Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-183
183. orsaágos ttiés január 13. 1886. 15 5 met nyer a szaporodó nyomorúsággal országszerte. De még eddig ez is inkább localisnak mondható, a mennyiben az ország szivében, a legerőteljesebb népfaj, a magyarság zömébe még nem hatoltak el azon sajnos következések, a melyek e rossz szokásból erednek. Azonban mit tapasztalunk, t. ház? A t. minister ur hivatkozott arra, hogy az ő határozati javaslatáról nekem, mint véderő-bizottsági tagnak, tudomásom van. Legyen tehát szabad hivatkoznom a t. minister urnak a véderő-bizottságban történt előterjesztésére, melynek részleteibe bocsátkozni nem akarok, mert azok csak a bizottság elé voltak terjesztve ; de megengedi a t. minister ur, hogy általánosságban a consequentiakat ki vonjam azokból. (Halljuk!) Épen a minister ur adataiból győződtem meg én arról, hogy az ország legkülönbözőbb részeiben, a tősgyökeres magyarságlakta vidékeken is, ugy a Dunántúl Vas és Somogy vidékein, mint a Tisza és Duna között Kecskemét és a Jászság, vagy túl a Tiszán Békés, Debreczen vidékein, szóval a leggyökeresebb magyar faj és a legerősebb népfaj által lakott vidékeken is nem egy járás van, a hol az újonczhátralék a S%>-on felül, sőt tetemesen felül áll és melyekben a minister ur az 1886. évre a 4-ik korosztályt sorozás elé állítani szánkózik. Ez oly komoly aggodalmakat keltő körülmény t. ház, mely a legnagyobb mértékben méltó a figyelemre. Én ismételten constatalhatom azt, hogy legalább az én nyomozásaim, melyeket sok esetben azon közegektől nyertem, a kik hivatalosan részt vettek a sorozásokban, arra az eredményre vezetnek, hogy egészben és általában fajelsatnyulás a hazának különösen magyar, de egyéb népség lakta vidékein is nincs. Miért tehát mégis oly nagy a hátralék (Halljuk! Halljuk!) egyes sorozó járásokban, a melyben azelőtt soha vagy csak nagyon kis mértékben volt újonczhátralék ? {Halljuk!) Én ennek valódi okát abban találom, hogy a hadügyminister ur közegei a sorozásoknál az első és a második korosztályban, de legkivált az elsőben, rendkívül válogatók. (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon.) Volt alkalmam máskor is rámutatni erre a körülményre és meggyőződtem, hogy a múlt évben is ugyanez történt: visszahelyezik az ifjakat roppant nagy számban s ennek aztán az a következése, hogy a sorhad contingensét legnagyobbrészt a harmadik korosztályból vévén, a honvédség számára nem marad ujonez. Az egész országban a honvédség tavaly az utólagos állítások eredményével együtt nem kapott többet 8—9 ezer újoncznál, sőt némely vidékekről egyáltalában semmit. Ez a következménye a túlságos válogatásnak a sorhadi közegek részéről. Ha ezt az eljárást folytatja a hadügyminister ur, megérjük ma-holnap, hogy a honvédség ujonczok hiányában lassanként el fog sorvadni. És mi épen azért, mert nagyon féltjük ezen nemzeti intézményünket, már ezen speciális oknál fogva is, de.az, előbb jelzettem általános szempontokból is, kötelességünknek tartjuk belebocsátkozni az érintett körülmény bonczolgatásába. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, legalább a t. minister urnak, korábban a véderő bizottságban tett nyilatkozatából kiindulva, nem hiszem, hogy a t. minister ur tagadni akarná, hogy a hadügyminister nr erősen válogat az első és második korosztály között; azonban a t. minister ur azzal indokolja a hadügyminister eljárását, hogy ugy mond a jelen harczászati és általában ujonczbegyakorlási mód fejlett erőt és testalkatot kívánó gyakorlatokkal levén összekötve, nem volna czélszerö, ha teljesen ki nem fejlődött és nem elég erős fiatal embereket soroznának be, minthogy ilyenformán aránylag igen sokan kerülnének a katonai kórházakba vagy pedig a túlságosan megerőltető hadgyakorlatokról már a betegségek magvát hoznák magukkal testükben, ugy hogy szabadságoltatván, szüleikhez sokszor úgyszólván csak meghalni juthatnának el szülőföldjükre. Hát ez minden esetre nagyon emberies ok és én tisztelem ebben a humánus felfogást. Igenis, óhajtom azt, t. ház, hogy a hadügyminister, ha már annyira megerőltetők L-zon gyakorlatok, ne ujonczozzon anynyira fejletlen ifjakat, a kik a gyakorlatokat még nem birják ki. Hitnem kérdeni én, vájjon egyáltalában elkerülhetetlenül szükségese az, hogy még a mos tani gyakorlási mód szerint is ezen gyakorlatok annyira túlerőitetők legyenek? (Igás! Igaz! a szélső baloldalon.) És erre a kérdésre azzal felelhetek, hogy egynémely hadparancsnokság területén sokkal emberiesebb mód gyakoroltatik az ujonczok irányában a beoktatás alkalmával, mint más hadparancsnokságoknál, a melyeknek élén, például túlszigorú férfiak állanak. Én tehát nem tartanám fölöslegesnek azt, hogy a t. minister ur a maga útján, módján a, hadügyminister által az ő vezénylő tábornokainak figyelmeztetést adatna ki, hogy, a mennyire lehet, tekintsék az ifjúságnak — kivált az első évben — még nem egészen fejlett alkatát s ne octroyÍjának túlon-túl való megerőltetést az ujonczokra. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hiszen, t. ház, ismerjük íizokat a módokat, a mikor például 2 — 3,000 lépést futólépésben gyakoroltatnak az ujonczokkal és aztán azt a kimerült és megizzadt embert egyszerre, egy vezényszóra letérdeltetik, vagy földre fektetik s aztán ugy csúsztatják a nedves földön és sokszor mocsáros talajban megint egy félóra hosszat, ugy hogy tüdőgyuladást kap bele; és hogy itt mag20*
