Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-158

322 158. országos ftlég jaanár 13. 1886. Azonban a mit a péuzügyminisíer ur a költségvetés előterjesztése alkalmával elmulasztott, pótolta tegnap, a számok halmazába akart fullasztani bennünket, mint a bűvész, hol ide, hol oda varázsolja a milliókat, csak az a fájdalom, hogy a deficitet elvarázsolni nem birja, az olyan, mint a szikla, mely államunk hajóját folytonosan fenyegeti. Pénzügyi eszmét, mint arra Horánszky t, képviselőtársam is utalt, nem láttunk, egyedül arra utalt a t. pénzügyminister ur, hogy takarékoskodni kell, a kiadásokat meg kell szorítani. Ezt már régóta hangsúlyozzák államférfiaink, de valósággal még mindig nem tettük meg. A költségvetés előterjesztésével szemben a pénzügyi bizottság és annak előadója is különféle, hogy ugy mondjam, érzelemváltozásokon ment át, mert először, midőn a költségvetés előterjesztetett, ő is megdöbbent, utóbb azonban már nem aggódott annyira, látván, hogy a kormány dupla krétával fog a kiadások leszállításához, mig utoljára bebizonyítja a nála megszokott eloquentiával, hogy tulajdonkép nem is olyan rossz az a költségvetés, mint gondolnók, mert körülbelől 300,000 forinttal jobb, mint az 1885-iki előirányzat volt. Megszoktuk már azt t. ház, a pénzügyi bizottság t. előadójától, hogy ő a jelen dolgokkal meg van elégedve és lehet, hogy neki egyénileg erre van is oka és reá nézve kívánatos, hogy a jelen állapotok minél tovább tartsanak; de azt nem ismerhetem el, hogy a nemzet zöme a mai állapotokkal meg volna elégedve. És mégis, mit látunk, mint már Horánszky t. képviselőtársam szintén kifejezte? Az előadó ur minden évben dityrrhambokat zengedez az előadói székről a jelenlegi kormány pénzügyi rendszerére. Régen, t. ház, mint a történet és hagyomány mondja, a lantosok, hegedűsök bejárták az országot, de csak a múlt dicsőségét hirdették és énekelték. A jelenlegi rendszer, különösen Tisza Kálmán pénzügyi rendszere megtalálta a maga lantosát, Tinódi Sebestyénjét az igen t. előadó úrban. (Élénk derültség a szélső baloldalon.) T. ház! A jelenlegi költségvetés jubiláris költségvetésnek lenne nevezhető (Derültség a szélső haloldalon) és nem érdektelen, ha azt csak pár szóval — mert a számok tömkelegébe beletévedni nem akarok-— összehasonlítjuk főbb vonásaiban az 1875-iki és 1876-iki költségvetésekkel. 1875-ben a kiadások 232 millió frtot tettek, ma 343 milliót, tehát 111 millióval szaporodtak; aránylag természetesen a bevételek is. Akkor a deficit 2B millió frt volt és azóta, daczára, hogy 46 millió forint értékű államjószágot eladtunk, daczára, hogy az adókat 40 millióval emeltük, mégis, mint eonstatálva van, 32 millió a deficit. Hasonlókép áll a dolog, ha a jelenlegi költségvetést az 1876-ikival hasonlítjuk össze. 1875-ben a ministerelnök ur, mint az ellenzék akkori vezére, a leghevesebb támadást intézte a Bittó-cabinet ellen, mely meg mert jelenni az ország szine előtt 25 millió forint deficitet feltüntető költségvetéssel. Támadása annyira heves volt, hogy a Bittó cabinet meg is ingott, meg is bukott. Akkor a ministerelnök ur kiadta a jelszót, hogy legyen itt egy „rendezett pénzügyekkel biró consolidált magyar állam", továbbá mondotta szószerint abban a hires capitulationalis beszédben, hogy senki jobban nem óhajtja, nem akarja, mint ő, hogy a kölcsönökkel való gazdálkodásnak vége vettessék. Azt mondta ugyan ő ott, hogy a közös ügyekre nézve lehet tetemes megtakarításokat eszközölni, ha a kormány teljesíti kötelességét, még a fennálló rendszer keretében is nevezetes változásokat lehet eszközölni. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) O mondta azt, hogy az adóalap meg van támadva. És t. ház, mit látunk, ha összehasonlítjuk a mai viszonyokat az akkoriakkal, kérdezem én? Az adóalap ma jobban meg van támadva, mint volt 1875-ben. Vájjon a ministerelnök ur hogy valósította meg azt, hogy a kölcsönökkel való gazdálkodásnak vége vettessék? Ugy, hogy 5, 6 száz millió kölcsön köttetett kormányzása alatt, A közös ügyek terén vájjon eszközölt-e tetemes megtakarításokat? Nem eszközölt semmi megtakarítást. És t. ház, midőn mi minduntalan kénytelenek vagyunk azon áthidalhat! an űrre utalni, a inefy a ministerelnök ur múltját jelenétől elválasztja, mit hallunk? Azt monda egyszer a ministerelnök ur, hogy egy államférfi un ak sem sikerült még, hogy a kormányon mindazt megvalósítsa, mit az ellenzéken hirdetett. Ennek a tételnek igazságát általánosságban nem vitatom, de vitatom és állítom azt, hogy ez a tétel a ministerelnök úrra alkalmazást nem nyerhet, mert t. ház, a minden és a semmi közt óriási különbség van. (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Nem támadnék meg, ha legalább egy részét valósította volna, de absolute nem tett, nem valósított semmit, a mit ezeken a padokon hirdetett, sőt annak ellenkezőjét tette. (Ugy van! Helyeslés.) T. képviselőház! A görögök mythoíogiájában a Lethe folyam szerepel olyanként, a melyen ha Charon átvitte az illetőket, elfelejtették múltjukat, mindazt, a mivel birtak. Nekünk is van egy ilyen hasonló hangzású folyónk: ez a Lajtha. A mi államférfiaink, ha ezen a folyón átmennek Bécsbe aranygyapját meg dicsőséget keresni, elfelejtik azt a multat, elfelejtik az ígéreteket, a melyeket itt tettek. (Élénk derültség és helyeslés a szélső baloldalon.) 1875-ben a nemzet még nagyobb reménynyel tekintett a jövőbe, bizalommal volt a ministerelnök ur iránt, azonban a remény köddé lett, az a bizalom megrendült és a súlyegyen helyreállítására vonatkozó ígéretei, biztatásai a ministerelnök urnak mivé lettek? Fájdalom, ma is csak biztatások maradtak. Biztatja