Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-146

156 146. országos ülés deczember 7. 18S5. fennállott a veszély, hogy ha akkor a választások kiíratnak, anti-dynastieus többség fog megválasztatni, minek következtében visszajönnek a Stuartok és Anglia szabadsága és alkotmánya veszélyeztetik. Csakis ezen igazán főbenjáró szükség volt az, mely azt okozta, hogy aparliainent 1 717-ben ülésszakát stante sessione meghosszabbította. S hogy csakis ez volt az indok s nem más, azt bizonyítja az, hogy 1710-ben készen volt a törvényjavaslat a meghosszabbításra, de csakis azért nem terjesztetett elő, mert akkor a viszonyok kedvezőtlenek voltak. Hogy ez megtörtént Angliában, annak drágán megadta az árát, mert e korszaktól kezdődik az angol közélet azon elposványosodása, megrothadása, a melyből csak a legnagyobb áldozatok árán volt képes kibontakozni. Fia, t. ház, a történet tanúságai intelmül szolgálnak, ugy ez csak arra szolgálhat intelmül, hogy hasonlót ne tegyünk. Vestigia nos térre nt. Mivel indokoltatik, t.ház, e törvényjavaslat? Kezemben van az indokolás. Első sorban meglep ennek igazán praegnans rövidsége. Ez az organicus törvényjavaslat mindössze 10 sorban indokoltatik. Tudom azt, t. ház, hogy Tacitus birt arra képességgel, hogy tiz sorban nagyon sokat tudott mondani. Nem vagyok illetékes arra, hogy megítéljem, vájjon ez indokolás Tacitusi pennával van-e írva, de legalább engem nem győzött meg. Első sorban tehát constatálorn azt, hogy ezen indokolás egészen általánosságban van tartva. De ezen általánosság sem abban az irányban mozog, hogy azt akarná igazolni, hogy a létező helyzet tarthatatlan, hogy az sok bajnak forrása; márpedig ez az, quod erat demonstrandum. Mert hiszen a politika mindig azért az exigentiák tudománya, hogy a törvényhozás ne az elmélet, hanem a gyakorlati élet követelményei után induljon és én azért azt hiszem, hogy a törvényhozásnak csak akkor kell közbelépni, hogy ha egy concret baj ütötte fel fejét és megvallom az igazat, azért az úgynevezett organicus törvényhozásnál én nagy barátja vagyok annak, ha komoly előtanulmányok tétetnek, ha adatok gyűjtetnek és csakis ha ezek bebizonyították a létező állapotoknak tarthatatlanságát, veszélyeit, csakis akkor történik törvényhozási intézkedés. Ha ez így történik, akkor azután az állam intézményei igaz, szilárd és biztos alapon állnak. Már most ha megnézzük a bizottsági jelentést, abban nem találunk adatokat, tényeket, sőt, merem állítani, érveket sem; találunk mindössze egy, két, három, négy phrasist. Itt van mindjárt egy pont, a melyet őszintén megvallva, nem egészen értek. Azt moudja, hogy az országgyűlési időtartam kiterjesztése után tárgyilagosabbak lesznek a tanácskozásoké Én ez alatt nem képzelhetek mást, mint hogy a jelentés azt érti, hogy nem lesz párt, nem lesz pártszellem. Mert azt nem tételezhetem fel, hogy a bizottság ne tudná, hogy van akárhány parlament, a melynek élete sokkal tovább tart, mint a mienké és a hol évtizedeken át a legszenvedélyesebb pártküzdelmek folytak. Az pedig mindenesetre jelleuizetes dolog, hogy a túloldalról hangoztatik ilyen enuntiatio, mely a pártszenvedélyeknek szeszélyes voltát magyarázgatja, miután nem hiszem, hogy ennek valami gyakorlati jelentősége vau, mert nem hiszem, hogy erkölcseiket reformálni méltóztatnának. (Élénk derültség a baloldalon.) Én ezen egész enuntiatiót egy lenyűgözött lélek fájdalmas feljajdulásának tekintem, a mely iránt emberi érzetből is bizonyos rokonszenvet érzek. (Derültség a baloldalon.) Az mondja az indokolás, hogy a meghoszszabbítás a közvéleménynek egyik követelménye. De hát mire alapittatik ez ? Vannak-e letéve a ház asztalára kérvények, folyamodványok törvényhatóságok, testületek részéről? Hiszen még azt sem mondhatja egyikünk sem, hogy a választások alkalmával ez irányban általános óhaj nyilvánult volna. A ministeri indokolás, ha nem csalódom, felhozza azt, hogy 1880-ban a képviselők minden pártkülönbség nélkül aláirtak egy ily értelmű határozati javaslatot. Én azt hiszem, hogy ez, főleg ma, egyéni nyilatkozatnál egyébnek nem tekinthető és mint I ilyen, nem lehet alkalmas törvényhozási actióra. ! Nem hiszem, hogy ezen óhaj kötné a házat, de még az illető aiáiró képviselőket sem köti; mert nézetem szerint a politikai elvek, a politikai eszmék nem képeznek mozdulatlan bálványt, mely ; előtt egy egész emberi életen át imádkozni kell. A politikai eszme egy élő tényező, mely ; fejlődik s esetleg változik; a határozó szempont természetesen egyedül csak a nézetek tisztasága és komolysága. Felhozatott azután, hogy szükség van arra, : hogy meghosszabbíttassák a határidő, mert ellensúlyozásra lesz szükség a reformált főrendiházzal szemben. Ez nagyon jellemző a kormány felfogására nézve; mert midőn ellensúlyozásról van \ szó, ezt nem abban keresi, hogy a törvényhozást I közelebb hozza a nemzet szivéhez, nem ti bban, j hogy erősebbé tegye azon öntudatot, hogy mögötte : a nemzet áll, hanem abban, hogy* a mandátum \ tovább tartson, (Igaz! ügy van! a balolddon) tehát : tulajdonképen a politikai erő egyenértékű az állás | biztosított voltával. (Tetszés a baloldalon.) De én ezt az ellensúlyozási felfogást hatá1 rozottan tévesnek tartom. Elmultak már azonidok, i mikor az alkotmány végczéljának azt tekintették, ; hogy az államélet különféle faetorait egymással ellensúlyba keli hozni. Én ezen ellensúlyozási ; műveletet általában olyannak tartom, mintha egy