Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.
Ülésnapok - 1884-109
109. országos ülés április 23- 1885. 33 oda afféle a közügyekben jártas routinirt lateiuerek is, kik elvégzik a munkát s szerkesztik a módosításokat, melyeket mégis illik a képviselőház javaslatain tenni, a mire az ilyen emberek mégis alkalmasabbak, mint a főrendek. És hogy ez nem egészen légből kapott állítás, azt, ugy hiszem, lehet köyet keztetni azon tényből, hogy a méltóságos főrendek a nekik offerált kezdeményezési jogból nem instáltak és még inkább egy igen érdekes nyilatkozatból, melyet ott a főrendiházban a javaslat tárgyalása alkalmával egy nagy hiríí kitűnő férfiú tett, {Eálljuk!) a ki tudniillik akkor, midőn az inítiati várói volt szó, azt mondta, hogy a főrendiháznak feladata szemben az alsóház javaslataival csak afféle jury-szerfí tárgyalás. Ez azt teszi, hogy a főrendeknek voltaképen nem feladata az analysis, a szorgos tanulmányozás, mert ők talán a magas születéssel és nagy vagyonnal járó természetes geniálitás és mintegy belső önintcntio folytán meg tudják oldani a legbonyolódottabb és legnehezebb kérdéseket. (Derültség a tzélső baloldalon.) Hát én, t. képviselőház, midőn ily felfogásnak kifejezését látom ezen szövegezésben, valóban lehetetlen, hogy eszembe ne jusson az, hogy a tisztelt ministerelnök urnak, midőn a pactálás alkalmával megkötötte a barátságot a főrendiház vezérlő elemeivel, figyelmeztetnie kellett volna az illető urakat arra, hogy az effélék által magukat ne compromittálják, ezélzásoknak magukat ki ne tegyék. Én valóban sajnálom, hogy ilyeneket tesznek a főrendiház tagjai, mert attól tartok, hogy ez jövőre is meg fogja nehezíteni azt, hogy ők a főrendiházban megfeleljenek azon szerepnek, melyet, hogy a jövőben is fentartsanak, én legalább őszintén óhajtom. Hisz én voltam az, ki a t. képviselőházban általán véve vagy legalább erről az oldalról a leghatározottabban kijelentettem azt, hogy igenis, én a főrendiház régi tagjainak részére jövőre is kívánom az oroszlánrészt fentartani a főrendiházban. És épen azért, mert ezen magamtartásánál fogva nekem különösen ki kell ott vennem osztályrészemet azon igen erős dorgálásból, melyben egy igen t. képviselőtársam Horváth Boldizsár mindnyájunkat részesített; méltóztassék megengedni a t. ház, hogy az ő különben általam is nagy élvezettel hallgatott fényes beszédére néhány rövid észrevételt tegyek ezen alkalommal, minthogy különben erre alkalmam nem volt. Az igen t. képviselő ur beszédéből azt, hogy mikép óhajtotta volna a főrendiházat szervezni, kivenni nem épen könnyű dolog. 0 a leghatározottabban minden születési előjog ellen nyilatkozott, minél fogva azon következtetésre jutott, hogy a főrendiházat a kinevezés és a választás combinatiójával kellett volna megalkotni. Ha ez a nézete a t. képviselő urnak, ha egyáltalán nem akar semmi eonéessióí tenni a születési jognak, akkor méltóztassék megbocsátani, ő KÉPVII. NAPLÓ. 1884—87. VI. KÖTET. nem concludálhat egyébre, mint egy választott felsőházra sans phrase, mert azzal, hogy egy része, tán — mint ő monda'- — fele a felsőháznak kinevezett tagokból állana, nem tenne jó szolgálatot a szabadságnak. Azonban a képviselő ur azt monda, hogy ő beérte volna azzal is, ha az új felsőház alapját a történeti és a modern elemek egyensúlyára alapították volna, mert ő sem tartozik azok közé, kik el akarják törülni az aristocratiát. Méltóztassék megengedni a t. képviselő ur, de e közt és előbbi nyilatkozata közt nincs meg a kellő összhangzás; és ha ő maga is azt mondja, hogy ezen két elem combinatiójára kellett volna alapítani a főrendiházat, akkor ő maga is voltaképen az általa annyi kicsinyléssel említett compromissumok és viveudi modusok keresésének alapján áll, azon alapon, melyen e ház tagjainak nagy része áll. A tisztelt képviselő ur maga is elismerte annak fontosságát, hogy az arístocratia ne zárassék ki a haza, a nemzetiség szolgálatából; igen fontos tekintet az, hogy az arístocratia a haza, a nemzet ügyétől el ne idegenittessék. Ezt én is igen fontos consideratiónak tartom. Ez volt Széchenyi Istvánnak egyik vezéreszméje a társadalmi reformok körül való eljárásban. Én is szükségesnek tartom, hogy a nemzet azon része, melyet erővel el akart szakítani korábbi időkben a bécsi hatalom, a nemzetnek visszanyercssék, mintegy visszaédesgettessék; mert nagy súlyt kell helyezni a nemzetnek arra, hogy az a nemzeti nagy munkában részt vegyen. Megvallom azonban, én tovább megyek, mint a tisztelt képviselő ur, ki ezt a nagyfontosságú beismerést, tehát a mi álláspontunk iránt való concessiót megtette. Én, valamint már kijelentettem, most is kijelentem, beértem volna a főrendiház oly reformálásával, hogy essenek el egyesegyedül az oly mágnások, kik egyáltalán semmi vagyonnal nem birnak; essenek el-a czímzetes püspökök; de különben maradjon a főrendiház a mágnások és a főispánok, tehát a történelmi tényezők birtokában. Mágnások alatt nem értem a válogatott olygarchákat, kik most egészen kezükbe ragadták a főrendiházat és nem értem azokat az albumcsináló és az őket kilökött Caesart salutáló főispánokat; hanem értek önérzetes férfiakat, oly főispánokat, milyenek voltak a régi főispánok. S én azt hiszem, hogy midőn én megnyugodtam volna a felsőháznak ilyen alakításában, ha sikerült volna e nézetnek többségre jutni, ezzel jobb szolgálat tétetett volna a szabadságnak, mint azzal, hogy Horvát Boldizsár képviselő ur óhajtása szerint a felsőházban felerészben kinevezettek, felerészben választott >.k üljenek. 5
