Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-165

165. oruágot ülés január 21. 1888. 101 tal, az adó- és a sóhivatal és pénzügyőrség számára; úgyszintén 20 szobával a királyi járás­bíróság részére, 8 a távirdahivatal, 8 a postahiva­tal, 1 a tanfelügyelő számára, továbbá a királyi folyammérnökség számára 6 helyiség és még 22 szoba istállóval és kocsiszínnel terveztetik." S ez mind a földszinten lesz elhelyezve, a hol tehát az istállókon kivül 94 helyiség terveztetik. Az épület 2 emeletes lesz. Ha már most az első és második emeletre csak 90— 90 helyiséget számítunk: akkor kiderül, hogy a kormány e hivatalok elhelyezésére oly kaszárnyaszerű épü­letet szándékozik emelni mely 274—300 helyi­séget foglaljon magában. Már t. ház, nem akarok arra megjegyzést tenni, hogy helyes-e ily építkezéseket ebből a jöve­déki birság-alapból eszközöltetni, melyeknek nem ez a rendeltetése, mert hát onnan veszszük a pénzt, a hol van. De megjegyzést teszek azért, mert ily építkezést czélszertínek egyáltalában nem tartok. Méltóztassék azt az esetet venni, hogy például tüz esetén, ott, hol az összes administratio minden hi­vatala, minden közege el van helyezve, ily nagy épületben egy 24 óra vagy még rövidebb idő alatt, azok az összes hivatalnokok családjaikkal együtt helyiség és lakás nélkül maradhatnak. .Méltóztassék venni az egészségügyi tekinte­tet járvány idején. Hiszen ha járvány üt ki, azt hiszem, maga a belügyminister ur kénytelen lesz egy ily compriniált lakási viszonyokkal biró épü­letbői delogirozni a hivatalokat és hivatalnokokat. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Én közvetlen ta­pasztalásból is tudom, t. ház, hogy azon állapotok, melyek Szolnokon fennállanak, a hivatalok el­helyezése tekintetéhen, tűrhetetlenek, tarthatatla­nok. Nem is ellenzem, hogy ott egyáltalában épít­kezések történjenek, de igenis ellenzem az épít­kezések oly módját, melyet nem tartok és nem tarthatok helyesnek, hogy tudniillik építtessék egy épület majdnem 300 számot tevő férhelyiséggel az összes hivatalnokok és összes személyzet szá­mára. Nincs is ilyen nagyszámú férhelyiségre szük­ség. Mert én nem tudom, hogy például a járás­bíróság részére miért van szükség 20 szobára ott, a hol törvényszék is van helyben, tehát a járás­bíróság valószínűleg telekkönyvi hatósággal sem bir s e szerint a személyzete kisebb; nem tudom, hogy a posta- s a távirda-hivatal számára miért volna szükség 8—8 szobára? Egyszóval oly túlsá­gos gazdagon látom ellátva ezen hivatalokat, hogy ennek okát a minister ur felvilágosítása előtt egy általában nem tudom megérteni. És továbbá t. ház, azt látjuk, hogy ez az épület akkora lesz, hogy habár ily túlságosan láttatnak el az egyes hivata lok férhelyiségekkel, még mindig maradnak ki­adandó lakások egyesek, privátok számára. Én ezt ismét helytelennek tartom. {Igaz! Ugy van! a bal­oldalon.) Ha már az állam épít az összes hivatalos he­lyiségek számára épületet, ám építsen, de hogy miért kelljen az épületet olyan nagy méretűvé tenni, hogy a fönmaradó hivatalos helyiségekben privátok is nyerjenek lakást, ezt nem értein, pe­dig a mint a pénzügyi bizottság jelentéséből látni méltóztatnak, ez a rész igen jelentékeny lesz, mert elő van irányozva a befolyandó bérekből 3,650 forint. A ki ismeri a lakásviszonyokat, melyek sem nem olcsóbbak, sem nem drágábbak Szolnokon sem, mint a kisebb városokban egyáltalában, az körülbelül tájékozva van, mennyi lakást képvisel 3,650 frtnvi bér. Én tehát t. ház, arra kérném a pénzügy­minister urat, hogy különösen tekintettel a mi pénzügyi helyzetünkre, melynek valami nagyon rózsás, valami nagyon kielégítő állapotát maga a pénzügyminister ur sem állítja és állíthatja: mél­tóztassék ezen építkezésekre nézve — a többiről nyilatkozni, nem érzem magamat hivatottnak — méltóztassék inkább számba venni és figyelembe venni a pénzügyi helyzetet, méltóztassék kissé gazdálkodni ezen építkezésekkel és méltóztassék az egyes hivatalok férhelyiségeit oly számban épí­teni és oly számban előállittatani, a melyre tulaj ­donképen szükség van. Ismétlem, hogy nem tartom sem egészség­ügyi, sem tűzbiztonsági tekinletben előnyösnek, hogy ily óriási épület emeltessék és hogy a hivata­lok ott cumuláltassanak. Az ellen nem vagyok, hogy az egytermészetű hivatalok egy épületben helyeztessenek el, de hogy járásbíróság, posta és távírda, meg az adóhivatalok, egyszóval minden állami hivatal egy épületbe tétessenek, azt ki­fogásolandónak tartom, ennélfogva sajnálom, de a pénzügyi bizottságnak a szolnoki állami épü­letre vonatkozó határozati javaslatát, melyet az előadó ur a jelentésből felolvasott, magamévá nem tehetem. Hegedüs Sándor előadó: G-ulner Gyula képviselő ur különösen két kifogást tett a Szol­nokon emelendő állami épületre vonatkozó hatá­rozati javaslat ellen. Egyik az, hogy nagy kaszárnyaszerű épület terveztetik, a másik, hogy a helyiség sok, sőt magánosok használatára szol­gáló helyiségek is vannak felvéve. 0 különösen pénzügyi szempontból támadta meg ezt, én is pénzügyi szempontból fogom megvédeni. Azt méltóztatik tudni, hogy építkezéseknél az alapozás, különösen olyan talajú helyeken, mint Szolnok, óriási költségbe kerül és megfontol­tuk a pénzügyi bizottságban pénzügyi szempont­ból, hogy ha a hivatalok számára különböző épületek állíttatnának, a különböző alapozás sok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom