Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-184

190 184. országos ülés február IS. ISS'i. csak a honvédségről kellene gondoskodni, még a helyzet javítása olyan sokba nem is kerülne, de ha segítünk a honvédségen, minthogy a honvédség és a közös hadsereg legénysége között méltányosan különbséget tenni nem lehet és azt hiszem, ez nem volt a. t. képviselő ur szándékában sem, ennélfogva akármit teszünk, nagy mennyiségben és az egész véderőre kiterjedőleg kell tennünk és bármi legyen az, a mit ez irányban tenni akarunk, min den esetre sok pénzbe kerül. A mi a kerteket Illeti, hogy tudniillik zöldségről stb. gondoskodjunk, ez nagyon helyes eszme s ott, a hol lehetséges, e tekintetben gondoskodás már ma is történik. Hanem nem mindenütt lehetséges. Méltóztassék fsak egyet tekintetbe venni Azt méltóztatott mondani, hogy szintén szolgált a képviselő ur a katonaságnál. Nos, akkor nagyon jól méltóztatik tudni, hogy ha' a katona fáradtan jön is haza gyakorlatról, szívesen megműveli a kertet, ha az a laktanya mellett v;«n ; de ha a kert messze van a laktanyától, hogy a gyakorlat után még azt művelni menjen, a zt csakugyan nem lehet tőle követelni. És minthogy a 1 aktnnyák rendesen a városokban bent vannak, az intravilián földek pedig nagyon drágák, majdnem lehetetlen ily kertekre alkalmas helyet szerezni s igazán sok pénzbe kerülne annak megszerzése, (Ugy van! jobbfelöl) Az eszme azonban minden esetre üdvös és a hol lehetséges, ily kertek ma is szereztetnek a laktanyák mellett. Jövőre pedig midőn a kormány laktanyákat épit, vagy vásárol, ezen eszmét mindenesetre szem előtt fogja tartani; (Helyeslés a szélső baloldalon) és én a közös hadügyministernek is fogom ezt ajánlani, bár tudom, hogy a hol lehet, ő is megteszi épen ugy, mint a honvédség. Ott azonban, a hol a lehetőség nincs rá meg, kívánni nem lehet. A mi a sót illeti, itt is ugyanaz áll, a mit előbb mondottam, tudniillik hogy ha a honvédségnek ingyen sót adunk, a közös hadseregnek is kellene adni, a mi igen sok pénzbe kerülne s egyelőre legalább pénzügyi viszonyaink ezt nem engedik. Ha lehetséges lesz, én leszek az, a ki a legnagyobb örömmel proponálni fogom a katonaságnak az ingyen sóval való ellátását. (Helyeslés a jobboldalon.) Tóth Ernő: T. ház! Én, mint a t. képviselőház tagja kötelességet vélek teljesíteni akkor, midőn a t. ház és a t. minister ur figyelmét egyes oly körülményekre hivom fel, melyekről a t. minister ur magas állásánál fogva vagy épenséggel nem szerezhet tudomást, vagy csak nagyon ritkán és esetlegesen, nem ugy, mint az, a kinek módjában van azon dolgokat közvetlen közelből figyelemmel kisérni. (Halljuk.) Szakértők előtt nyilvánvaló dolog az, hogy a harczképességnek egyik legfőbb tényezője a morális erő, mely ugy a tisztikart, mint a legénységet a hadjáratokkal együttjáró minden képzeletet fölülmúló fáradalmak és sanyarúságok elviselésére nemcsak képessé teszi, hanem nagyon sokszor súlyos megpróbáltatások közepette, ott, a hol a vasfegyelem a tőle várt eredményeket már nem nyújthatja, annak helyét egyedül képes pótolni. Szerény nézetem szerint azon kell tehát lennünk, hogy azon morális erőt, mely nélkül sokszor a legnagyobb hadseregek sem képesek a rájuk háramló feladatot teljesíteni, már béke idején minden kitelhető eszközökkel megteremteni és fentartani iparkodjunk. Ezt leginkább az által érhetjük el, hogy minden oly intézkedést, mely akár a tisztikar, akár a legénység elkedvetleniüését vonná maga után, kerülünk s mindazt mellőzzük, a mi a katonaság morális erejét csökkenti. Bátor voltam ezeket előrebocsátani, mert én, kinek szerencsém van a honvéd tisztikar kebelében évenként megfordulni; azt tapasztaltam, hogy a honvéd tisztikarban bizonyos elégületlenség és elkedvetlenülés mutatkozik. Én részemről ezt másnak nem tulajdoníthatom, mint annak, hogy a honvéd tisztikar előléptetése igen hátrányos. Egy honvédtiszt, ki az ott divó keret rendszernél fogva erejének legnagyobb megfeszítésére van utalva és munkával a közös hadseregbeli tisztekhez képest kétszeresen meg van terhelve. És daczára ennek az előléptetésben a közös hadseregbeli tisztektől évekkel elmarad. Azt hiszem, hogy épen ez az oka annak is, a mit Tischler t. képviselőtársam megemlített, tudniillik a honvédségi tisztek hiányának. Én ezen hátrányos előléptetési viszonyt abban találom, hogy a honvéd tisztikar előléptetési viszonya a közös hadseregbeli tisztek előléptetési viszonyaival hátrányos összeköttetésbe hozatott, illetve attól mintegy függévé tétetett. A honvédtisztikar előléptetése nem a honvédség tényleges érdekének megfelelőleg és nem az ottani természetes fejlődés által indokolt szükséglet szerint történik a magasabb rangfokozatokba, hanem a mint a közös hadsereg érdekei a saját tisztikarára vonatkozólag megkövetelik, azaz a honvédtiszt addig törzstisztté elő nem léphet, mig a közös hadseregbeli hasonló rangsorozatú tisztek a törzstiszti rangot el nem érték. Bárhonnan jöjjön ezen megszorítás, én mint képviselő kötelességemet teljesítem akkor, mikor ezt a t. ház előtt megemlítem. És remélem, hogy a t. honvédelmi minister ur, a ki a honvédség fejlődése érdekét kétségkívül szivén viseli, ezen megszorítás, illetőleg hátrányos viszony megszüntetésére minden lehetőt meg fog tenni. Ha a honvédségi előléptetésnél nem a honvédség természetes fejlődése által előirt érdekek tekintetnek irányadókul és az előléptetésnél nem annak harczképessége tekintetik egyedül mérv-