Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.
Ülésnapok - 1884-166
114 135. orsz : gos ülés január 22. 18Sfi. kívül abban egyeztünk meg, hogy mig az átirás meg nem történik, a folyó adót, a mely több volt 2 forintnál, én fizetem, noha a legelő használata 2 forintnál nem ért többet. Megjegyzem azonban, hogy e szőlőt 30 forintnyi régi adó is terhelte. A mitől t. ház, tartottam, meg is történt, a birtokot átírni nem lehetett. Én a folyó adót rendesen fizettem. Néhány év múlva bekövetkezett a Schmerling-féle adóvégrehajtás, midőn minden tehetősebb gazda abban a szerencsében részesült, hogy a nyakára küldtek egy szakasz lovasságot, a mely mindaddig ott maradt, a mig adóját meg nem fizette. Én is e szerencsében részesültem; a többi adóval együtt ezt a megvett birtok után fenmaradt 35 forintnyi régi adót is terhemre rótták és a katonaság által akarták rajtam behajtani. Én bevallom, minden remény nélkül — beszéltem az akkori cseh beamterreí, hogy ez mégis csak rablás, a birtok másé s így annak adója engem nem terhelhet. A cseh beaniter, «i ki különben magyar faló volt, belátta, hogy igazam van s levette rólam az adóterhet, meghivatta a birtok tulajdonosát jegyzőkönyvet vett fel vele, a birtok eladását elrendelte és az adóhátralékot egyúttal reá kebelezte. Én aztán az ideiglenesen bekövetkezett vacilláló kormányrendszer alatt soha zavarva nem lettem: sőt még az alkotmányos rendszer alatt sem, addig, mig a Tisza-aera be nem következett. De midőn a pénzügyet mmisterelnök ur Ígérete szerint „rendezni" kezdték — a hogy a pénzügyminister ur mondja — már csaknem évenként zavartuk azért a 35 forintért. Én mindig hivatkoztam a telekkönyvre és azután békét hagytak. De később mindig odasúgta valaki a dolgot a szavazatösszeiró bizottságnak s ez ellen minden évben küzdenem kellett. A szavazat összeíró bizottság azonban mindig oly méltányos volt, hogy elfogadta mentségemet és még csak reclamalnom sem kellett. x\zonb;«n megtörtént, hogy a kövesdi választó kerület bizalma felém fordult. Az előtte való évben a szavazatösszeiró bizottság már sokkal szigorúbban vette a dolgot; de hát nem akart scandalumot csinálni, visszavonta tiltakozását s én ismét szavazatképes lettem. Midőn megválasztattam képviselőnek, a tolnamegyei adófelügyelő megjelent Pakson a község házánál és ón kaptam tőle egy hivatalos ukázt, lepecsételve a község pecsétjével, melyben ez állott: Kutatásaim következtében rájöttem, hogy czímzettnek 50 forint adóhátraléka van; ha ezt harmadnapra meg nem fizeti, el van rendelve az adóvégrehajtás. Én pusztán lakom s másnap bementem Paksra, hát ha még ott találom az adófelügyelőt. De ez már akkor odább ment. Beszéltem hát a végrehajtóval, hogy hát mi ez? Az azt mondta: az urnak van szőlője s annak az adóhátraléka a kamatokkal együtt máifelül van az 50 forinton. Ezt az adófelügyelő azúr főkönyvi lapján terhére irta és elrendelte, hogykár le'hetlentil behajtsák. No hát, t ház, én tudom magamat moderálni, de ily eljárásra már kijöttem sodromból. Figyelmeztettem az adóvégrehajtót, hogy ott van a telekkönyvi hivatal, nézze meg, Mucz András nevén áll a föld s bár én a folyó adót folyvást fizetem, de a bekebelezett hátralék engem nem terhek 0 azt mondta, semmi közöm hozzá; nekem utasításom van, én feltétlen szolgája vagyok az adófelügyelőnek és rendeletét végre fogom hajtani. Én fölmentem a telekkönyvi hivatalba, lehoztam a kivonatot,felmutattam az elöljáróság előtt,győződjenek meg, hogy nem az én nevemen van az a föld. Az adóvégrehajtót pedig figyelmeztettem, hogy ki ne jöjjön hozzám végrehajtásra, mert hogy hogyan jön ki, azt tudja; de hogy hogyan fog visszajönni, azt még nem tudja se ő, se én. A végrehajtó másnap megrendelt két rendőrt és egy esküdtet, hogy majd ezekkel a végrehajtást eszközli; a városi elöljáróság azonban figyelmeztette, hogy esküdtet adnak, de rendőrt nem, mert az ur nem rablóhoz megy, hanem maga akar rabolni. A végrehajtó két csendőrt hivatott, kocsit rendelt és indulni akart. Az elöljáróság azonban még egyszer kérte és fenyegette, hogy nem jó vége lesz a dolognak. így aztán elállott a végrehajtástól. Ez történt képviselőségem első heteiben. Én gondolkoztam mit tegyek. Előbb a pénzügyminister urnái akartam alkalmatlankodni, akartam interpellálni, de még sem tettem meg, sem az egyiket, sem a másikat, gondolván, hogy addig, mig más utón elégtételt szerezhetek, nem alkalmatlankodom a minister urnái. Tehát nem tettem sem az egyiket, sem a másikat, hanem tollat fogtam, irtam a megyei közigazgatási bizottságnak, beterjesztettem az okmányokat, mellé csatoltam a telekkönyvi kivonatot és az elöljáróság nyilatkozatát. Ennek már elmúlt egy esztendeje és a közigazgatási bizottság máig sem mentett föl engem egy ily rabló eljárás terhe alól. Már több izben sürgettem, hozzon végzést, hogy felfolyamodhassam, mert tudom, hogy ezen az utón elégtételt kapok. Mindennek daczára még mai napig sem kaptam semmiféle végzést és most ki vagyok annak téve, hogy jövő április havában ennek alapján szavazatomtól is megfosztanak. {Közbeszólás a szélső baloldalról: Nem lehet!) No t. ház, ez megtörtént egy országos képviselővel. Hány száz és ezer eset van ilyen, hogy azon szegény ember, a ki ellen ilyen eljárás követtetik, még csak mozdulni sem mer s az ilyen rabló eljárásnak áldozatul esik! Már t. ház, az a megyei bizottság, a mely minden sürgetés daczára egy tekintélyes polgárnak elégtételt nem adott, vagy az adófelügyelő nyomása alatt nyög, vagy kihalt belőle minden alkotmányos érzület. Akár az egyik, akár a másik igaz, én minden
