Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-165

165. ersságos ülés január 21. 1ÍS80. 83 állam által fedeztetik ezen összeg. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Most már íőleg két kérdés lép előtérbe. Az egyik az, hogy mi lehet az oka ennek a különösen az operánál mutatkozó óriási deficitnek ; és másodszor, hogy [egyáltalában megbirja-e államháztartásunk ezt a kiadást és hogy ez a kiadás aránybán van-e egyéb kiadásainkkal, egyéb szükségleteinkkel és végre lehet-e nekünk ily összeget e czélra megszavazni ? A mi. az első kérdést illeti, tudniillik hogy mi ÍIZ oka ennek a nagy hiánynak, különösen az operánál, nézetem az, hogy ennek oka főleg a rendetlen kezelés. Midőn igen sok külföldi művészt szerződleinek drága pénzen, akkor a mikor a magyar tehetségeket a külföldre engedik kimenni; (Ugy van! a szélső baloldalon) midőn igen sok oly tagja van az operának drága pénzen szerződtetve, a kik egész esztendőn, át vagy épen nem, vagy csak igen ritkán vonatnak elő a reservából, nagyon természetes, hogy alig lehet másra visszavezetni ezt a nagy deficitet, mint arra, hogy az operánál a kezelés nem egészen rendes. Igaz, hírlik, hogy az intendáns személyében változás van készülőben. Remélem, ez nem csak személyváltozás, hanem egyszersmind rendszerváltozás is lesz. És ez a rendszerváltozás, azt hiszem, fog is sikerülni akkor, ha a t. belügyminister ur oly egyént fog megnyerni a szinhá?i ügyek vezetésére, a ki bizonyos fokú szakképzettség mellett már valamely más téren gazdálkodási képességének kiváló jeleit is adta. (Derültség.) Ezenkívül minden esetre óhajtandó az is, hogy at. belügyminister ur jövőre nagyobb gondot fordítson a színházak ellenőrzésére és részletes kimutatásokat terjeszszen a ház elé, a melyekből azután részletesebb bírálatot lehessen azok fölött gyakorolni. [Helyeslés a szélső baloldalon.) A mi a másik kérdést illeti t. ház, tudniillik hogy megbírja e államháztartásunk e nagy kiadást a színházaknál és hogy arányban van e ez más kiadásainkkal, erre határozottan nemmel kell felelnem. Es megvallom, akkor midőn különösen népoktatási kiadásokra csak 1.100,000 forintot vagyunk képesek fordítani, midőn 1886-ra a népoktatási szükségletet esakis 100,000 forinttal -emelhettük, itt pedig a színház kiadását 116,000 forinttal emeljük, akkor mikor siralmas állapottan lévő közegészségügyünkre csak csekély összeget fordíthatunk, (Ugy van! a szélső baloldalon) akkor, mikor bárhova tekintünk, látjuk azon tömérdek szükségletet, melyet még kielégítenünk kell és főleg, midőn kétségbevonhatatlan tény az, hogy évek hosszú sora óta csakis adóemelésekkel, államjószágok eladásával és adósságesinálássai vagyunk képesek fedezni államháztartásunk kiadásainak ungy részét: akkor kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ahhoz, hogy ily összeggel szaporítsuk a színházi kiadásokat, ahhoz a könnyelműségnek bizonyos foka kívántatik. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezen okoknál fogva nem fogadom el e tételt. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Herman Ottó: Én mindenekelőtt arra kérem fel a ház figyelmét, mily visszás az, hogy országos culturintézeteink ügye a belügyministerium keretébe, tolonezok, ispotályok és más ily ügyek közt fordul elő. Nekem az a benyomásom van, hogy nálunk minden ministerium iparkodik magának egy bizonyos fényes udvartartást szerezni, hogy legyen beavatkozása valamely oly ügyekbe, melyekre hivatása s általában a dolog természeténél fogva nem lehetne. Nálunk például a ministeriumok egymás közt felosztják a tanintézeteket, azok egyik része van a cultusministeriumnál, másik az ipar- és kereskedelmi ministeriumnál; beosztják például a képzőművészetek egy részét a cultusministeriumba, az előadó művészetet ismét a belügyministeriumba. Már í. ház. ha arról van szó, hogy egységes, valóságos culturát teremtsünk, akkor annak egységes szellemben való vezetése és áttekintése okvetlenül szükséges. Mindezeket azonban csak meg akartam említeni. Magukra a színházakra egy megjegyzésem van. Én teljesen pártolom azon nézeteket, meh eket Justh Gyula t. barátom imént kifejtett és hozzá kívánok szólni, kivált azon nagy deficitekhez, melyek példáid oly intézetnél, mint az opera, mely már újságánál fogva is nagy vonzerővei bir, mégis elö'áilanak és a melyek semmi arányban nincsenek még azon kezeléssel sem, melyet t. barátom imént recitált. Constatálni kívánom ugy az operára, mint a nem zeti színházra nézve, hogy ott a legfőbb felügyeled szükséges az úgynevezett ingyenjegyek élvezetére és a nagyfokú protectóra vonatkozólag. (Igaz! a szélső baloldalon.) Természetes dolog, hogy a t. ház concret adatot kivan tőlem. Ehhez a t. háznak joga van s ez előtt én tisztelettel hajlok meg. Mikor a vidéki közönség ide a fővárosba feisereglik és óhajtja azt, hogy az operát megláthassa, akkor csak a legnagyobb protectióval, a legtekintélyesebb férfiak igénybe vétele mellett kapható egy jegy. (igaz! Ugy van ! a szélső baloldalon.) De nem ebben gyökerezik a baj, hanem abban, hogy mikor határozottan azt mondják, hogy: jegy nem kapható, este azt látjuk, hogy a második sor üres vagy legfeljebb egy-két ember ül ott. Az intézetet nem akarom megnevezni: de van Budapestnek egy előkelő intézete vagy társasága, mely az előtt a második sort bérelte; de mert látta, hogy ez sokba kerül, a mely különben is igen szegény (Derültség) gondolom, 100,000 forint az évi budgetje, kiesz közölte azt, hogy számára a második sor jegyei az előadási napokon délután 4 óráig fentartassanak. (Halljuk! Halljuk!) Ennek folytán az intézet 11*