Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-182

140 18a orsiágo* ülés febrnár 12. 188S. gáltatta azzal, hogy évenként rendes jelentéssel | kimutassák, mire fordíttatott az. És itt mindjárt ezen alkalommal bátor leszek kijelenteni az első sérelmet a minister részéről, mely abból áll. . . . Trefort Ágoston vallás- és közoktatás­ügyi minister: Semmi sérelem! Babes Vincze: Én a t. ház ítéletére boesá­tom a kérdést. Rendesen, mikor azon csekély pénzt, az aradi dioecesisnek adnak 15,000 forin­tot, melynek közel 500,000 híve van, a karán­sebesinek 10,000 forintot, a melynek 400,000 híve van, hozzáteszi azon feltételt, hogy csak az egy­házra szabad azt fordítani, az iskolára nem. Én ugy értettem Pulszky Ag*>st t. képviselő ur sza­vaiból, hogy az ő egyházában ezen segély cul­turalisczélra is szokott fordíttatni; nálunk nagyon szigorúan ráügyel a kormány, hogy azt iskolára ne adjuk. Sőt a t. minister ur odáig ment, hogy difficultalta, hogy ezen pénzből a püspökségek néha hozzájárultak a metropolia fentartásához, j tudni illik ennek administratíoja fentartásához. ! Metropoliánknak sem alapjai, sem dotatiója nin- ! csen, administratiója tehát fentartatik akként, hogy , mind a három dioeeesis évenként 1,000 forintot küld annak saját pénzeiből. Azt gondolom, hogy a metropoliafentartäsaa legtisztább egyházi czél s mégis ez eljárást is difficultalta a t. szakminister ur. De kifogásolja még azt is, ha ezen pénz az összes consistoriumok szükségleteire fordittatik. Nálunk tudniillik a consistorium három osztály­ból áll, az egyik tisztán egyházi ügyek számára, a másik iskolai ügyek számára és a harmadik az egyházi és iskolai vagyon számára; de mind a három egy testületet képez és egyházi jelleggel bir. A minister ur tehát midőn kifogásolja, ha a kér­déses pénzből az iskolai osztályra is fordittatik valami csekélység, ez eljárás egyházunkra nézve nagyon helytelen és sértő vallásos érzelmeinkre. Hát kérem, én nem disputálok a t. minister úrral más vélekedése felett, de megmondom s in­dokolom, hogy miért tartjuk másként a dolgot. Azért t. ház, mert nálunk úgyszólván nemcsak egyházi traditio, de úgyszólván canonszerinti meggyőződés, miszerint a confessionális iskola és az egyház közt oly szoros a kötelék, hogy ezeket egymástól elválasztani nem szabad (Egy hang bal­felol: Nem áll!) Áll vagy nem áll, más nézete sze­rint, ez reánk nézve közömbös, de nálunk ama viszony egyházi dolog és ebben nálunk nincs vé­leménykülönbség. Mi ugy tartjuk, hogy az iskola, a népiskola a gyermekek szentegyháza és a. szent­egyház a felnőttek iskolája és nálunk nem kép­zelhető egyház iskola nélkül. Az egész múlttal daczol az a felfogás, hogy ezen kérdés az állam ügye. Ha tekintjük dicső Mária Terézia ren­deleteit, melyeken a népiskolák felállítása alap­szik, azok egészen világosan ugy intézkedtek, hogy minden egyház mellett legyen népiskola. És ez igy is volt egész a mai korig; s én kijelentem, hogy azon pillanatban, midőn a mi szentegy­házaink mellől megszűnnek a népiskolák, megszűnt a vallásosság, megszűnt a vallásos buzgalom, mert meggyőződésünk szerint a iskola alapja az egy­háznak ugy tanítási, mint moralisalási hivatására nézve. Hogy tehát eme kérdés egyházi dolog, ugy hiszem, ebben senki sem fog nekem ellentmon­dani, ily kérdésekre nézve pedig illetékesen csakis a törvény által erre kijelölt közegek határoz­hatnak; döntő ítéletet e felett csakis az illető hitfelekezet mondhat ki. Ez igy van minden egy­háznál, ez igy vau nálunk is. Az egész baj az, hogy a hatalmon lévők épen ugy akarják kormányozni az egyházat mint va­lami világi intézményt, nem tekintve a felekezet érzelmeire s jogaira. Ez az egyik baj s illetőleg egyik észrevételem. A másik az, hogy az erdélyi részek, illetőleg a nagyszebeni érsekség számára eddig szintén legfelsőbb határozatok alapján ki­adatni és a szegény papság felsegélésére felhasz­náltatni szokott 14,000 forint, elejétől fogva 1883-ik évig rendesen az érseknek s illető­leg consistoriumának rendelkezésére bocsáttatott, azóta azonban — nem mondom, hogy minden ok nélkül, mert oka lehetett a minister urnak — elég az hozzá, hogy egyszerre maga egyenes rendelke­zésébe vette s azóta a minister ur az illetékes egy­házi hatóság mellézésével osztogatja. Ezen eljárása a t. minister urnak autonó­miánkat flagrans módon sérti, valamint sérti leg­szentebb jogérzelmeinket. Én nem vonom két­ségbe a jogát a ministernek felügyelni az oszto­gatás módja és mértéke felett, de a felügyelet és az egyenes befolyás, egyenes intézkedés között nagy a különbség, a minister urnak, hiszen jogába áll, akkor mikor évenként kimutatják a felosztási eljárást, kritikát gyakorolni és én magam sokszor óhajtottam volna hogy gyakoroljon ily kritikát s érvényesítse felügyeleti jogát s ennek következté­ben hivatásában akadályokat tapasztalt volna, maga törvényes útján, a metropolitan-consistorium vagy az egyházi congressus által rendszabályokat, teremtett volna, ezt helyesnek tekintette volna minden ember; de minden ily kísérlet nélkül egye­nesen mellőzni az egyháznak jogát és önkénye­sen intézkedni az autonóm egyházban, ez káros és sértő ugy reánk nézve, mint az idézett tör­vényre nézve, a melyet a magyar országgyűlés megszavazott és ő Felsége sanctionalt. És ha kérdezzük, hogy hát miért történik ez? mi haszna s kinek haszna ezen sértő eljárás? Nem tudunk magunknak feleletet adni s azért aztán a közönség csak ugy magyarázza ezt, hogy sérteni bennünket a czél. Ha ez a czélja a t. minister urnak, ha ez lenne czélja az államkormánynak, ezen czélt nagy I mértékben elérte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom