Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-163

38 163. országos filés január 19. 1886. ság egyik nagy nemzete, Németország, ilyen külsőségekben is nyilatkoztatják nemzeti sajátságaikat s régi intézményekben fenntartják azt mai napig és feníartani akarják jövőre, sőt még újon crealt intézményeiknek is adnak valamilyen sajátszerű bélyeget, mint a német példák mutatják, akkor t. ház, megvallom, nem igen tudok vele kibékülni, hogy a két ház — a magyar főrendit és képviselőházat értem — közti érintkezési mód, a melynek szintén ususa van, miért változtattassék meg. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Én valami nagy fontosságot magára a tényre nem helyezek, ha azon módon történik lényegileg, mint eddig történt, vagy mint itt javasoltatik; azonban, ha valahol áll, itt áll az, hogy forma dat esse rei. És áll az, hogy a két ház, tehát a parlament egységének, a két ház tigyevétartóságának mintegy kifejezője, jelzése volt, szemmel látható jelzése, hogy a két ház eddig a maga jegyzői útján érintkezett egyik a másik ülései közben. Hát ez bizonyos formaszerííséggel járt, de volt a dolognak bizonyos magyar zamatú patriarchális jellege és én ehhez, megvallom, ragaszkodom. Én a magyar nemzeti geniusnak inkább kifejezését látom abban, hogy ha a főrendiház jegyzője ide, a képviselőház jegyzője amoda nemzeti ruhában, kardosán, az ülés folyama alatt állít be és elmondja az üzenetét a másik háznak, szemmel láthatólag mutatja ez. hogy a két ház egy testületet képez. (Ugy van! a baloldalon.) Itten pedig eltérni czéloztatik ezen régi, hagyományos szokástól: holmi reeepiss és könyvek mellett, postaexpeditio útján juttatja által egyik ház üzenetéi a másikhoz. Az mondatik, t. h indokolásban, hogy a két ház közötti érintkezés eddigi módja a képviselőháznak majdnem folytonos tevékenysége mellett sok tekintetben ezélszerütlennek bizonyult és feleslegessé is vált. Hát, t. ház, megvallom, én ezt nem tapasztaltam. Annak a t. főrendiházi jegyzőnek talán nem esett épen olyan nehezére, hogy barátságtól környezve, addig helyet foglalni kényszerült egy képviselő padján, a mig az illető szónok, a ki épen beszédében volt, szónoklatát elvégezte. Viszont talán a méltóságos főrendeket sem szégyenítette az meg, ha a képviselőház jegyzője egy darab időre odaült a méltóságos főrendek padjaira, arra a darab időre, a mig az a nagyméltóságú vagy méltóságos főrend, a ki épen beszédben volt, elvégezte az ő ékes beszédét. Ez az eddigi módszer, én soha sem tapasztaltam, hogy zavarta volna a képviselőház tárgyalási menetét; annál kevésbé tételezem fel, hogy a főrendiházit zavarhatná. Viszont az egész ház, az egész jelenlevő közönség, látta e tényben a két ház együvé tartozandóságának, koronkénti érintkezésének kifejlődését. T. ház! Ha már megmaradnak — és kell, hogy megmaradjanak — 1 i?-onyos alkalmakra szóló együttes, közös ülések, amilyennek csak|nein régiben is már voltunk résztvevői, tudniillik a koronaőri választásnál, hol a főrendiház és a képviselőház elnökei együttesen elnökölnek, a két ház együtt gyűlésez, a főrendek eljönnek a képviselőházba, együttesen tartatik az ülés a palatínus és koronaőr választásnál stb. — mert nincsen eltörülve az előbbi eset sem, a 48-iki törvények legalább nem törülték el, ccak felfüggesztették egy időre ezt az intézményt, általában tehát kizárva nincsen és a szerkezetnél történt is valami reflexió és helyes, hogy történt, erre a közjogilag még fennálló, csak ideiglen megszüntetett intézménynek a lehetőségére is — mondom, ha fenmarad a közös ülések lehetősége, hát én nem látom be, hogy miért ne maradhatna meg az együvé tartozás másik symbolicus kifejezésének eddig betartott módja jövőre is, tudniillik a jegyzők általi érintkezés. Ez bizonyos sajátságos nemzeti intézmény, amely egyedül a mi parlamenti gyakorlatunkból fejlődött ki; ne törüljük tehát le e sajátságos magyar himport a parlament életéről. Tudjuk, hogy a hajdani rendi gyűléseken a protonotariusi intézmény volt a most fennálló jegyzők általi érintkezésnek, hogy ugy mondjam elődje, mely intézmény a jegyzői teendőket mindkét házban teljesítette, és igy a mostani jegyzői intézmény az 1848-ik országgyűlésnél is régebbre visszavihető; de ha szigorúan nem is volna a rendi ülésekre visszavihető, én már tekintettel arra, hogy a mióta a parlamentarismus mostani formái között él a képviselőház és a főrendiház, már csak ezen múlt iránti kegyeletnél és ezen intézmény sajátságos magyar voltánál fogva nem volnék hajlandó attól eltérni. De kérdem, vájjon czélszerííbb-e a most javasolt intézkedés ? Az eddigi gyakorlat a két ház közötti érintkezést mindig oly közegek által tartotta fenn, kik az egyik vagy másik háznak tagjai voltak, tehát a legilletékesebb egyének hozták át az egyik ház üzenetét a másikhoz. Itt pedig az első szakasz szerint többféle mód van contemplálva. Lehetőleg az elnök, vagy ha az nem lehet, az alelnök saját kezeihez adják át kézbesítési könyv mellett a ház üzenetét — hogy ki, azt nem tudom — „minden esetre azonban legalább is a hivatalos elnöki irodában ezzel megbízott tisztviselőnél teljesítendő a kézbesítés". A ház nagyméltóságú elnöke tehát esetleg e functióban az elnöki iroda egyik megbízott tisztviselőjévé is degradáltatik. De következik ebből még az is, hogy az elnöki iroda megbízandó tisztviselője, tehát már oly egyén jön közbe, ki sem az egyik, sem a másik háznak nem tagja, következőleg a parlamentnek nem felelős. Igaz, hogy csak esetleg és időlegesen kerül annak kezébe az acta, de miért történjék ez is? Legjobb az illető com-