Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-177

fiS S77. országos ülés február 6. 1846. nem emlékszem — eleinte rokonszenvezett azzal, j később ugy nyilatkozott, hogy bizonyos akadályokba ütközik, mert gondolják meg annak következését, hogy ha a jelenlegi egyházak szétbomolnának és nemzetiségi alapon újra szervezkednének. Hát, t. ház, ha valamely kérdést nem akarnak megoldani, akkor legjobb összebonyolítani azt annyi mindenféle dologgal általánosságban, hogy annak megoldása azután lehetetlen legyen. Miről van szó? Ne felejtsük el, hogy ugy a görög-keleti, mint a görög katholikus egyház nemzeti egyház, nemzeti alapon szervezett egyház. Ezt bizonyítja a román és szerb görög-keleti híveknek külön szervezkedése is. A protestáns egyház nincs nemzetiségi alapon szervezve, a katholikus egyház épen nincs, csak a görög-keleti és a görög-katholikus egyház az, melyben ez megtörtént. Már most kérdem,hogy egy nemzetiségi alapon szervezett egyház híveinek, midőn fmnak különben sem disciplinaja, sem szervezete, sem semminemű alapja nem érintetik, miért ne lehessen ezt a kívánságát teljesíteni állami szempontból, tehát épen állami szempontból, a mi felett az állami hatóságoknak dönteni kell, ezt a minister urnak megmagyaráznia nem sikerült és kételkedem benne, hogy általában megnyugtató módon megmagyarázhassa. Ezek azok, a miket a kérdésekre nézve röviden felhozni akartam ; mert az egyházi és közoktatási politika fejtegetésébe, minthogy valóban épen nem volt szándékom felszólalni, nem akarok bocsátkozni. Én csak két irányt ajánlok a t. kormány figyelmébe. (Etüljuk! Halljuk!) Az egyik vonatkozik az egyházakra, a második az iskolaügyi politikára. Az egyházakra nézTe részben már nyilatkoztam általánosságban. De nem szabad elfelejtenünk azt, hogy még a bevett egyházak viszonyai sincsenek minden tekintetben, még pedig ugy, mint egy jogállamban igazságosan kell, kielégítőleg rendezve. Mert csak nem rég tapasztaltuk, hogy még az is, a mit törvényeink által teljesen biztosítottnak hittünk, még az az elv sincs minden kétségen felül elismerve. Pedig ez elv olyasmi, mit a természetes igazság követel. És ha nem alkottattak volna meg az 1791-iki, az 1848-iki és az 1868-iki törvényczikkelyek, még akkor is igazságtalan és bántó volna egy oly tényleges állapot, midőn egyik felekezet tagjai köteleztetnek egymás felekezet lelkészének tartásához egyéni teljesítésekkel járulni. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon. Egy közbeszólás: Ezzel egyetértek!) Mindenki, még Babes t. képviselőtársam is egyetért, de azért még sem jutunk soha gyümölcsöző eredményre, (ügy van ! a baloldalon.) Az oktatásügyi politikának csak egy oldalára teszek megyjezést. Teszem azt állami, általános mívelődési szempontból, de nagy súlyt tulajdonítok ennek az észrevételnek az államerősítő és fentartó politika szempontjából is En nem tartom helyesnek azt, hogy politikánk oda van irányozva, hogy az oktatásügyi feladatok megoldását, az állam, a legfelsőbb oktatás körét kivéve kizárólag, vagyis felette túlnyomólag a vallásfelekezetek feladatává teszi, azok vállaira hárítja. Nem mintha én akár a népoktatás, akár a középoktatás terén az állam monopóliumát akarnám. Alig volna valami helytelenebb, sőt veszélyesebb politika, mint ha az állam e feladatból mindenkit ki akarna zárni. Ellenkezőleg helyeslem azt, ha megengedtetik, hogy minden község, egyesületek és a felekezetek, az általános törvénynek megfelelő, annak feltételeit betöltő intézeteket állíthassanak. De az államnak feladatát fel kell ismerni és annak valósítására gyorsabb vagy lassúbb lépésekkel, de határozottan és következetesen törekedni. Az élet szüksége, a jelenkori állam természete ellenállhatlanul hajt, hogy ezen tereken akarva nem akarva az állam összereje minél nagyobb tért foglaljon. És erre nekünk egy különös okunk is van. Az iskola az állampolgári érzületnek, az összetartozás érzetének és tudatának, minden nemzetiségi és felekezeti szétválasztó különbséggel szemben, hatalmas nevelője. Ezt a tényezőt nekünk nem szabad elhanyagolnunk. Nevelni kell ezt az érzést, ezt a gondolkodásmódot a gyermekségtől kezdve. Az erkölcsi és művelődési kapcsok gyakran sokkal hatalmasabbak, mint az ajogi kötelék, mit a közös jogintézmények teremtenek. Mind együttvéve adják meg azt, a mi igazán fentartó ereje az államnak — az igazi hazafiságot, a teljes összeforrottság érzetét. De ha ez a különös ok nem volna is oly parancsoló : az idők szüksége elől kitérnünk nem lehet, az életpályák mindegyike, még a legszerényebb is, ma már oly művelődést kivan, melyet kielégítő mérvben mindenütt megadni, megadni az állam minden polgára számára igazságosan és egyenletesen, nem lesz lehető másként, mintha a feladat zömét maga az állam veszi át, áll ez különösen a középoktatásra is s ezért nem tartom kielégítőnek közoktatásunk azon irányát, mely még mindig ugy tekinti e feladatot, mely első sorban és túlnyomólag a felekezetek ügye. (Ugy van!) Mert ha e felfogás nem volna is az, a minek határozottan állítom — a középkornak belesötétlése a jelenkorba, még akkor is azt kellene tartanunk, hogy e feladatot zömében azért is át kell venni az államnak, mert azt általánosan megnyugtató módon és igazságosan, legalább fő' részében más meg nem oldhatja. (Helyeslés.) És igazságtalan, hogy a közoktatás terhe a felekezetek vállaira rakassék, midőn a felekezetek esz-