Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-161

161. országos ülés január 16. 1886. 385 nyel találkozik, ugy elharapódzik az a társadalom­ban kicsiben-nagyban és látunk egy elemet, amely már többé nemes eszmék, nemes gondolatok, nemes érzelmek iránt egyáltalán fogékonysággal nem bir, a melyre csak a nagy botrány, bűn ingere hat. Hát t. képviselőház, Beöthy Ákos t. kép­viselőtársam csak most reflectalt a jubileumokra és ő panaszlólag, vádlólag hozta fel, hogy még Deák Fereneznek n«gy művét sem ünnepelték ugy, mint ünnepelték Tisza Kálmánt 10 éves jubileumával. Hát én Beöthy Ákos t, képviselő­társamnak azt a megjegyzést teszem, hogy ő nem vette magának azt a fáradságot, a mit én nem resteltem, mert én megnéztem magamnak azt a jubileumot. (Derültség bal felől. Halljuk! Halljuk. 1 ) Ez a jubileum csakugyan megvolt. Konstatálom, hogy legelőször mélységes mélyen hallgatott Magyarország ifjúsága, a mely különben minden hazafias mozzanatnál talán mértéken túl is jelent­kezni szokott. (Éljenzés a szélső baloldalon.) Hiány­zott az ipar, a melyről azt mondják f hogy csak imént ülte a nagy nemzeti ünnepei. Én nem hal­lottam semmi kereskedelmi iparkamaráról, ennem hallottam semmi más ipari testületről, én nélkü­löztem igen számos közintézményt, tudományost és mást és én felmentem arra a díszes térre — mert az ünnepeltetés épen a Henczi szobor előtt történt — és eszembe jutott, hogy én csakugyan azt látom, a mit láttam az előtt, a úrig szemem nem volt olyan rossz, a inig benézhettem a színházba is, hogy a népes darabokban ugyanazok az em­berek fellépnek egyszer mint magyar parasztok, máskor meg mint német parasztok, majd mint középkori lovagok, nép és katonaság, de hát alap­jában mindig ugyanazok. (Derültség) En azokat a statistákat, kiket frakkban láttam a kiállítás megnyitása alkalmával este, a jubileum alkalmá­val díszmagyarban láttam nappal. [Élénk derültség.) Én, a ki dicsekedhetem azzal, hogy igen sok embert ismerek Magyarországban, a frakkban és díszmagyarban mindig ugyanazon egyéneket talál­tam és constatálom, hogy az egész jubiláris lárma nem volt egyéb, mint hivatalos jubilálás. (Igaz! Ugy van] a bal- és szélső haloldalon.) Már pedig a hivatalos jubilálások mindig a társadalom hanyat­lására mutatnak. (Igaz! Ugy van! a szélső balolda­lon.) A ki megfigyeli azt, hogy kik intézték és kik vezették a társadalmat minden helyzetében, annak ma a következőket kell constatálnia. (Hall­juk!) Ma Magyarországon nem számít az eltökélt, elhatározott jellem, a mely vállalkozik, de függet­lenségét fenn akarja tartani, a ki csak odáig kíséri a hatalmast, vagy az intézőt, a meddig ezt becsületével összeegyeztethetőnek tartja; hanem a mai nap közkeletű a „Mann für alles", (Élénk derültség) vagyis ki mindenre vállalkozik, a ki előre el van tökélve arra, hogy lemond minden önállóságról és mindig csak a felsőbbek parancsát KÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. VII. KÖTET. lesi és a ki ha világos tudatával bir is annak, hogy helytelen és rossz, a feljebbvalók iránt tar­tozó tiszteletből mégis végrehajtja azt. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezek az emberek nem retten­nek vissza semmitől. Ha kell folyószabályozáshoz kormánybiztos, vállalkoznak rá; ha kell phylloxera­biztos, vállalkoznak rá; ha keli erre vagy arra, ők mindenre alkalmasak. És ha megfigyeljük a kinevezéseket, azt mondják, hát mi az a szak­ember? (Halljuk! Halljuk!) A szakember ma Magyarországon egy futóbolond, (Élénk derültség), mert ellene mer szegülni a tekintélynek, (Halljuk ! Halljuk!) mert van véleménye, sőt odáig megy, hogy véleményét még érvényesíteni akarja. Hisz ez valóságos botrány. Szükséges tehát oly embe­reket választani, kiknek véleményük nincs, kik csupán elöljáróik, de különösen az excellentiások parancsát várják, hogy azt végrehajtsák s a kik kibújnak a felelősség alól azzal a mondással, hogy hisz én tudtam, hogy minden rossz, de nékem meg kellett hajolnom. (Elénk tetszés balfelöl.) Az ország most t. ház, e^y nagy transactio küszöbén áll, mely hivatva van a nemzet sorsa felett a közel jövőben dönteni. Következik a köz­gazdasági kiegyezés. Lássuk csak, hogy a társa­dalom szempontjáhól mikép fogta fel ezt a kor­mány? Hogy készítette elő magának rendszeresen a módot, hogy e tekintetben minél kisebb ellen­kezésre találjon? Azok, kik nem feledékenyek — én nem tartozom a feledékenyek közé — jól tudják, hogy midőn a második kiegyezés közele­dett, az országban az ipar és a kereskedelem férfiai nagy mozgalmat indítottak meg, még- pedig jókor, 1872-ben. Az ipartestületek formális lázban voltak. Kiemelkedtek a vezérek. Ezek összehív­tak congressusokat. Általános tanácskozás folyt a bank-, a vámügyről s mindenről. Ma, t. ház, az az egy kétségtelen, hogy nagy áldozatokkal ugyan, de megtalálták a módját, hogy ezt az áramlatot leüssék. Hol van e mozga­lomnak ma még csak jele is azon körökben? Sehol ! Mi ennek az oka ? Hát méltóztassanak csak visszagondolni, hogy hogy hívták azon fér­fiakat, kik akkor a mozgalmakat vezették s a kik közül a legtöbben ma is élnek ? Az egyik utaz;ó­biztosa a kormánynak, ki hol itt rendez muze­umokat, hol pedig a székelyföldön; de a kinek múzeumi képzettségéről én legalább soh a sem hallottam. (Derültség a szélső baloldalon.) Ez egy készséges eszköz, a ki nem gondolkozik, a kinek nincs véleménye, de a ki mindent végrehajt, mit ráparancsolnak. A másik ott a kenderáztatók táján kapott valami kormányhivatalt. Nem tudom ugyan, hogy a köteleknek mely fajával foglalko­zik, (Élénk derültség a szélső baloldalon) de küldetése minden esetre missio. (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Ez, t. ház, az embereknek rendszeres lekenyerezése és odajuttatása, hogy éreztessék 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom