok kérdése, melyre már az imént is bátor voltam reflectalni. Hanem most, midőn alkalma van a t. háznak ismét egy törvényjavaslattal foglalkozni, melynek czélja a közigazgatás javítása, azt hiszem, nem volna helyes elhatározásunkra döntő kérdésként tenni fel magunknak, hogy vájjon megvalósíttatik-e ez által mindaz, a mit közigazgatásunk keretében annak javítása czéljából megvalósítani óhajtanánk? Azért, t. ház, én mindazon kérdésektől, melyek szorosan véve nem tartoznak e törvényjavaslat keretébe s azzal összefüggőleg nem is tárgyalhatók, el akarok tekintenie a törvényjavaslatot egyedül azon szempontból óhajtom bírálat tárgyává tenni, hogy vájjon azon czélok, melyek ez által eléretni szándékoltatnak, valóban olyanok-e, melyek kell, hogy törekvésünk tárgyát képezzék s hogy ha olyanok, az ezek elérésére választott eszközök megfelelők-e vagy nem? Igénytelen nézetem szerint e kérdések lehetnek irányadók a javaslat elfogadása vagy elvetése iránti elhatározásunkra. A mi már most a czélt illeti, t. ház, a melyre e törvényjavaslat törekszik, azt, ugy hiszem, azzal jellemezhetem, hogy a szerény felszólalásom elején vázolt 1876-ik évi reform kiegészítése ezóloztatik. Az államkormány felügyeleti s ellenőrzési joga s befolyása a municipalis önkormányzatra s administratióra már az 1870-iki törvénynyel megállapittatott; de sem akkor, sem 1876-ban, midőn e jog még praegnansabb kifejezést nyert törvényeinkben, részletesen meg nem állapíttatott, körül nem íratott az államkormány képviselőjének, a főispánnak a hatásköre. Ezt pótolni van hivatva a jelen törvényjavaslat. Oly czél, melyet helyeselni tudok, azon oknál fogva is, mert a közszabadság egyik garantiájának tartom a jogok és kötelességeknek törvény általi körülírását. (Helyeslés a jobboldalon.) Hogy ily jogokat adjunk az államkormány képviselőjének a törvényhatóságok ellenőrzésére, ez ma már oly követelmény, melynek jogszerűségét kétségbe senki nem vonja, de nem is vonhatja, ha csak azt nem akarja, hogy a kormány felelőssége ne legyen egyéb egy üres szónál. Én legalább felelősséget befolyás nélkül képzelni sem tudok, (Helyeslés a jobboldalon) márpedig, ha arról nem gondoskodunk, hogy az állam, akarat feltétlenül érvényesülhessen, érvényesülése ellen akadályok gördíthetők ne legyenek, a főispá-* noknak pusztán csak a törvényhatóságok élére állítása s nekik a tétlen néző szerepének juttatása által ily befolyás el nem érhető, szükséges tehát őket bizonyos az ügyekbe betekintési, esetleg intézkedési joggal felruházni, mely jog szerintem az elnöklési jognak is folyománya. Mert mily szerepe van az olyan elnöknek, ki csak a gyűléseken előforduló ügyeket s ezeket is csak a gyűlés folyama alatt ismerheti meg; mily szerepe van az oly ellenőrző hatóságnak, mely a hiányokat fel nem ismerheti s azok orvoslásáról ezért nem is intézkedhetik ? (Helyeslés jobbfelöl.) Ha komolyan akarjuk, hogy az államkormány felelősséget vállalhasson az administratio meneteért, el kell fogadnunk a főispáni jogkör ily szabályozását. Megvallom, t. ház, hogy épen azért, mert törvény által akarjuk a főispánok jogait skötelesI ségeit előírni, én nem félek, hogy e jogokkal
