Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-175

175, országos filés február 4. 1886. 331 6.346,724 forintot tett. E szerint a többlet a múlt évvel szemben 394,056 forint. Miután azonban, mint jelenteni bátor voltam, a bevétel 51,706 forinttal emelkedett, a kiadási többlet összege leszáll 342,350 forintra. A pénzügyi bizottság a minister ur beleegyezésével, illetőleg kezdeményezése folytán azonban az átmeneti kiadásoknál körülbelül 25,000 forintot, a beruházásoknál pedig 75,000 forintot törült, mi által a többszükségletet 242,350 forintra szállította le. Fentartván magamnak, hogy az illető tételeknél a bizottság álláspontját jelezhessem, van szerencsém a költségvetést általánosságban a t. háznak elfogadásra ajánlani. (Elénk helyeslés.) Szathmáry György: Előre is bocsánatot kérek a t. háztól, ha ez alkalommal szokásomtól eltérőleg valamivel hosszasabban leszek bátor a t. ház türelmét igénybe venni, hogy őszintén és tárgyilagos kritikával szóljak azon fontos culturalis és állami érdekek egy részéről, melyeket a tárgyalás alatt lévő tárcza kerete felölel. Nem a szólási viszketeg bánt, hanem szólok tisztán abból az intentióból, hogy az ügynek gyenge erőmhöz képest használjak és a két merőben ellentétes irányból jövő vád ellenében állást foglaljak. (Halljuk! Halljuk!) A mi a t. minister urat illeti, előre is biztos vagyok a felől, hogy nem veszi rossz néven a tárgyilagos kritikát, mert legutóbbi jelentése is a közoktatásügyi állapotról kritikai szellemben van irva s most tudjuk, hogy nem egyszer ő maga gyakorolt szigorú kritikát a ressortjához tartozó viszonyok felett. Magyarország culturalis történetében az utolsó 15 év fejlődése korszakot alkotó jelentőséggel bir. Oly közmívelődési munkát vittünk végbe ezen idő alatt, melyre méltán lehet büszke a nemzet. Épen a közoktatásügyi tárcza keretében történt aránylag a legtöbb azon czél felé, melyet a kormány s vele együtt a szabadelvű párt s mondhatni mindnyájan magunkénak vallunk, hogy tudniillik a magyar állam a cultur-államok sorában minél magasabb fokra emeltessék. Ezért, a ki komoly tanulmánya tárgyává teszi mindazt, a mi 1869 óta e téren történt, lehetetlen, hogy bizalommal ne teljék el a nemzet jövője iránt s elismeréssel ne adózzék azon kormányférfiú irányában, ki már állásánál fogva is több, mint egy decenniumon át hivatott vezetője volt a nemzetet szélesebb körű is intensivebb műveltség által regeneráló munkának. (Általános élénk helyeslés.) És végül lehetetlen az elismerés koszorúját oda nem nyújtani mindazoknak, kik mint a minister ur munkatársai, különböző hatáskörökben, másmás pontokon lelkes és tevékeny részt vettek e munkában. Az újabb alkotmányos korszaknak legszebb és legmaradandóbb értékű vívmányai közé a nemzet és az uralkodó ház közt létesült benső, szívélyes viszonyon kívül épen a tanügy körében tapasztalható nagy arányú fejlődést lehet sorozni a legméltóbban. Ez idő alatt a közoktatásügyi organismus legalsó szervétől a legfelsőig pezsgő és versenyző tevékenység indult meg. Iskoláink nemcsak benépesültek, hanem azok száma is tetemesen szaporodott. És a mire a közoktatásügyi politika szempontjából különös súlyt fektetek: nagyban és egészben rányomódott az egész tanügyre az a jelleg, mely egyúttal az állam jellege is; még pedig rányomódott kisebb részben az állam és sokkal nagyobb részben a többi iskola-fentartó tényezők közreműködése által. Nagy súlyt fektetek erre azért, mert ebben nyilvánul igazán a nemzet reális ereje. T. ház! Nem lehet szándékom és nem is fogom tenni, hogy tömeges statistikai adatok felsorolásával fáraszszam a t. ház türelmét. Egyet-kettőt azonban szabad legyen mégis felhoznom: oly természetű adatokat, melyek irányjelzők, a mennyiben magukban az eredményekben jelzik közoktatásügyi politikánk irányát. így például a 16,000 népiskola közül 49%-nak kizárólagos tannyelve a magyar; az iskolába járó tankötelesek 507*%-a magyar anyanyelvű, 23,000 néptanító közül a magyar nyelvet anyanyelvi képességgel 827*% birja; 70 tanító-képezde közül 787*°/o tisztán magyar tannyelvű. Es hogy a középiskolákról is említsek pár adatot: az összes középiskoláknak 707°-a magyarnyelvű; a középiskolai tanulók közül magyar nyelvű 717*%; a középiskolai, rendes tárgyakat tanító tanárok közül 937o magyar. A mi a felsőbb tanintézeteket illeti, 52 theologiai tanintézet növendékei közül magyar anyanyelvű 597», a theologiai tanárok közül 587o, a 13 jogacademia hallgatói közül magyaranyanyelvű 9l7o-a. Az egyetemekről a ministeri jelentésekben ily adatok nem soroltatnak föl, de ismerve a viszonyokat, feltehető, hogy ott ez arányok még kedvezőbbek. T. ház! Ez adatokban nagyon sok a megnyugtató G-rünwald Béla t. képviselőtársam ismeretes aggodalmaira nézve és egyúttal nagyon sok a czáfolat az ő ismeretes vádjai tekintetében. Mert mit jelentenek ez irányjelző adatok? Bizonyítják egyfelől azt, hogy az állam nyelve hatalmasan tért foglalta tanintézetek körében. Bizonyítják másodszor, hogy a magyar elem, bár a népiskolákban, tehát a legalsóbb regiókban még aránylag a leggyöngébb, mert csak fél percenttel múlja fölül a többi ajkúak összes számát, valamennyi cathegoriában túlnyomójelentékeny, absolut többséggel bir és pedig ezen többség annyival nagyobb, minél