Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-161

386 !*'• országos ülés január 16. 1886. azokkal, hogy máskép nem fogtok boldogulni mint egyének. A hazafias kötelességet majd mi teljesítjük; mi, kik majd a pénzes zsákot tartjuk a markunkban. (Élénk derültség a szélsb' hátoldalon.) Mindezek t. ház, szomorú dolgok és mentül tovább megyünk és haladunk, annál inkább be fog következni az, hogy az általános és rendszeresen űzött depravatiója a jellemeknek, előbbutóbb azt a visszahatást gyakorolja, a melyet gyakorol az arsenicum élvezete. Megbomlik az egész csontrendszer és csak kettő lesz lehetséges : vagy a végleges pusztulás, vagy az, hogy azon elem, mely mégis intact marad, felismerve a maga helyzetét, oda ragadtassa magát, a honnan én minden magyar embert okos politikával szeretnék visszatartani. (Élénk helyeslés a bal- és szélső haloldalon.) Ha azonban t. ház, nem okos politikát követünk, azt ettől visszatartani nem lehet. (Igaz! ügy van! a szélső haloldalon.) Fanasz történt, a t. előadó ur is reflectált rá, hogy milyen ez a magyar társadalom, hogy mindig több és több követeléssel áll a nemzet törvényhozása elé; hogy milyen baj ez, mert maga a követelő társadalom, folyvást arra kényszeríti a kormányt, hogy több és több terhet rójjon az országra, hogy a támasztott követeléseket kielégíthesse. (Halljuk! Halljuk!) Vegyük t. ház, a dolgot komolyan. Ki szoktatta rá a magyar társadalmat arra, hogy mindenben, kicsinyben és nagyban, csak a kormány támogatásától várjon eredményeket? Mi, a kik foglalkozunk azzal is, hogy a néppel is érintkezzünk, a kik látjuk, a mozgalomnak alját is, mely például a követválaszrások idejében folyik és nyüzsög, jól tudjuk, hogy már oda jutottunk, hogy még a falusi biró is, mielőtt szavát adná arra, hogy a kormánypárt képviselőjét fogja támogatni, kiköti magának azt, hogy a házához vezető dobogó az állam költségén reperaltassék ki. Ki szoktatta erre a társadalmat? Én, ki Magyarországot a legközelebbi időben is csak 4-szer utaztam be, mint ritkaságot bámultam azt az útitársat, a ki készpénzen váltott menetjegyet. Itt a részesülő mód már annyira gyakoroltatott, (Derültség) hogy fizető utast már csak ritkán lehet találni. (Igaz! Ugy van! szdsö balfelöl.) Ha pedig az ember mindezen kis és nagy előnyök nyomára jár, látni fogja, hogy ez már nem baráti kegy, hanem hosszú kézzel való előkészítése a választásoknak; hogy ez a demoralisatio becsepegtetése apró adagokban, hogy azután, mikor kenyértörésre kerül a dolog, megragadhassák azt a szegéuy embert, a ki elfogadta az apró előnyöcskét s visszatartóztassák attól, hogy hazafias kötelességét meggyőződése szerint teljesítse. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ezek után, t. ház, áttérek oly ügyre, melyet a költségvetés általános tárgyalásánál nem óhajtottam volna érinteni; de minthogy már felhozatott, még pedig már első sorban a közjogi ellenzék részéről és miután az igen t. ministerelnök tegnap reflectált is reá, kötelességemnek tartom, hogy most állják elő vele. Ez pedig semmi egyéb mint a nemzetiségi kérdés. Itt is, t. ház, bátran állítom, hogy nem tartozom a feledékeny emberek közé. A t. ministerelnök ur tegnap akként állította oda a dolgot, hogy a mai állapotok a régiekkel szemben sokkal előnyösebbek. Sőt az ő ismeretes sophisticájával kisütötte, hogy azon mozgalom, mely jelenleg a magyar társadalomban tapasztalható és mely a közművelődési egyesületeket létrehozza, voltakép a magyar faj erősödését jelenti. Hát t. ház, igen jól tudom, hogy állott a nemzetiségi ügy ezelőtt és hogyan áll ma ? És a mi mai állására súlyosító momentum, az az, hogy ezelőtt a nemzetiségeknek nem volt pontjuk, a hová gravitálhattak volna, ma pedig van pontjuk, a hová nem csak gravitálhatnak, hanem tényleg gravitálnak is. Én, t. ház, constatálom, hogy abban a perczben, melyben a német egység létrejött, az erdélyi Schmerzensschreierek nyomban nyüzögni kezdtek. Megszállta őket az a tudat, hogy ime már most az az édes anyánk, a kitől oly jólétbe szakadtunk bele, tudniillik Erdélybe, már most ki fogja ránk terjeszteni figyelmét. E gravitatio szerintem nagyon kevés reménynyel kecsegtető törekvés, de minden esetre törekvés. A második gravitationalis pont a Balkán félszigeten történt államalakulás, jelesen pedig Románia, vagyis szerintem Oláhország, keletkezése. T. ház! Ennek a dolognak rendszere van, Eunek az agitatiónak határozott formája van. Ez az agitatio jelentkezik nemcsak itt, hanem rendszeres állami előkészítésben részesül amott. Hogyne mondja senki, hogy könnyelműen vádolok, hogy kezemben nincsenek bizonyítékok erre: ime t. ház, itt felbontom a „Dacia Moderna" térképét, (Mozgás) ama hivatalos kiadást, a mely minden népiskolában megvan és melynek czíme: „Charta muralaDaciaModerna seu Teriié Romane pentru Scolele Primare Urbane si Rusale de A. E. J. Gorjan." Díszíti ezt a jelenlegi román király és királyné arczképe és egyszerűen constatálni kívánom azt, hogy e román terület határai Magyarország felől a következő: Zimony, Szeged, Tokaj, Ungvár. (Derültség! Mozgás.) E terület centrumát és szivét Erdély képezi és én igen jól érzem jogosultságát azon mozgalomnak, mely jelenleg Erdélyben, abban a félreismert Erdélyben folyik, melyre Magyarországon, fájdalom, oly csekély súlyt fektetnek, de melyre Kossuth igen helyesen mondta, hogy Magyarország jobb keze. T. ház! E térképpel együttesen jár az irredenta proclamátiója s ez vájjon miféle utón terjesztetik? Hát t. ház, mielőtt ez utat kimutatnám,