Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-167

167. országos ülés január 23. 1886. I43 végtelen nagy horderejű nemzetgazdászati kérdést, a mely első sorban lenne arra hivatva, hogy az államnak a deficitek kátyúiba már-már megrekedő szekerét kiemelje. Előadtam azért, hogy e fontos reformot evidentiába tartsam. Még röviden reflectalni kivánok a marhasó kérdésére. Tudom ugyan, hogy e° kormány az emberéletre, annak egészségügyére nem fordít figyelmet, hisz már ki lett itt mondva, hogy előtte a honpolgár csak adó-objectum, azon az adót fel lehet exe qualtatni akkor is, ha sótalan kenyeret, vagy épen fakéregből készült kenyeret eszik. Azonban az adó megfizethetésének földmívelő országunkban egyik főfeltétele a marhatenyésztés, ez pedig pang, és mindenféle marhavész által veszélyeztetik, a mit leginkább a só hiánya idéz elő, mert méltóztassék szakértőktől megtudakolni, hogy mily károsak lehetnek következményei annak, hogy nálunk átlagosan egy marhára csak 3 font só jut, akkor mikor legalább tízszer ennyi szükségeltetnék egy egészséges és ép marhaállomány fentartására. Ha tehát az emberektől megvonják is az élet és egészség fentartására szükséges sómennyiséget, ha már azzal nem gondolnak is, hogy az emberanyag e miatt satnyul és hanyatlik; legalább gondoljanak arra, hogy a marhatenyésztés akadályait elhárítsák. Ez már belevág az önök calculnsába is, mert az adófizetők legnagyobb járulékát kitevő földmívelő osztályunk csakis marhájából tud némi pénzhezí jutni, hogy adóját megfizethesse. Tehát az olcsó marhasó kiszolgáltatása az önök politikájával és existentiájával is szorosan összefügg. E kérdés már gazdasági szakközlönyökben szellőztetve általam s mások által is ismételten fel lett hozva itt a házban is, a pénzügyminister ur mindig azon kifogással élt, hogy mindeddig nem sikerült oly marhasó előállításába mi az emberi élvezetre alkalmatlan legyen. Ámde ez csak kibeszélés, mert nekem biztos adataim vannak arról, hogy egyik jeles vegyészünk kitalálta módját oly marhasó nagyon olcsón való előállításának, a mi azt az emberi használatra teljesen alkalmatlanná teszi, be is mutatta találmányát a pénzügyministeriumban, de onnan azon jellemző okoskodással utasíttatott el, hogy ilyen oknélküli dologgal ne törje magát. Ez is mutatja, hogy pénzügyminister ur kibeszéde csak ürügy az osztrák gondnokság szégyenének leleplezésére, hogy olcsó marhasót nem azért nem akar kiszolgáltatni, mert ilyet előállítani nem tudnának; hanem azért, mert az osztrák zopf azt nem engedi; de hát legyen bátorsága ezt kimondani s ne szórjon port a képviselők és a nemzet szemébe. Vagy ha nem igy van, akkor czáfoljon meg tényekkel. Én határozottan állítom, hogy ki van találva oly marhasó olcsón való elő] állítása, a mely minden emberi használatra lehetet| lenné válik. Méltóztassék az ily találmány emberét nem elszidatni, hanem felhívni és felbátorítani találmánya bemutatására: s akkor e fontos nemzetgazdászati kérdés könnyűszerüleg meg lesz oldva. Hallottam azt, hogy a minister ur a pénzügyi bizottságban azzal mentegetődzött, hogy franezia vegyészek is foglalkoztak, de sikertelenül e kérdéssel. Francziaországban oly olcsó a só, hogy ott nincsen szükség a marhasó mesterkélt előállítására s különben is, a midőn itt kivan már találva annak előállítása, nem szükség Franeziaországhoz folyamodnunk. A minister urnak csak akarnia kell és az olcsó marhasó kiszolgáltatásának semmi sem áll útjában és ezt el is várja a nemzet a minister úrtól. Indítványt nem adok be, mert annak csak leszavaztatás lenne az eredménye; de felhívom a minister urat a gyors intézkedésre és arra, hogy felszólalásomat ne tekintse ugy, mint egy ellenzéki képviselő elszigetelt hangját, (Helyeslés a szélsőbaloldalon) hanem ugy, mint az egész nemzet nagyon sürgős kivánatát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szalay Imre: T. ház! A mostani gazdasági válság közepette a kormány részéről s több oldalról is felhangzottak egyes jóakaró figyelmeztetések a gazdaközönséghez, melyek szerint az extensiv gazdaságról át kellene menni az intensiv gazdaságra. Én tökéletesen osztozom ebben, t. ház és ha a t. kormánytól és a több oldalról jövő tanácsok jó intentióját elhiszem, akkor még jobban el kellene azt hinnem, ha bizonyos jóakarattal találkoznánk a kormány, különösen a pénzügyministerium részéről abban az irányban, hogy ezen gazdálkodási mód könnyebbé és jövedelmezőbbé tétessék. Értem különösen a jelen kérdés alkalmából az úgynevezett marhasó-kereskedést, a mely gazdaközönségünkre nézve az állattenyésztés szempontjából igen nagyfontosságú. Tudom, hogy a t. minister ur több éven át emlegette már, hogy a sónak denaturálása nem sikerült. Ezt megengedem, csak arra utalom a t. minister urat, hogy már körülbelől 15—20 évvel ezelőtt, még az alkotmányos aera beköszöntét megelőzőlag, Bach és Schmerling korszakban — világosan emlékezem rá — bizonyos veres só adatott át a gazdaközönségnek, mint az eredeti sónak denaturált productuma. Ha tehát ez már akkor megvolt, nem hiszem, hogy valami nagy kutatások lettek volna szükségesek ennek újabb előállítására. Távol van tőlem, t. ház, hogy az állam budgetjéta sójövedék elvonásával károsítani akarjam. De utalók arra is, hogy a ki volt valaha sóbányákban, a ki megnézte azon sótelepeket és látta ott a szabad levegőre kidobva mindenkinek, vagyis senkinek használatára azon töredéksót, 1 mely jó só, de a melyet a bányászok már nem