Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-157

298 1ó7. országol ülés január 12. 1886. lást érdemlő arra, hogy mindez eredmények által ne kápráztassuk el magunkat és ezt folyton szem előtt tartjuk. Én nem fogom a t. házat a deficitek különböző számításmódjaival untatni. Merem állítani, hogy ez nálunk jóformánstereotypirozva van. Ha azt állítjuk egyrészt, hogy a deficit a költségvetés keretén kivül maradó és fedezetlenül álló nem egészen 14 millió; másrészt vann-k olyanok is, a kik azt mondják, hogy számításba kell venni a deficitnél ama kölcsönöket is, melyekkel az adósságtörlesztéseket fedezzük. (Egy hang balról: Természetes!) Ha ezt számításba veszszük, akkor a deficitet felemeljük 26 millióra, de, viszont ezzel szembe állíthatjuk elég méltányosan adósság törlesztésére ennek megfelelőleg fordított 12 milliót. Ha ezzel sem érik be, azt mondhatják talán, állami jószágokból elő van irányozva 7 millió. Ha ezt a deficithez hozzáadjuk, akkor ezen 7 millióval szemben mi meg azt mondhatjuk, beruházásokra elő van irányozva 20 és V» millió. Ez tehát vagyoncsere, még pedig előnyös vagyoncsere; tehát vagyonmérlegünknek nem kárára, hanem előnyére, tehát fizetésképességünknek nem romlására, hanem emelkedésére mutat mindez. (Helyeslés a jobboldalon. Ellenmondások a bal- és szélső baloldalon.) En azt hiszem, t. ház, hogy mindezen számításokkal a tényleges szükségletekből egyetlen forintot sem fogunk elfújni és a tényleges szükségletekhez egy milliót sem fogunk képzeletből hozzáadni. Én tehát a számokat a t. ház becses ítélete alá bocsátom ugy a mint van és fentartom magamnak, hogy alkalmilag, ha a kritika tárgyává tétetik számításom, arra a kritikára szintén megtehessem igénytelen észrevételeimet. De maga az tény t. ház, hogy deficitünk elégnagy és annak hatása meglátszik a kormány működésén, meglátszk a pénzügyi hizottság működésén. A kormány ismételve kétszer törült a költségvetésből már akkor, mikor az a nyilvánosság előtt volt és a pénzügyi bizottság kénytelen volt a hivatalnoki karból jövő és a culturalis szükségletek terén sok,méltányos kívánságot megtagadni azon szempontból, hogy e téren tovább ne menjünk és az államháztartás mérlegét jobban meg ne rontsuk. Ha azonban t. ház, az mondatnék, hogy miért nem mentünk tovább a törlésekben államháztartásunk egyensúlyának érdekében, ezzel szemben én csak a tételekre és azok indokolására lennék bátor a t. ház figyelmét felhívni, mert általánosságban itt a határokat megszabni és azt mondani: ott eddig volt volna helyes menni az előirányzatban és eddig lett volna helyes menni a törlésekben, felfogásom szerint nem lehet. Minden egyes tétel külön bírálatra utal és külön kritikát követei és ennek következtében arra kérem a t. házat, méltóztassék meggyőződve lenni, hogy a bizottság lelkiismeretesen megbírált minden egyes tételt és | ugy ezek megszavazásában, mint a törlésekben elment addig, a meddig elmennünk általában államháztartásunk és haladásunk, valamint államiságunk érdeke megkövetelte. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen kijelentésemet nem követelésnek, csak meggyőződésből folyó állításnak venni és méltóztassék ezen meggyőződésem érvényesítését nekem a részleteknél az esetleges támadásokkal szemben megengedni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha nem hangsúlyozom a t. ház előtt jobban azt, hogy a befektetésekben és a kiadásokban szigorúabbaknak, takarékosabbaknak kell lennünk, azért nem teszem, mert feleslegesnek tartom; mert nem hiszem, hogy a ki látja, miszerint a föld népe erejének megfeszítésével mily pontosan és mily nagy mértékben tesz eleget kötelességének, az lehetetlen, hogy meg ne győződjék annak szükségéről, hogy mindenütt ott, a hol elkerülhetlen szükségek nem követelik a kiadásokat, takarékosaknak kell lennünk. És én ezen szigort, ezen takarékosságot nem is a régi vagy meglevő intézmények megszorításában, fejlesztésük megakasztásában látom s a költségvetés jelen keretében ezen szigort és takarékosságot nagyobb mérvben alkalmazhatónak nem tartom. De azt hiszem, nem jövök ellenmondásba álláspontommal és előbbi állításommal, ha azt mondom, hogy ha a társadalmi és politikai tényezőket minden különbség nélkül tekintetbe veszszük és teszszük ezt azon áramlat hatása alatt, mely nemcsak Magyarországon, hanem széles Európában mindenütt nagy mértékben felülkerekedett és folyton erősbül és a mely általában az állam irányában, minden egyes polgár és minden intézménynyel szemben folyton nagyobb és nagyobb igényeket támaszt, azt hiszem, hogy annak hatása van különösen arra, mert nincs a világon oly parlamentáris kormány, mely ama követelések alól, a melyeket a közvélemény formál, magát teljes mértékben emancipálhassa, a mi pedig részben partialis, részben más szorosan nem szükséges kiadásokra szo kott vezetni és ez tereli el nemzeti feladatainkat következetes folyamától és az államháztartás rendezésétől. Ez meggyőződés tőlem, ez nem kérés, nem tanács, melyre igényt nem formálok; de meggyőződés, a melylyel együtt ajánlom a t. háznak a költségvetést elfogadásra. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Gr. Szapáry Gyula pónzügyminister: T. ház! Midőn most a vitát megelőzőleg felszólalok, hogy a költségvetés elfogadását a t. háznak ajánljam, mindenekelőtt azon kötelességet kell teljesítenem, hogy nyilatkozzam a t. ház előtt az iránt, hogy miért nem tettem pénzügyi előterjesztést a folyó évi költségvetés benyújtása alkalmával ugy, a mint az eddig szokás volt. (Halljuk! Halljuk!) Ennek oka, t. ház, egyszerűen az, hogy mi-