Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-183

r 158 18S. orKágot tlú febnir 13. ISSS. községekben, hol a lakosok legnagyobb része járványos betegségekben, typhusban, himlőkben szenvedett, napokon át nem láttak orvost. Vannak egészségügyi tanácsosaink és egészségügyi felügyelőink, de nincsenek körorvosok. Ha itt ott vannak is, azokat is rosszul fizetik s épen azért nem is vállalkoznak körorvosi állásra. Működésüket azon közmondással lehet leginkább jellemezni, hogy a minő a fizetés, olyan a szolgálat. (Mozgás a szélső baloldalon.) De sok helyen nagy területekre van egy-egy körorvos, ugy hogy az illető körorvos, a ki csekély fizetéséből megélni nem képes és privát praxisra van utalva, a legnagyobb buzgóság, a legjobb jóakarat mellett sem képes feladatának megfelelni. Katonai orvosoktól hallottam, a kik azt az ujonezozások alkalmával tapasztalták, hogy vannak vidékek, a hol a földmíves osztályban a bójakórság a legnagyobb mértékben el van terjedve. (Zaj és mozgás a szélső baloldalon. Halljuk! jobbfelöl.) És mindannak daczára orvos hiányában nem részesülnek a kellő gyógyításban. De végre, t. ház, fajunk degeneratiójának a legnagyobb részt oka mag;: a katonáskodás. Nálunk a fiatal embert már 20 éves kora előtt sorozzák be, a midőn még igen sok helyen, mondjunk Magyarország legtöbb vidékén, az illető e korban még fejletlen. Én megvallom őszintén, nem tudom megmagyarázni, hogy az eddig tett tapasztalatok daczára, miért nem halasztják az ujonczozást a 10—24 évre. Az ily testileg fejletlen fiatal ember beállittatik a csapatba és rövid nyolcz hét alatt katonát akarnak belőle csinálni. Igaz, hogy a szolgálati szabályzatban meg van állapítva az órák száina, a melyeken át az illető ujoncznak testi és szellemi ereje naponként igénybe vehető. De ha az illető parancsnok az ujonczokat 8 hét alatt be akarja tanítani és nem akarja magát kitenni feljebbvalója elégedetlenségének és szidalmának, kénv telén az illető ujonczokat már a bevonulás első ideje alatt naponkint tovább gyakorolni, mint a mennyi kiszabva van. És igy aztán megtörténik az, hogy a betegség első csiráját a fejletlen ujoncz sokszor mindjárt a gyakorlat első ideje alatt kapja meg. Azután jő a tavasz, jönnek a zászlóalji, ezredi gyakorlatok és ez igy megy az egész nyáron át; az illető ujoncz testi és szellemi ereje folytonosan igénybe van véve. Hozzájárul ehhez a gyenge élelmezés, a rossz ruházkodás és mi a vége ? Az, hogy az illetőt vagy felülvizsgálják és haza küldik, vagy bele kerül a kórházba s esetleg a sírba. Tény az, hogy egyetlen hadseregben sincs a katona oly rosszul élelmezve ós ruházva, mint nálunk. Komoly dolgok ezek t. ház és ideje lesz ezekkel komolyan foglalkozni. Ujabban a tisztek fizetése részint a lakbérek emelésével, legújabb időben pótlékkal javíttatott. Én ezt az eljárást helyeslem, mert a tiszt eddigelé oly rosszul volt javadalmazva, hogy sokszor a fárasztó szolgálat által elvesztett anyagi erejét sem volt képes pótolni. De ennél tovább menni, nézetem szerint, a legnagyobb hiba volna; lassankint foglalkozni kell azon eszmével, hogy a legénység élelmezését is javítsuk. Bármily nagy legyen ez áldozat, de meg kell hoznunk, t. ház, ha magunkat nem akarjuk végzetes következményeknek kitenni. És azt hiszem, a mit a legénység élelmezéséré költünk, azt másrészt pótolni lehet az által, ha a katonai adininistratiót egyszerűsítjük, mert az túlságosan költséges. Jól tudom, hogy még sokáig fog tartani, mig a legénység helyzetén javítunk.tegyük meg addig legalább azt, a mi lehetséges, a mi az illető helyzetét legalább részben tűrhetővé, elviselhetővé tenni képes. A múltkor egy czikket olvastam, mely szintén e tárgygyal foglalkozik és e czikkben két életrevaló eszmét találtam, melynek keresztülvitele nem is ütközik nehézségbe. Méltóztatnak tudni, hogy még azon időben, midőn nálunk, de másutt is a katonát kötéllel fogták, vagy a mikor a katonaság különálló kastot képe ett, élethosszáig be volt sorozva, minden szülő valóban csapásnak tekintette, ha gyermekeit besorozták s ebből folyólag minden szülő azon igyekezett, hogy a katonaságnál lévő gyermeke helyzetén lehetőleg könnyítsen. A kiknek pénzük volt, küldtek pénzt, kiknek pedig nem volt pénzük, küldtek élelmi szert s ez utóbbi nézetem szerint helyesebb is, mert az illető katonának nem nyújt módot s eszközt a kicsapongásra. Ezen szándékukban az illető szülők nagy mértékben vannak akadályozva az által, hogy az ily küldemények postabére túlságoson nagy. Sokszor többet kell postabér czímén fizetni, mint a mennyit az egész küldemény ér. En, t. ház, magam sem akarom azt, hogy az ily küldemények bérmentesek legyenek, mert megengedem s elismerem, hogy ez visszaélésekre vezetne és esetleg a postát magát túlságosan terhelné ; de másrészt azt hiszem, hogy azon áldozatot meg lehetne hozni, hogy ezen küldemények némi postabér-kedvezményekben részesüljenek. A másik, mit fel akarok említeni az és ez akadályokba már nem ütközik, hogy én annál nagyobb igazságtalanságot nem képzelek, mintha az a szegény katona, kinek napi zsoldja 6 krajezár, a miből sok mindenféle szükségletet köteles fedezni, azért, mert szüleinek vagy rokonainak levelet ir, melyben őket hogylétéről tudósítja, postabér fejében 5krajczárt kénytelen fizetni s erre oda adni majdnem egész napi zsoldját. Azt hiszem, t. ház, hogy a katonaságnak ezen a téren is lehetne könynyítéseket nyújtani, hisz a katonaság mindenütt, nemcsak nálunk elkényeztetett gyermeke az állam-