Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-165

104 1W. •oaáges iléi jsniiir 21. I&86. nyájunknak tudomása van róla, ez az ügy el van intézve és azt hiszem, most a t. házat, mint olyant, alig fogja érdekelni. En tehát a személyi kérdéssel foglalkozni egyáltalán nem szándékozom, annál kevésbé, mert a t. unnister ur által kilátásba helyezett intézkedések és megtakarítások az államvasutak ügyének kedvező fejlődését engedik remélni s annál inkább, mert az államvasutak élére állított új igazgatósági elnök, mint jeles pénzügyi szakiró, bennem legalább bizalmat kelt fel; ugy, hogy remélem az államvasuti ügy az ő kezében jó kézben lesz. Én tehát a kérdés személyes oldalára reflectalni nem akarok. Egynéhány megjegyzést kívánok azonban tenni arra, hogy a Tolnay Lajos volt igazgatósági elnök által kért elbocsátás körül az eljárás miként történt. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Nem ismerhetem, de ha ismerném is, nem hoznám itt szóba azon dolgokat, melyek a ministeriumban négy fal közt történnek ; azok én reám nem tartoznak. De azon dolgok, mik a nyilvánosság előtt történtek, azt hiszem, feljogosítanak arra, hogy velük foglalkozzam. A nyilvánosság előtt történt ilyen dolog, az a leirat, melyet a t. közlekedési minister ur az államvasutak igazgatóságához intézett és a mely felolvastatott akkor, mikor síz illetők esküjöket a vezérfelügyelőségi főnöknek letették. Ezen leirat megmagyarázza nem kis részben azt a tünetet, hogy a volt igazgatósági elnök miért érezte magát indíttatva állásának elhagyására és mivel az* ezen leiratban lerakott elvek a vasutak üzleti természetével szerintem nem egészen egyeznek, mivel más felől azokban bizonyos folytonos és ismételt czélzások vannak a volt igazgatónak működésére, azért én bennem mégis némi kételyek támadnak, vájjon ezen, valamint azon nagyszabású és terjedelmes utasítás alapján, a melyet a t. minister ur a kezelésre nézve kibocsátott és mely sokkal terjedelmesebb, semhogy ily szűk keret közt mozgó felszólalásban arra reflectalni lehet, nem olyanok-e, hogy a vasúti üzlet kezelésére nézve bennem némi aggodalmakat kelthetnek. Az említett leirat, valóságos vádlevél az elbocsátott Tolnay Lajos vezérigazgató ellen. A minister egyáltalában nem tartozik az ő tisztviselői előtt eljárását indokolni, ha ő tehát egy leiratot bocsát ki, melyben bizonyos intézkedéseket tesz, mire való ott minden egyes pontnál arra hivatkozni, hogy a volt igazgatósági elnök mily mulasztásokat követett el ? Szemére vettetik tudniillik itt Tolnay Lajosnak, hogy a fegyelmet lazította, hogy a szolgálatra nem gyakorolt kellő ellenőrzést, hogy a tehetségeket nem pártolta és hogy a sajtónak a hivatalos titkokat elárulta, vagy legalább is elárulni engedte. Mert minden intézkedés, mely ez ránybrn a leiratban foglaltatik, azzal van indokolva, hogy például „a volt vezérigazgató alatt meglazult szolgálati fegyelem helyreállíttassák" ; „az igazgatóság a fegyelmi hatalmat, a mint az eddig gyakoroltatott, kielégíthetőnek nem tartja"; „ily szigorú felügyeletet az eddigi igazgatósáír körében nem talált" ; „a szigorú fegyelem hiánya stb. az, a mi az eddigi szervezet megváltoztatását igénjdi". Ezek tehát mind oly dolgok, melyek legalább szokásban nem voltak, mert ha egy államtisztviselő, a ki kiváló helyet foglalt el, elbocsáttatott, azt hiszem, a minister, hivatalos főnöke legalább is nem igen nobilisán jár el, midőn őt tévesen bizonyos intézkedésekért vádolja. (Élénk helyeslés balfdol.) De maga a szellem t. ház, mely e leiratban uralkodik, valóban sajátságos. Ez oly bureaucraticns szellem, a ineryet mi nemcsak üzleti dolgoknál, hanem egyáltalában közigazgatási életünkben ritkán tapasztalunk és ha tapasztaljuk, valóban nem szívesen látunk. (Helyeslés.) A fegyelemtől vár a minister ur mindent; attól várja az államvasutak üzletének felvirágzását, a megtakarításokat és különös súlyt fektet a hivatalos titkokra és azt mondja, hogy minden ki vas álnok, ki a sajtónak hivatalos titkot elárul, rögtön hivatalból elbocsáttatással büntettetik, mert a legsúlyosabb hivatali vétséget követi el. Azt kellene hinni, hogy az államvasurak roppant államtitkokat őriznek, a melyek roppant veszedelembe dönthetik az államot, pedig azt hiszem, hogy ha valaki elmondja, hogy a menetrend mint fog változni, nem fogja Magyarország politikáját veszélyeztetni vagy compromittalni. A bureaucraticus szellem tehát az, melyet kénytelen vagyok határozottan rosszalni és meg vagyok győződve, hogy ily bureaucraticus szellem mellett alig, vagy nem igen nagy mértékben fog eléretni megtakarítás és azon kedvezőbb eredmény, a mely kilátásba helyeztetett. Ilyen körülmények közt valóban értem, hogy akár Tolnay, akár más önérzetes ember nagyon nehezen tudja magát elhatározni ily nagy felelősséggel járó hivatalnak elvállalására. Maga az eset, Tolnay elbocsátása, t. ház, bizonyos tekintetben lehangolólag hatott sokakra azért, mert a midőn egy tehetséges és érdemeket szerzett ember hosszú szolgálati idő után kénytelen hivatalát elhagyni azért, mert végre nem a dolog elvi, hanem csak administrativ oldalát az ő meggyőződésével ellenkező irányban döntötték el, a mikor ismerhették nézetét, mert például, a dunadrávai vasút államosítása alkalmával igen tüzetesen kifejtette: akkor legalább a feltevés, az a hátsó gondolat marad meg, a melyet csak érinteni akarok, hogy ez talán egyenesen az ő személye ellen volt irányozva, mert végre az egész dologban oly átalakulások nem történtek, a mik a dologra