Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-165

165. országos ülés január 21. SÜSS, 87 költséget, ha volna miből; de midőn épen a kormány még a hasznos beruházások megszorítására is int, másrészről pedig az operára pazar kézzel szórja a dotatiót, a nemzeti múzeumnál pedig a legszűkebb nyomorúságos összegekre szorítja: akkor én, mint lelkiismeretes képviselő, ki, mint olyan magyar, ki mindenek előtt nemzetem eulíuralis érdekeit tekintem, szemben a nemzeti múzeum nyomorúságos dotatiójával, az opera pazar dotatióját semmikép meg nem szavazom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. A vitát bezárom. Tisza Kálmán ministerelnök: Csak egy pár szót kívánok szólni és nem argumentálni. Nem a közvetlenül előttem, de az az előtt szólt t. képviselő ur ugy állította oda a dolgot, mintha báró Podmaniczky! én óhajtottam volna az intendansságból eltenni. Csudálom, hogyan tehette ezt, midőn épen azelőtti felszólalásomban kifejeztem e fölötti sajnálatomat. Biztosíthatom a képviselő urat, hogy egy leköszönés sem érintett kellemetlenebből, mint báró Podmaniczky Frigyes leköszönése. Hanem azután nagyon furcsának találom, hogy midőn a képviselő nr kiemeli, mennyire szerette báró Podmaniczkyt mindenki, mennyire jól vitte a dolgot, mégis csatlakozik a főleg az opera kezelése ellen felhozott hibáztatásokhoz, sőt maga, mint valami nagy bűnt előadja, hogy magyar művésznő Bécsben énekel, a mit pedig szerintem az adott körülmények közt helyesen, de báró Podmaniczky tett, mert kénytelen volt vele. Egyáltalán a t. képviselő urak egynémely ikének, bocsássanak meg, minden jó, a miből a kormány ellen, vagy ellenem vádat faraghatni, nem nézve arra, hogy ugyanazon egy beszédben önmagukat is megczáfolják. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon,) Elnök: A tétel maga megtámadtatván, kérdeznem kell, méltÓztatik-e a nemzeti színház és a magyar királyi operaház állami segélyezésére előirányzott 265,000 frtot megszavazni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik megszavazzák, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség megszavazta. Tibád Antal jegyző (olvassa): 2 rovat. A kolozsvári nemzeti színház segélyezésére és a színházi országos alap kiegészítésére 14,000 forint, Elnök: Megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (olvassa): 3. rovat, A nemzeti színházi alapok jövedelméből a színház szükségletére 27,300 forint Elnök: Megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (olvassa) : 4.rovat. A magyar színház-egyesület segélyezésére 5 000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (olvassa): 5. rovat Betegápolási költségek 564,232 forint. Elnök: Megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (olvassa) : 6. rovat. Himlőoltási költségek 51,450 forint. Elnök: Megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (ohassa): 7. rovat. Járványok és más rendkívüli oknál fogva fölmerülhető költségek 5,000 torint. Elnöki Megszavaztatik. Tibád Antal jegyző, (olvassa): 8. rovat. Szülházi kiadások 10,000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (olvassa): 9. rovat. Lelenczek és törvénytelen ágyból született gyermekek tápdíjai 73,600 forint. Lukács Gyula: T. ház! (Halljuk!) Lelenczek s törvénytelen ágyból született gyermekek tápdíjaíczímén minden esztendőben hetven egynéhány ezer forint van felvéve költségvetésünkben. Constatálni kívánom azt, hogy ezen jelentékeny összeg majdnem kizárólag a bécsi leienczház pénztárába foly be s hogy ez csak egy részét képezi a bécsi leienczház által elhelyezett magyarországi gyermekekért, fizetett tápdíjaknak, mert egy másik jelentékeny részt maguk a községek fizetnek. Mindenekelőtt ki kell jelentenem azt, hogy ezen összegek, nem igazságosan folynak be a bécsi leienczház pénztárába. Ott ugyanis az a divat, hogy a felvett gyermeket, kinek illetőségét megállapítani nem lehet, vagy a mely ausztriainak látszik, az anyával felvett hiányos jegyzőkönyvben, magyarországi illetőségűnek állítják s a felmerült tápdíjakat tartozik fizetni ama község, a melynek nyakába a gyermek tukmáltatott. Természetesen az érdekelt község tárgyalásokat indít, mely 5—6 esztendeig, sőt esetet tudok, midőn 10 esztendeig is elhúzódik s akkor kitűnvén, hogy a község csakugyan nem volt köteles a tápdíjakat fizetni, megtéríti kiadásait a magyar államkincstár. De mellőzve ezt, jobb lesz azt a kérdést megvitatni, vájjon háromol e reánk valami haszon azért, hogy az ily gyermekek Bécsben ápoltatnak? Az én meggyőződésem szerint semmi. A magyarországi illetőségű, vagy az ilyeneknek vallott gyermekekért az érdekelt hatóságok fizetnek évenként átlag 60 forint tápdíjat s ezért a gyermeket elhelyezik valamely Bécs környéki német, vagy pozsonymegyei faluban, a hol magyar pénzen tartják addig, míg kenyerét maga keresheti, vagyis mig a társadalomnak productiv tagja lehet, ekkor azonban, nevelésénél fogva minden lehet, csak magyar nem. Már pedig hitem szerint, az ily szerencsétlen gyermekek, ha általunk megmentetnek, helyén volna, hogy a magunk számára mentessenek meg! Ezt pedig elérhetjük ugy, ha a lelenczek s az el-