Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-165

§4 16i #r«ág»i 11 éc jamár 21. ISSí. elveszti az elővételi többletet, a melyet egészen I jogosnak tartok azért, hogy a ki hamarább gondoskodik róla, az bizonyos összeg hozzápótlásával, biztosan jusson jegyhez. Egyébiránt is az az ember, ki valahova készül, délután 4 órakor már nem megy többé jegy után, mert esze ágába sem jut, hogy oda menjen azért, hogy esetleg ismét visszautasítsák azzal, hogy véletlenül elfogytak a jegyek. Ennél a kezelésnél én, már általános szempontból is, nagy felügyeletet és nagy ellenőrzést kivánok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Már az általános tárgyalásnál ráutaltam arra, hogy a mi társadalmunkban vannak oly elemek, kik habár tőlük a művészeteknek és egyéb közintézeteknek áldozatkészséggel való pártolását méltán meg lehetne várni, mert ezt vagyoni állásuknál fogva megtehetnék, mindenkor és miudenütt nagy előnyöket, vagyis más szóval ingyen élvezetet hajhásznak és óhajtanak. (Igás! Ugy van! a baloldalon.) A földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium költségvetése alkalmával rá fogok térni mindezekre az úgynevezett — hogy triviális kifejezésthasználjak —potyázásokra,(I?/e'»& derültség a baloldalon) melyeknek értelme mindig az, hogy Magyarországon a terheket ugy a közművelődési intézeteknél, mint a többi intézeteknél, mindig azok viselik, kik azokban legkevésbbé részesülnek; azok pedig,kik az előnyökben részesülnek, rendesen semmi, vagy csekély áldozattal, szóval protectio útján jutnak az élvezethez. (Ugy van ! a szélső baloldalon.) Ezt kívántam ez alkalommal megjegyezni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tisza Kálmán minis teret nők: Midőn a t. házat kérném, hogy a színházakra vonatkozó és a pénzügyi bizottság által ajánlott tételt megszavazni méltóztassanak, kötelességemnek tartom az elmondottakra egy pár szóval reflectlani (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt meg kívánom jegyezni, hogy ha valaki figyelemmel kiséri a nemzeti szinházak s az oly operák sorsát, amelyek nem csábíthatják apublicumot olcsó személyzettel s olcsón kiállítható operettekkel, valamint az erkölcsiséget s a műveltséget nem nagyon előmozdító előadásokkal, meggyőződhetik arról, hogy azok mindenütt a világon csak nagy subventio mellett képesek fennállani. (Igaz! ügy van! a jobboldalon!) Nem kell tehát itt valami különös hibát keresni, mert — ismétlem *— az ilynemű intézeteknél a közönség mai igényeivel szemközt a deficit mindenütt a széles világon igen nagy, sőt igen sok helyütt az sokkal nagyobb mértékben mutatkozik, mint nálunk. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Felkiáltások a baloldalon: De nálunk nagy a deficit !) Bocsássa meg nekem a t. ház, én óhajtom a takarékosságot; nem volt az tréfa, ha a pénzügy minister ur is hangsúlyozta. De ő nem azt mondta., hogy a takarékosságot ugy folytassuk, hogy azt is, a mi már meglevő, nemzeti intézmény, feladjuk és romlásnak, pusztulásnak engedjük. (Ugy van! a jobboldalon). Már pedig a színházainktól megvonni a kellő subventiót, annyi volna,mint azokat a mostani niveau alá stílyeszteni és másfelől igen sok hazai és egy-két nem hazai művész irányában még csak a szerződésbeli kötelezettséget sem tartani meg. (Ugy van! a jobboldalon.) Hogy ez helyes, czélszerti volna-e, méltóztassék a t. ház elhatározni. A subventio felemelésénél nem arról van szó, hogy ismét valami nagyobb, újabb fényűzés szereztessék be ez intézetek részére, hanem miként már annak idején jelezni bátor voltam, a múlt évi költségvetés, nem lévén előttünk keilő tapasztalat, csak hozzávetőleges számítás alapján állíttatva össze, ugy hogy az elmúlt 1885 ik évben, miként azt kötelességszerűleg beadandó jelentésem igazolni fogja, az akkor megszavazott hitelnek igen nagymérvű túlhágása 'következett be. Ez emelésnek czélja tehát nem egyéb, mint ugy állapítani meg a költségvetést, bár nem teljesen kielégítő, de mégis nagyobb tapasztalatok után, hogy ezentúl a hitel túlhágásai be ne következzenek. (Helyeslés.) Én ez iránt figyelmeztettem is már az intendánst, kinek személyében igenis — őszintén kimondom, nagy sajnálatomra — változás fog beállani; nem azért, mintha ő bármi szempontból okot adott volna, hogy változást lehessen óhajtani, hanem azért, mert ő maga, kora és viszonyainál fogva e terhes hivatal tovább viselésére vállalkozni nem akart. Bárki legyen az intendáns, egyik feladata épen az lesz, hogy a megszavazott költségvetés keretében az intézetet azon niveaun, melyre emelkedett, fentartsa. És bocsássanak meg a t. képviselő urak, nálunk, a mi művészeti intézeteink fentartása talán még fontosabb, mint másutt. A mi a színművészeiét illeti — de ez kisebb részben a magyar zeneművészetre is alkalmazandó — annak fejlesztése okvetlenül az általános, a mindenütt meglevő culturalis érdekeken kivül, nálunk határozottan nemzeti érdek is. (Ugy van! jobbftlől.) Mert semmi által nem lehet ugy minden erőszak nélkül a magyar cultúrát bevezetni oly helyekre, hol az még hiányzik, mint épen a művészet által. (Helyeslés a jobboldalon.) Már pedig arra, hogy egy országban a művészet fejlődjék, okvetlenül kell elsőrangú niveaun álló intézetnek lennie az ország fővárosában, a mely egyfelől az Ízlést nemesítse, másfelől a jelesebb, képesebb erőknek kellő megjutalmazását is lehetővé tegye. (Helyeslés a jobboldalon.) Olay Szilárd: Az idegeneknek!