Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-145

14G. orszígos ülés deozember 5. 1886. 123 forgó feliratokra nézve azon határozati javasla- i tot ajánlja elfogadásra, hogy azok vonatkozással a 192-ik és 193-ik törvényjavaslatokra, adassanak ki a közigazgatási bizottságnak. Elnöki Ezen kérvények hasonlóképen a közigazgatási bizottságnak adatnak ki, vonatkozással a 192-ik és 193-ik számú törvényjavaslatokra. Tibád Antal jegyző (olvassa): Veszprém, Esztergom, Hajdú, Somogy, Szeben, Torontál, Vas, Zala, Békés és Sáros megyék közönségei j az oláh czigányok kóbor életmódjának megszüntetésére vezető intézkedések tárgyában kérvényez. Vámos Béla előadó: T. képviselőház! Nem szükséges hangsúlyoznom azt, hogy az oláh czigányok kóbor életmódját az állameszme helyes felfogásával absolute nem lehet megegyeztetni, ugy hogy ezen kóbor életmódnak a megszüntetése, elmondhatjuk, ma már feltétlen követelménynyé vált. Ez irányban mindig voltak a hatóságok és a kormány részérői is törekvések, Figyelemre méltó e tekintetben a községek rendezéséről szóló törvény azon intézkedése, hogy minden egyén az állam területén egy község illetékességi kötelékébe tartozik. Ezen törvény végrehajtása czéljából épen az oláh ezigányokra vonatkozólag 1868-ban, 1873-ban és 1877-ben bocsáttattak ki kormányrendeletek; de ezek a gyakorlati életben sikerre nem vezettek és ezek sikerre vezetni nem fognak soha azon egyszerű okból, mert az illetőségi törvény kötelező rendeleteit az oláh czigányokkal szemben administrativ utón végrehajtani — mondhatni — lehetetlen, azért, mert nem deríthető ki ezekre nézve, hogy ki melyik község illetőségéhez tartozik, tehát hova lenne voltakép eltolonczozandó. E miatt a hatóságok csakis azt tehetik, hogy rövid ott tartózkodás után minden község a maga területéről kiutasítja á czigány bandát s ezen intézkedés által természetesen csak azok kóbor életmódját tartja fenn. — Ezt belátva a törvényhatóságok, ez iránt a gyökeres, radicaiis kényszerintézkedés szükségét hangsúlyozzák. A kérvényi bizottság e kérelmet minden tekintett en indokoltnak tartva, a következő határozati javaslatot ajánlja a t. háznak elfogadásra: „A szóban forgó feliratok a szükséges intézkedések megtétele végett adassanak ki a niinisterelnöknek mint belügyniinisíernek."' Lits Gyula: T. képviselőház! (Halljuk!) Hogy a törvényhatóságok tömeges kérvényeinek felterjesztésére egyedül az szolgáltatott volna okot, hogy az oláh- czigányok, mint ezen nomád jellegű népfajnak kóborlása, mint tisztán visszatetsző és az állam társadalmi életébe be nem illő cselekmény, meggátoltassák, ugy talán ehhej; az egyéni szabadság és szabad köitözkedési jog szempontjából szó férne; azonban én azt hiszem, hogy a törvényhatóságokat mélyebben fekvő okok indították e tömeges kérvényezésre; és nem is szenved kétséget, mindazok, kik a kóbor népfaj szokásait, hajlamait és életmódját egy kissé megfigyelhették, el fogják ismerni, hogy e népfaj mintegy kis államot képez a nagy államban. Ezek nem respectálják sem az emberi, sem jóformán az isteni törvényeket; figyelmen kivül hagyják a vallás és erkölcs törvényeit; gyermekeiket, családtagjaikat semmiféle nevelésben vagy oktatásban nem részesítik, ők nem keresztelnek, nem házasodnak és szabályszerűen nem is temetkeznek. De figyelmen kivül hagyják magának az államnak törvényeit is, mert semmiféle közteherben nem részesülnek, adót sehol nem fizetnek s részemről soha sem tapasztaltam, hogy oláh czigány valaha sorozó bizottság mértéke alatt állott volna, tehát hadkötelezettségüknek sem tesznek eleget. De legfőbb ellentétbe helyezik magukat a társadalmi törvényekkel és ebeknek mondhatni egyenesen hadat üzennek, a mennyiben ők a személy- és vagyonbiztonság leghatározottabb megtámadói s tudvalevő t. ház, hogy vannak a bűntényeknek bizonyos speciális nemei, nevezetesen a lókötés és a vásárosoknak kirablása, a melyek jóformán kizárólag ezen kóbor népfaj terhére és rovására irhatok fel. Vannak, t. ház, némelyek, a kik ezen kóbor életet bizonyos költői zománczczal övezik körül és bizonyos pietással viseltetnek azon szabadság iránt, a melyet e népfaj élvez. Megvallom t. ház, hogy a szabadságról való ezen fogalmat magaménak nem vallhatom és az iránt én pietással nem is viseltethetem : még pedig annál kevésbé, mert miként említettem, ők mintegy külön államot képeznek és törvényen kivüli helyzetben vannak. Legfőbb szükséget képez tehát ezen kérdésnek rendezése annyival inkább, mert ha való az, hogy az általános közművelődés, a cultura és különösen a népnevelés terén az utolsó évtizedekben ez ország hatalmas lépésekkel haladt elő, ugy bizonyosan e kérdés az, a melyet az magába fel nem ölelt és ez az, a melyet ugy önmagunk, mint a külföld előtt csakis szégyenleni lehet. Ezen nomadicus állapot megszüntetése iránt már a múlt században József császár idejében történtek kormányintézkedések és —• a mint a t. előadó ur is jelezte — már a múlt évtizedek alatt kormányintézkedésekkel hatottak oda, hogy e kóborlás megszüntettessék; de a való azt mutatja, hogy e rendszabályok eredményre nem vezettek. Itt gyökeres intézkedésre van szükség, hogy valahára e kóbor népfej a jó rendhez, szorgalomhoz és munkához kényszeríttessék. Ez felfogásom szerint egyedül törvényhozási utón érhető el s ezért sem fogadhatom el a kérvényi bizottságelőterjesztését, mivel jó tudom, hogy annak sorsa a feledés tengerében való, elveszés; bátor vagyok 16*