Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-187

228 !87 országos ülés február 19. 1836. Ennélfogva minthogy egy oly törvényjavas­latot, mely esetről esetre való intézkedést tartalmaz, könnyítést czéloz, minden kifogás nélkül elfogadni hajlandó vagyok, arra kérem a t. kormányt, tegye meg azt, húzza vissza e törvényjavaslatot és adja be ily szellemben és senkinek nem lesz kifogása ellene. De ilyen irányban a tömeges betelepülésre nézve állandó törvényt hozni, olyan közjogi hibá­val, a milyennek tartom a 2. §t, mely a tömeges letelepülésre nézve a bánnak jogkörét kiterjeszti és a közös törvényhozásból kifolyólag a bánnak oly jogot ad, mely az 1868. évi kiegyezés határán is túl megy: én azt el nem fogadhatom, ez ellen fel kell szólalnom. Én részemről ily alakban a törvénj-javasla­tot nem szavazom meg. (Helyeslés a szélső bal­oldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: (Halljuk.' Halljuk!) Mindenekelőtt azt kívánom megjegyezni, hogy itt nem tömeges településről, hanem vissza­településről van szó, a mi, azt hiszem, már egy­magában elháríthatná azon aggályokat, melyeket a képviselő ur felhozott. De ha a közjogi szem­pontot veszszük, azt hiszem, hogy ép e közjogi szempont követeli, hogy ha ily törvény alkottatik, az a magyar korona összes országaira nézve alkot­tassák. Mert ép a közjognak egyik legsarkalato­sabb elve, hogy a honpolgárság a magyar szent korona egész területén csak egy lehet. Nem lehe­tett tehát ily törvény alkotásánál Horvátországot mellőzni épen ezen igen fontos közjogi elvnél fogva. A mi mármost a további dispositiókatilleti, nem csak azért — bár ez is egyik ok — mert e törvénynek a dolog természeténél fogva az 1879-iki törvényhez kell csatlakoznia, de azért is, mert az 1868-iki törvény szerint azon teendők teljesítése, a melyek valamely törvény folytán Magyarorszá­got illetőleg a beltigyminister hatáskörébe tartoz­nak, Horvátországra nézve a horvát bánt illetik, mert azok a kiegyezési törvény szerint Horvát­ország autonóm ügye, e javaslat fentartja azon szerintem nagyon fontos közjogi elvet, hogy a honpolgárság csak egy lehet, tehát erre nézve egyforma intézkedések szükségesek: más­felől pedig megfelel nemcsak a praxisnak hanem, az 1868-iki törvény egyenes rendelkezéseinek. Ép azért, annyival inkább kérem a l. házat a javaslat elfogadására, mert nem tarthatnám ezél­szerűnek, hogy minden egyes tömeges visszatele­pül ési esetben külön törvényt kelljen alkotni. És megmondom, miért? Tömeges visszatelepülésnek nevezhető, ha például száz család egyszerre vissza­jön — nem betelepül, hanem visszatelepül. — Már hogy minden ily esetben külön törvénynyel kelljen intézkedni, vagy az illetőknek legalább is öt éven át nélkülözniük kelljen a honpolgárságot: ez, azt hiszem, nem volna sem méltányos, sem j czélszeríí. Kérem ezek alapján, méltóztassék a javaslatot elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Hoitsy Pál: T. ház! Én az előttünk fekvő­javaslatot nemcsak, hogy általánosságban és rész­leteiben elfogadom, hanem ha felszólalok, azt leg­inkább azért teszem, mert amaz intézkedéseket, melyek e törvényjavaslatban a tömegesen haza­települők f érdekeiben tétetnek, nagyon kevesek­nek találom. Óriási és igen messze ható nemzeti érdeket látok abban, hogy minden lehető köny­nyítés megadassék azoknak, kik le akarnak tele­pülni azon vidékre, a melyre eddig is történtek települések. Itt e törvényjavaslatban mindössze arról van szó, hogy elengednek nekik bizonyos bélyegeket, melyek talán fejenként 50 krajezárt tesznek ki. Megengedem, hogy az illetők viszonyai­hoz képest, ez is némi könnyítést foglal magában, de nem gondolom, hogy ez elegendő és elég messze menő engedmény azokkal szemben, a mikkel nekik tartozunk. Nagy településeket ily kicsiny eszközök­kel nem csináltak sehol és nem is fognak csinálni sehol. Ha azt akarjuk, hogy ne csak azok erősöd­jenek meg, kik eddig bejöttekés ne csak azok szeressék meg ezt az országot, mely nekik újból hazájukká lett, hanem egyszersmind azt is akar­juk, hogy az ő példájukon többen okulva, nagyobb és nagyobb számmal jöjjenek be : akkor nézetem szerint sokkal nagyobb áldozatokra kell elszánva lennünk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem is olvan sokat kívánnék én. Ha például ezeknek az embernek csak 15 évre elengedtetnék az adója, ez az engedmény ké­pessé tenné őket arra, hogy vagyonilag is megerősödjenek. És ebből, azt hiszem, magá­nak az országnak sem lenne kára. Mert először is azoknak adójára, a kik visszatelepülnek, eddig ugy sem számíthattunk; másodszor pedig a jövő­ben megvagyonosodott községekre számíthatunk, míg most annak teszszük ki magunkat, hogy ezen községek vagyonilag meg nem erősödvén, oly polgárokat nyerünk, kik később adózási viszonyaik­nál fogva nagy hasznára nem lesznek az ország­nak. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A másik pedig, a mit én ezen telepesek számára kívánnék, az volna, hogy legalább néhány évig a . katonakötelezettség alól mentessenek fel. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az ily újonnan települőknek minden egyes munkáskézre szüksé­gük van. Nekik nemcsak azzal kell küzdeniök, a mivel más ott már honos polgárok küzdenek ; nekik azon kívül meg kell alapítani egész exís­tentiájukat, egészen ismeretlen viszonyok közt, nekik mindent újonnan kell vásárolniok a kapá­tól, ásótól kezdve s elölről kell kezdeni mindent egész a ház felépítéséig. Nekik nincsenek a múlt évről fenmaradó megtakarított összegeik, nincsen takarmányuk, nincs vetőmagjuk; nekik mindent a

Next

/
Oldalképek
Tartalom