Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-165

8 fi 165. országos ülés jauaiir 21. 1883. művészet nem nemzeti, hanem nemzetközi dolog, azt tökéletesen elismerem; de akkor azután miért érvel mégis azzal, hogy annak fentartását nemzeti érdek kívánja? Arról nem beszél senki t. ház, hogy a nemzeti szinház érdeke nem nemzeti érdek; de hogy az, hogy az operában olaszul énekeljenek, nemzeti érdek volna, azt én határozottan tagadom. (Ugy van! bal/elől.) Én tudom t. ház, mi oka van erre a t. ministerelnök urnak, hanem sajátságos előttem, hogy nálunk bármely ressortban legyen valaki, legyen az minister vagy intendáns, ha a publicura megszereti, nem tudom miért, de könynyebb a lelkének, ha azon változtat. íme báró Kemény Gábort mint gazdasági ministert Magyarország gazdaközönsége pártkülönbség nélkül tisztelte és szerette; és mi történt ? ő neki — nem tudni, mily idea következtében — el kellett mennie a közlekedésügyhöz. (Derültség a szélső baloldalon.) A világon talán legnehezebb állása van t. ház, agy intendánsnak, kell, hogy őt szeresse a közönség, szeresse a színész; itt van megint báró Podmaniczky, a kit mindenki tisztel és szeret; és mi történik t. ház? báró Podmaniczky elmegy onnan és én legalább ugy tudom, hogy olyan embert akarnak oda állítani, a kit bizony senki sem szeret, sem a publieum, de a színészek sem. (Derültség a szélső balfelöl.) A mi azt a roppant nagy cultust illeti. (Felkiáltások: Hát Tolnay !) .... Igaz, miután közbeszólások történtek, megkell említenem Tolnayt is, kit szeretett mindenki s azért annak is mennie kellett. A mi, mondom, idegenek behozatalának azt a nagy cultusát illeti, arra nem fogadhatom el indokul azt, hogy az az idegeneket fogja vonzani. Mikor magyar művésznők vannak, mint például Nádayné, a ki a bécsi operánál van szerződtetve, nem tudom felfogni, hogy azt a magyar művésznőt, a ki jól tud énekelni, miért nem szerződtetik itt, a helyett, hogy hozatnak olasz művészeket, a kik 5—6 év óta állandó ittlétük daczára sem tanulnak meg magyarul. (Helyeslés a szélső balolddon.) Thaly Kálmán: T. ház! [Halljuk!) Én nem akarom kétségbevonni t. ház, a szinházak nevezetes culturalis hatását; értem ezt különösen a nemzeti színházra, a drámai színházra, mint a mely hivatva van, nemcsak a népéletet feltüntetni a maga valódiságában, hanem egyrészt az erköi csök finomítására hatni, salondarabok adatása által, másrészt pedig a nemzeti érzületet terjesz teni nemzeti hősök életéből vett tragoediák, drá mák szinrehozatalával. Mondom, távol van tehát tőlem, hogy a színházak culturalis hatását tagadjam; azonban van a nemzetek életében s van különösen minálunk még sokkal nevezetesebb hatást gyakorló culturalis intézmény is, tudniillik a nemzeti muzenm. Mikor tehát két culturaliter ható országos intézményt állítunk egymással szembe, vizsgáljuk, nem érdektelen, noha az egyik a közoktatási tárczánál van felvéve, a másik a belügyi tárczánál, vizsgáljuk, mondom, hoz-e az ország aránylagos áldozatokat a kettőre és viszont, melyik hat inkább a nemzeti közművelődés előmozdítására többet. (Halljuk! balfelöl,) Ha a statistikai kimutatásokat olvassuk, ha egyébről nem is, csak a látogatói számáról például a nemzeti múzeumnak és a vele kapcsolatos egyéb intézeteknek, különösen utalok a lefolyt évre, midőn az országos kiállítás is az ország minden részeiből számosakat hozott ide, ha, mondom, olvassuk ezen nagy számát a látogatóknak, óriási tömegét lehet összeállítani évenként, a magyar népből és a külföldiekből, eme művelődési intézetek felhasználóinak, a kik a nemzeti múzeum különféle gyűjteményeit látogatták és látogatják. Ez olyan örvendetes tünemény, a melyet itt a magyar parlament házában hangsúlyozni kell. Már pedig, a ki a nemzeti muzeumot a maga sokféle tanul ságos látnivalóival s rendszeresen beosztott tárlataival figyelmesen átvizsgálja, kivált szakkatalógussal kezében, az — én meg vagyok győződve róla, tagadja bárki is — az a művelődés tekintetében, sőt a nemzeti cultura tekintetében is, mint magyar sokkal több tanulsággal hagyja oda ama termeket, mint például az operaszínházát az, a ki ott, meg lehet, egy buffo-operette, vagy valami alkalmával, vagy pedig egy balett alkalmával nagyon jól mulatott. T. ház! A közoktatási minister ur ezt a programmot hirdeti és helyeslem programmját és hirdetik mások is. hogy mi csak, mint cultur-nemzet állhatunk fenn és hogy a magyar nemzetnek hiva tását, melyet azelőtt fegyverrel vívott ki, a mai békésebb korban a cultura fegyverével kell kivívnia, azt tudniillik, hogy ezen sok nyelvű országban hegemóniáját megtartsa. Ezt csakis oly módon tarthatja fenn, ha nemzetünk, fajunk cultur érdekei emeltetnek. Én tehát első sorban, mint culturintézményt fogom fel a nemzeti muzeumot és a színházakat is. Már pedig azon conelusióra kell jutnunk, hogy a nemzeti múzeum sokkal nagyobb culturalis tényező, mint az összes szinházak a fővárosban, különösen mint az operaház, mely a legtöbbe kerül. Nézzük már most az illető budget-tételeket. A nemzeti múzeum, mely a legfontosabb euituralü. tényezők egyike, merem állítani, hogy nem túlzok, midőn ezt a kifejezést használom, nyomoruságosan van dotálva; a nemzeti szinház, különösen pedig az operaszínház a mi szegénységünkhöz képest pazarul van dotálva. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezt a két ellentétet óhajtottam kiemelni. Én nem sajnálom az operától sem megszavazni a nagy