Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-165

102 165. országos öléi jaguár 21. ÍSSC. kai többe fog kerülni, mintha egy alapozással egy épület fog emeltetni, a melyben minden hivatal elhelyezhető legyen. Tehát épen a pénzügyi szem­pont volt az, a mely a bizottságot arrabirta, hogy ilyen nagy épület építését elfogadásra ajánlja. A mi pedig a magán lakásokat illeti, méltóztatott félreérteni indokolásunkat, itt helyiségekről van szó, nem lakásokról, t. i. boltokról, a melyek pedig épen a legjövedelmezőbb és biztosan ki­adható bérhelyiségek szoktak lenni általában minden városban és igy Szolnokon is. Pénzügyi szempontból van tehát ez indokolva, miután a boltokat legjobban lehet értékesíteni és igy a fedezet legbiztosabban kikerül. Ajánlom a határo­zati javaslatot elfogadásra. Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve, következik a szavazás. Négy rendbeli felhatal­mazást ajánl a pénzügyi bizottság elfogadásra. Kér­dem tehát a t. házat, először, elfogadja-e a Kas­sán emelendő épületre vonatkozó felhatalmazást? (Elfogadjuk!) Elfogadtatott. Másodszor kérelem, el­fogadja-e at.ház aKolozsvárott felállítandó épületre vonatkozó felhatalmazást? (Elfogadjuk!) Ez is el­fogadtatott. Harmadszor, kérdem, méltóztatik-e a t. ház a Szolnokon emelendő épületre vonatkozó felhatalmazást elfogadni? Ez megtámadtatván, kérem, hogy a kik ezt elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadta. A Fiaméban emelendő építkezés nemtámadtatván meg, ugy hiszem, kijelenthetem, hogy az elfogad­tatott. (Helyeslés.) T. ház! Most ugy hiszem, czélszeríí lesz a tárgyalás folytatását holnapra halasztani és át­venni a pénzügyi bizottságnak két jelentését, melyek a költségvetéssel összeköttetésben vannak, hogy azok mielőbb kinyomatván, a tárgyalás folyamán a képviselő urak kezeihez juthassanak. A napirendre kijelentem, hogy a holnapi ülés napirendjére csupán a pénzügyministeriuin költségvetése tűzetik ki. Méltóztassék először talán a pénzügyi bizottság jelentését meghallgatni és azután a minister ur által adandó válasz fog következni. Wahrmann Mór előadó: T. ház! Van szerencsém a pénzügyi bizottság jelentését be­nyújtani a kir. tengerészeti hatóságok elhelyezé­sére szolgáló állami épület költségeinek fedezésére szükséges póthitel tárgyában. Kérem a t. házat, méltóztassék e jelentést kinyomatni, a ház tagjai között szétosztatni s azt az osztályok mellőzésével tárgyalásra kitűzni. Elnök: A pénzügyi bizottság jelentése a kir. tengerészeti hatóság elhelyezésére szolgáló államépület költségeinek fedezésére szükséges póthitelről szóló törvényjavaslat tárgyában ki fog nyomatni, szétosztatni és ha a t. ház bele­egyezni méltóztatik, az osztályok mellőzésével fog annak idejében napirendre kitűzetni. Dániel Ernő, a kérvényi bizottság elő­adója: Van szerencsém benyújtani a pénzügyi bizottság jelentését, a magyar királyi honvédelmi ministernek az 1879: XXXVI. törvényczikk 30. §. értelmében a honvédség napidíjasai lakbér­járandóságainál az 1886-ik évre felmerült költség­többlet fedezéséről szóló 230-ik számú jelentése tárgyában. Kérem, méltóztassék a jelentést ki­nyomatni és tekintettel arra, hogy az a magyar királyi honvédelmi ministerium költségvetésére vonatkozik, ugy intézkedni, hogy az utóbbival együtt tárgyaltassék. Elnök: T. ház! A pénzügyi bizottság jelen­tése a magyar királyi honvédelmi ministernek az 1879 : XXXVI. törvényczikk 30. §. értelmében a honvédség havidíjasai lakbérjárandóságainál felmerült költségtöbblet fedezéséről szóló 230. számú jelentése tárgyában ki fog nyomatni, a ház t. tagjai között szétosztatni és annak idejében a honvédelmi tárczával együttesen a napirendre kitüzetni. Következik a közmunka- és közlekedésügyi minister ur válasza Enyedy Lukács képviselő ur interpellatiójára. B. Kemény Gábor közlekedésügyi minister: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Enyedy Lukács képviselő ur interpellatióí intézett hozzám a magyar államvasutak igazgatása köré­ben beállott személyváltozás és a tervezett új administrativ szervezés tárgyában. Mindenekelőtt legyen szabad megjegyeznem azt, hogy t. képviselőtársam kétségkívül épúgy, mint én, híve a parlamentaris kormányzatnak és mint ilyen bizonyára teljes érvényben kívánja tartani a ministeri felelősség elvét. Ha a minis­teri felelősség elve teljes érvényben fentartatik, akkor magának a ministernek eljárása igenis bármikor bírálható, de azon elvvel nehezen volna egyeztethető az, ha valamely táreza keretében alkalmazott bármely kitűnő hivatalnok irányában a képviselőház akár bizalmat, akár ellenszenvet kinyilatkoztatni jónak találna. Igy hát azt mondhatnám a tett interpellátióra, hogy annak azon részeire, melyek a személyi kérdésre vonatkoznak, nem felelhetek. Azonban, t. ház, én legkevésbbé sem kívánok az általános parlamentarismus nagy köpenyével takarózni; kész vagyok e tekintetben is a kellő felvilágosítást megadni s annyit mondok, amennyi — azt hiszem — a t. képviselő urat is ki fogja elégíteni. Az első kérdése következő volt (olvassa): „Való-e, hogy Tolnay Lajos, a magyar államvasu­tak igazgatóságának elnöke beadta lemondását és hogy a t. minister ur azt elfogadta? Minő okok idézték elő a lemondást és miért fogadtatott el?" Ez már magában több kérdés és olyan, a melyeknek egy része már superalva van. Köztudomású dolog, hogy Tolnay, a volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom