Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-171

171. országos ülés j már 28. 1886. 537 magyarázásából eredt olyan ellenvetést is hallottam, mely a szabad ipar elvének megsértését emlegette. Ennélfogva ma sem fölösleges még e tárgynak tüzetesb megvilágítása. Felszólalásom indító okai közt legkevésbé sem foglal helyet a szakminister ur elleni bizalmatlanság. Látva, tapasztalva, hogy a minister ur, ki e napjainkban különösen terhes tárczát vezeti, mily buzgósággal fáradozik nemzetgazdasági érdekeink fejlesztésén, a mint ezt az országos kiállítás sikere általában, az időleges tárlatok tanulságosnál tanulságosabb sorozata pedig különösebben is bizonyította, hinnünk kell azt is, hogy ily férfiút egy országos fontosságú érdek bizonyára magában is csak oly mértékben serkent a teendők eszközlésére, mintha arra határozati javaslat utasítja. Sőt bevallom, általában nem is vagyok nagy barátja annak, hogy nehéz, szövevényes természetű ügyekben valamely törvényjavaslat benyújtására rövid határidőt tűzzünk ki, mert ebből elhamarkodott, végre hajthatatlan dolgozat eredhet s az ilyen egyfelől nem képes kellőleg orvosolni a bajt, másfelől könnyen okozhat erkölcsi kárt is, a mennyiben gyöngítheti a törvény tiszteletét. Nem tagadhatja senki, hogy utóbbi időben a bortermelés érdekében szintén történtek fontos sikeres intézkedések, sőt létrejött egy pár üdvös alkotás is. Néhány hó óta közkézen forog az a jelentés, mely a borászati kormánybiztos több évi működésének eredményeit foglalja magában, oly eredményeket, melyek személyi buzgalom és dologi siker szempontjából egyaránt dicséretre méltók. Szőlőmívelésünk terén sokféle javítás történt. Kész borunk külföldi hitelének emelésére pedig a jól vezetett országos mintapincze hat évről évre üdvösebben s ugyané helyen képezik ama szakértő pinczemestereket, kik a nálunk általában hátramaradt pinczegazdaság bajain lesznek hivatva segíteni. De csak annál fájdalmasabb, ha e törekvések és eredmények daczára bortermelésünket pusztulás veszedelme fenyegeti, mert föld alatt dolgozó két olyan ellensége támadt, melyekkel hiába igyekszünk, eddigelé nem bírtunk megküzdeni. Egyiket, a phylloxerát, a természet zordonsága bocsátotta ránk ; másikat, a műborgyártást, az emberi élelmesség elfajzása szülte. Az első a tőkét lepi el, hogy ne birja megteremni gyümölcsét, a másik a sok verejtékbe és költségbe kerülő munka gyümölcsét: a kész bort kárhoztatja arra, hogy ne lehessen rajta megérdemelt haszonnal túladni, (Ugy van!) Egyik csapás sem a mi országunké csupán. Elharapództak azok, jóval elébb, mint nálunk, legműveltebb, legjobban administralt országokban is, hol szintén nem birták útjokat állni s még kevésbbé kiirtani. És ez a tény magában is óvatosságra int, hogy tudniillik nagyon meg kell latolnunk a kérdés nehézségeit, a bajok legyőzésének akadályait, nehogy a jogos sürgetés türelmetlen zaklatássá fajuljon. A földmívelési kormányzat kellő áldozatkészséggel tette meg, hogy a gyökérrágó féreg pusztítására eddigelé mindenkinek ingyen adta a drága szénkéneget. A mi enmagamat illet, nekem ugyan, bár folyamodtan érte, nem adott. A túloldalon többször említek, mivel tán a jólét és omló bőség forrásának képzelik a mamelukok úgynevezett húsos fazekát. (Derültség.) Én a valóságban egészen másfélének ismerem. De ha kérésem megtagadása által rövidet húztam is, mint szőllős gazda, annál jobban örvendhetek rajta, mint kép viselő, mert igy senki sem mondhatja, hogy elismerésem talán valami magán kedvezmény nyilvános meghálálása. A fődolog úgyis az, hogy a földmívelési tárcza ma is ad ingyen szénkéneget mindazoknak, kik szőlőmívelésből élnek; a gyérítés vezetésére szakértőket bocsáttat rendelkezésre; az ellepett fontosabb területekre pedig azonnal biztosokat küld ki. De annyi helyen merül föl a vész, ugy általánosodik, hogy ma-holnap, mintegy országossá vált járványban, nem juthat mindenüvé orvos is, orvosság is. Volt szerencsétlenségem Budán, saját jókora területemen látni e vésznek gyors, sőt rohamos pusztítását; de a sújtó baj közepett szintén a magam tapasztalásából győződtem meg a vigasztaló tényről, hogy a helyesen használt szénkéneg czélravezető orvosság, mert ha nem is birja teljesen kipusztítani a láthatatlanul működő ellenséget, de kivált ismételgetés után meggyéríti, ugy hogy — mint már a Buda környékbeli szőlőbirtokosok közt közmondása vált, pedig a közmondás mindig tapasztalati igazságot fejez ki — szénkénegezés mellett valahogy csak meglehet élni a phylloxeraval is. Budán, Leányfalván, Pomázon vészlepett területeken igen szép szőlőket birtak fentartani gyérítéssel, mig e nélkül ugyanott egész hegyek gyorsan és teljesen elkopárodtak. Mért nem folyamodik tehát minden phylloxerás szőlős gazda a szénkéneghez 1 — fogják kérdeni. Nem azért nem, mert tán tétlen csüggedés hat rájuk zsibbasztólag; hanem — mert irónnai a kézben — könnyű kiszámítani, hogy ily évenkiní ismétlődő új költséget vajmi kevés szőlőföld birkát el akkor, midőn a termelt boron évről évre nehezebb túladni a műborgyártás áldatlan versenye miatt. (Ugy van/ a szélső baloldalon.) E ponton áll causalis nexusban a föld alatt dolgozó két ellenség a phylloxera és műbor-gyártó. Együtt működnek egy eddigelé virágzott, sok hasznot hajtott földmívelési ág eipusztitásán, hogy sok milliót érő magán vagyon elértéktelenüljön és egy könnyen ellenőrizhető adóforrás kiszáradjoni Nagyon érzi a bajt évek óta a földmívelésministerium is, mely több izben hivott össze szakértői tanácskozásokat, melyeknek eredménytelen-