Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-145

jgm J4S. országos ülés űeezember 5. 1885. piaeztól, mert a mübor ma már a külföldön is nagyon rontja a mi boraink hitelét, és végre az állam elesik egy igen nehezen pótolható adóalaptól. Igen fontos és nagy érdekek követelik tehát, hogy a ház asztalán fekvő feliratoknak kellő eredménye legyen. Én, t. ház magam is nagyon tudom, mely nehézséggel jár egy ezélszerű és végrehajtható törvénynek hozatala e tekintetben, de tudom azt is, hogy a hol egy ily magán és közgazdaságilag rendkívüli fontossága művelési ágnak létele, fentartása forog koczkán, ott kötelesség mindent elkövetni, hogy ezek a nehézségek legyőzessenek. (Helyeslés.) Nem kívánom a t. ház türelmét tovább fárasztani, (Halljuk! Halljuk!) mert e tárgyban formált nézeteimet lesz még alkalmam elmondani, talán a gazdasági költségvetés tárgyalásánál. Most csak azt a hő óhajtásomat fejezem ki, hogy a nagyon t. szakminister ur, kinek figyelmébe ajánl tatnak ezek a feliratok, azokat jövőlen is és pedig mielőbb teljes figyelemre méltassa; mert mennél később fog elhárittatni a baj, annál nagyobb kárát fogják vallani közvetlenül az egyes birtokosok, közvetve pedig maga az állam is. (Helyeslés ) Szalay Imre: T. ház! Kilenez esztendővel ezelőtt voltam bátor ezen kérdést szőnyegre hozni. Kilenez esztendő óta ezen kérdés számtalan phasison ment át. A t. ház elfogadta kétszer és visszautasította kétszer az én javaslatomat. Én azonban ki nem fáradva a jó ügy védelmében, újból bátor vagyok a t. házat egy határozati javaslat elfogadására fölkérni. Bátor vagyok azonban mindenekelőtt a t. előadó urnak egy megjegyzésére reflectálni. Azt mondja a t. előadó ur, hogy a megyék nem gyökeres, hanem palliativ orvoslást kérnek . . . Vámos Béla előadó: Nem mondtam én ! Szalay Imre: ... és hogy figyelmébe ajánlja aminíster urnak, mint gyökeres orvoslást a kérvényi bizottság jelentését. Bocsánatot kérek, nekem a gyökeres és palliativ eszközökről egészen más nézeteim vannak. A t. előadó urnak jóhiszeműségében és jóakaratában nincs okom kétkedni és kérem, ha gyökeres orvoslást akart, legyen szives hozzájárulni a határozati javaslatomhoz. Ha végig tekintek az eddig előadottakon, akkor két irányzat ellen kell küzdenem. Az egyik az iparosoké, a másik meglehetősen erős irányzat, sőt még talán erősebb, az úgynevezett szaktudósoké. Ha ezen szaktudós urak komolyan vették volna az ország érdekét, hanem akarnának mindenben csalhatatlanok lenni, akkor e javaslat már rég emelkedhetett volna törvényerőre, mert folytonosan ők azok, kik annak alkalmazását -- a mi különben a legegyszerűbb dolog — nem akarják soha elfogadni, hanem mindig a kérdés formulázásában kerestek valami okot, mely miatt azt visszautasítják, ha megkérdeztetnek e felől. Ha pedig azt veszszük t. ház, hogy lehetne általában bármi néven nevezendő csalhatatlan fogalmat állítani, én a t. igazságügyminister úrhoz volnék bátor fordulni és arra figyelmeztetni, hogy a csalás fogalmát sem lehet ugy definiálni, hogy minden néven nevezendő esetre ráüljék. De azért még sem jutott senkinek eszébe a büntető törvénykönyvből a csalásra vonatkozó passust kihagyni azért, mert nem teljes a defmitio. Épen ugy vagyunk a niííborgyártással. Ha ezelőtt 9 évvel, mikor a kérdés először szóba hozatott, törvényes intézkedés történt volna és ezen intézkedésnek nemi hiányai is lettek volna, lehetett volna javítani a dolgon, lehetett volna időközben megtudni, meddig szabad menni e kérdésben. De hogy egyáltalában semmi sem történjék e dologban ezt, a nemzet és az ország jól felfogott érdekében helyesnek nem tartom. Nem akarok hosszasabban beszélni e tárgyról t. ház, talán lesz alkalmam és módom, ha egyszer valahára egy törvényjavaslat ez ügyben a képviselőházban tárgyalható lesz, hozzászólni a dologhoz, csupán kettőre vagyok bátor utalni. Hogy vájjon létezik-e műborgyártás — mert sokan vannak, kik azt tagadják — felhívom a t. házat, nézze meg Budapest városa statistikáját, és azt fogja találni, hogy mig Budapest városában bizonyos mennyiségű bor jön be, innen sokkal több vitetik ki. Ha ez így van, miután tudtommal sem a József-téren, sem az Erzsébet-téren szőlőmívelés nem létezik, kell, hogy a pinczékben történjék a gyártás. (Ugy van!) Azt mondják, hogy a dolog illusorius, mert oly sokba kerül a gyártás, hogy nem fizeti, ki magát. Ezeknek illusióját is, kik ezt állítják le kell rontanom, mert a gyártott bor kikerüli először a fogyasztási adót, mely hektoliterenkint 3 frt 50 krt tesz ki, másodszor kikerüli a szállítási költséget, mely esetleg 1 frt 50 — 2 frtot is tesz ki. Ennélfogva a műbőr eladója körülbelül 5 írttal előnyben van a természetes bor eladója fölött. Hogy az anomáliát az ország érdekében meg kell szüntetni, azt hiszem, a t. ház előtt világos, azért egyszerűen bátor vagyok kérni, hogy a határozati javaslatot, melyet felolvasni szerencsém lesz, elfogadni méltóztassék. A határozati javaslat a következőkép szól: „Utasítsa a t. ház a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi minister urat, hogy a gyártott borok föltétlen eltiltásáról adjon be törvényjavaslatot oly időben, hogy az még az ez évi ülésszakban letárgyalható legyen/ Bátor vagyok e határozati javaslatot elfogadásra ajánlani. (Helyesllés a szélső baloldalon.) TÖrsi Kálmán jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Gr. Ándrássy Manó: T. ház! (Halljuk.!)