Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-184
184. országos ülés február 15 1886. 18g szólok a raktárbeli egyenruhákról, melyek a gyakorlatok alkalmával adatnak ki, hanem az állandó századkeretek szerelvényeiről említem ezt csak. T. ház! A mint jeleztem beszédem elején, még kicsinyes dolgoknak is van bizonyos háttere. A jelvények terén is van olyan dolog, a melyet példának okáért felhozok. Nem nagy dolog az, de a honvéd lovas tisztikarnak némi öröme lenne benne, ha megváltoztattatnék. Tudomásom van róla, hogy a honvéd lovas tisztikar a honvéd-lovassági főfelügyelőtől is támogatva, kérvényt intézett a ministerhez, melyben óhajtását fejezte ki, hogy a mostani szolgálati jelvény, a cartouche helyett ezélszerfíbb és némileg tartósabb és ennélfogva olcsóbb szabatnék elő, melynek mintáját be is mutatták a ministernek. A szolgálati jelvénynél fődolog tudniillik, hogy a ruha szinétől elüssön, messziről látható legyen, mert hisz erről ismerni meg az illetőt. Ma a szolgálati jelvény fekete és olyan bőranyag, mely hamar összetörik és az a tiszt, a ki egy kissé csinosabban igyekszik megjelenni, minduntalan újat meg újat kénytelen szerezni. Mig a t. minister úrhoz előterjesztett minta sokkal állandóbb, a czélnak megfelelőbb, a mennyiben elütőbb szinü. Meglehetősen közvetlen forrásból azonban ugy vagyok informálva — óhajtanám, hogy ne lenne való — hogy a t. minister ur állítólag azon indokolással utasította vissza, a tisztikar felterjesztését, hogy mivel ez a tervezett szolgálati j elvény díszesebb, mint a sorhadbeli huszárságé, tehát helyben nem hagyható. Szeretném, ha t. minister ur nyilatkoznék e kérdésben, mert a tisztikarban legalább ilyen hírek vannak elterjedve s óhajtanám, hogy megczáfoltatnának. Mert kicsiny dolognak tartom ugyan az egészet, de mégis olyannak, hogy ha már azon tiszteknek kedvük telik benne, a kincstárnak pedig pénzébe nem kerül, mert ez az ő maguk felszerelése, miért ne tenné meg nekik a minister ur ezt a kedvezést, a miért ők folyamodnak. A t. előadó ur méltóztatott a költségtöbblet egyes tételeire hivatkozva, hangsúlyozni, hogy a honvéd egészségügyi kar szervezése 51,000 forinttal emeli a költségvetést. Az erre vonatkozó törvényt részemről megszavaztam, nincs is ellene kifogásom, belátom, hogy szükséges. Ugy tudom azonban, hogy e részben mai napig sincs pályázat hirdetve Óhajtanám, hogy a t. minister ur nyilatkozni méltóztatnék, mikor szándékozik életbe léptetni a honvéd orvosi kar reformját, a mint a törvényben foglaltatik. Végül, t. ház, bátorkodom felhívni a t. minister ur figyelmét egy körülményre, mely a legnagyobb óvatosságot és vigilantiát igényli. (Halljuk ! a szélső baloldalon.) Némely horvát-szlavón honvéd zászlóalj tisztikarához *— gyanúsítani nem akarok senkit, de maga a minister ur igazat fog adni ebben — több magyar tisztet vezényeltek; a minister ur jól tudja, én is meg tudnám nevezni névszerint, melyik horvát zászlóaljakhoz. Igen kívánatos volna, hogy a bajtársi szellem a magyar és a horvát tisztikar között kissé melegebb legyen. De ezek n hadnagyok és főhadnagyok kissé szerencsétlenül jártak. Egy és más dologba belekeveredvén — négy-öt esetről van tudomásom — nem felelhettek meg annak a czélnak, melyre ki voltak küldve. Szerintem ez a körülmény nagyon figyelemre méltó s azt hiszem, igenis kell magyar tisztek oda küldésévei a bajon segíteni. De nem tartom czélszerűnek, hogy fiatal hadnagyok és főhadnagyok vezényeltessenek oda. Ha a horvátok közül ide jön Jászberénybe vagy Debreczenbe egy parancsnok az meg fogja tenni kötelességét; viszont ha a magyar törzstiszteke, küldenének oda, azt hiszem, inkább lenne a törzst tiszti tekintélylyel segítve, mintha fiatal, tapasztalatlan tiszteket teszünk ki annak a veszélynek, hogy az ottani törzstisztek tekintélye alatt állva, nem léphetnek föl ugy, mint óhajtanok társadalmilag is önállóbban. Végre még csak a kettős vezényszóra vonatkozólag akarom a t. minister ur figyelmét felhívni azon tapasztalatokra, melyeket ő maga jól ismer, hogy ezen tapasztalatból vonja ki a következtetést. A t. minister ur tudniillik maga is mint vezénylő volt jelen a morvamenti és a pozsonyi hadgyakorlatoknál, a hol a honvédség vegyest működött a közös hadsereggel és tudja, okozott-e legkisebb zavart is az, hogy a honvéd csapatoknál magyar, a közös hadseregnél pedig német vezényszó használtatott ? Es vájjon a tiizőrségnél, mely a honvéd csapatokhoz vezényeltetett, nem vágott-e legjobban össze a működés és tett e különbséget, hogy a vezénynyelv kettős volt ? Azt gondolom, igazat fog nekem adni a t. minister ur, hogy ez által semmi zavar nem okoztatott. Ha ez igy van, akkor az országnak, a nemzetnek — azt hiszem pártkülönbség nélkül — csak hálájára kötelezné magát, hogy ha annak útja, módja szerint előkészítő lépéseket méltóztatnék tenni azon értelemben, hogy a magyar sorhadi csapatoknak vezénynyelve valahára már a magyar legyen. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Hogy épen itt és most hozom ezt szóba, azért teszem, mert ugy tudom, az 1888-ban megújítandó védtörvény előmunkálataira nézve már tanácskozások folynak; azt tartom tehát, ép most van annak helye, hogy azon védtörvény tárgyalásánál a t. minister ur az illető helyen, a maga módja szerint -- maga legbölcsebben tudja, melyik vezet leginkább czélhoz —előhozza a nemzet ezen jogos óhajtását, mely mint a jelzett gyakorlatok mutatják, semminemu hátránynyal a hadműveletekre nem bir.
