Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-184

184 184 országos ülés fekmár 15. 1SS«. Ezek a szempontok, t, ház, melyeket részem- I rol a költségvetés tárgyalása alkalmával meg- ' jegyezni óhajtottam. A jelzett emeléseket, többleteket pedig részem rol, mint már kijelentettem, a hangsúlyozott okoknál fogva elfogadom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Tischler Vincze: T. ház! (Bálijuk!) En gedje meg a t. ház, hogy a honvédelmi költségvetésre nézve lehető röviden megtegyem észrevételeimet. (Halljuk! Bálijuk.f) A mi a költségvetést magát illeti, miután a tételeiben, de mondhatni összegeiben is az előző évi előirányzattal megegyezik és mint Ernuszt Kelemen t. képviselő' ur magát kifejezte, normalbudget jellegével bir, azt általánosságban minden további észrevétel nélkül elfogadom. De elfogadom, t. ház azon mintegy 190,000 frtnyi kiadási többletet is, melyet e költségvetés az előbbi év előirányzatával szemben felmutat. Elfog idom'pedig azért, mert e kiadás nem új, hanem tényleg már fennálló intézmények szervezetének keresztülvitele által előidézett költség-többlet. Ezekkei szemben, t. ház. az átmeneti kiadások mintegy 95 000 frtnyi költségapadást tüntetnek fel és való az la, hogy ezen kiadásoknak a jövő évben ismét tetemes — mondhatni 200,000 frtot meghaladó — apadására van kilátás. Ennek én azonban őszintén megvallom, valami nagy jelentőséget nem tulajdonítok, mert t. ház, a hadi költségvetések általában ,'zon sajátsággal birnak, hogy növekednek folytonosan, de nem apadnak soha sem. így lesz az átmeneti kiadásoknál is. Az elmaradt tételek helyébe, legalább ha minden jel nem csal, jönnek nem sokára mks, az eddigieknél sokkal terhesebb kiadások, melyeket ha csak nem akarjuk veszélyeztetni a monarchia védképességét, meg is fog kelleni szavaznunk, egyedüli óhaj csak az lehet, hogy e kiadások lehetőleg elodáztassanak, ne legyünk mi a kezdeményezők, hanem engedjük ezt át oly nemzeteknek, kik kedvezőbb pénzügyi és gazdasági viszonyok között élnek. A mi a nyugdíjtételt illeti, ez az utóbbi évben mintegy 19,535 forinttal szaporodott, mig ellenben a közös hadügyministerium által átvett tisztekért visszatérített összeg csakis 800 forintot tesz ki. Ebből tehát az tíínik ki, hogy a nyugdíjazott tisztek többnyire olyanok, a kik egyenesen a honvédséghez vétettek fel. Én jól tudom t. ház, hogy ezeknek a tisztelmek nyugdíjaztatása teljesen indokolt volt. Azt is tudom, hogy ezért egyáltalán nem a jelenlegi minister ur, hanem okolhatók azok, kik a honvédség első felállítása alkalmával sok oly egyént vettek fel, kikről jogosan fel lehetett tételezni, hogy életkoruk és egészségi állapotuk folytán nem sokára a nyugdíjtétel terhére esnek. De ha mindennek daczára tekintetbe veszem, hogy a nyugdíjtétel az 59,000 forintnyi térítmény levonás után mégis mintegy 262,000 forintnyi összeget tüntet fel, kénytelen vagyok arra kérni a t. minister urat, hogy a nyugdíjjázásoknál a lehető legszigorúbban járjon; mert a jelzett összeg, tekintve honvéd intézményünk rövid fennállását, tekintve továbbá azt, hogy a honvéd tisztikar nagyobbrészt szabadságolt állományuakból áll, épen nem mondható csekélynek. A közös hadseregnél a nyugdíjasok száma azért oly nagy, mert ott rendszerint oly tiszt, ki magasabb állásra képtelen, egyszer-kétszer mellőztetik az előléptetésnél, azután pedig megértetik vele, hogy jó lesz önként nyugdíjba menni. Nem tudom, honvédségünknél fordult-e elő ilyen eset és igy tehát nem is vonatkozással erre, hanem csak egész általánosságban, hogy én ezt az eljárást nem tartom sem indokoltnak, sem igazságosnak az illetőkkel szemben. Nem találom indokoltnak azért, mert lehet valaki igen jó század-, zászlóalj- vagy ezred-parancsnok, a nélkül, hogy képesítve volna azonban zászlóaljat, ezredet vagy több dandárt vezényelni és ugy nem látok okot arra, hogy mellőztessék és megfosztassék azon állástól is, melyet betölteni képes és melynek elnyeréseért legtöbb esetben egy egész eletén át hűségesen munkálkodott. És épen ez okból nem is igazságos ez eljárás. Ezeknek előrebocsátása után engedje meg a t. ház, hogy áttérjek egy az eddigieknél sokkal fontosabb körülményre. (Bálijuk!) A ministerium költségvetésének a honvéd csapatok létszámáró Iszóló kimutatásából arról győződtem meg, hogy honvédségünknél a tisztekben a hiány még mai napig is szerfelett nagy. Ezen kimutatás szerint a gyalogságnál a századosokban való hiány összesen 433, főhadnagyokban 256, a lovasságnál századosokban 31, főhadnagyokban 99. Látjuk tehát, hogy a tiszti hiány ép oly állomásokban nagy, a melyek a mogósítás, háború idejében sokkal nagyobb jelentőséggel birnak s ennélfogva sokkal nehezebben pótolhatók. Ezzel szemben constatalnom kell ugyan azt, hogy a helyzet a múlt évihez képest igen lényegesen javult. Mert tavaly volt a hiány a gyalogságnál 691, a lovasságnál 451, tehát összesen 1142 tiszt, mig ellenben az ezidei összes hiány csak 751. És itt t. ház, nem mellőzhetem azt a megjegyzést, hogy sajátságos,* mintegy megfoghatatlan az a körülmény, hogy akkor, midőn nálunk minden pályán óriási a túlproduetio, ép a nemzeti hadsereg az, mely tisztek hiányában szűkölködik. En jól tudom, hogy minden nemzetnek megvannak a maga sajátságai; az egyik hareziasabb, a másik kevésbé az. De másrészt tudom azt is és ezt azt hiszem, nem fogja senki sem kétségbe vonni, hogy a hadsereg legelső, legnélkülözhetetlenebb fel-