Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.

Ülésnapok - 1884-123

322 123, országos ülé» május 13. I88i. teremteni a vállalatok számára, mert hiszen azon esetben nem volna semmi köze a pénzügyministernek ezen pénz felvételéhez, hiszen akkor a közmunka- és közlekedésügyi ministernek lenne feladata forgó tőke biztosításáról gondoskodni, de arról a pénzügyminister ur egészen megfeledkezett, hogy hozzátegye, hogy ezen törvény végrehajtásával a pénzügyi és közlekedésügyi ministerek bízatnak meg, kivel pedig oly hosszú tanácskozásokat méltóztattak tartani. Tehát tudták, hogy azon naptól fogva, melyen ezen pénz befoly, azt a pénzügyminister ugy fogja kezeltetni, mint a hogy kezeltetni az állam egyéb szükségletei kívánják, hogy abból a közlekedési ministerium tárezájába nem fog bejutni egy árvakrajczársem. Előre jeleztem, hogy fogalmazására nézve sokkal érdekesebb azon indokolás, a melyet a t. előadó ur fogalmazott, mert ez állítja a közönség elé a legvilágosabban ezen alakot, melybe a törvényjavaslat öntve van. Oly unicum ez a törvényhozás terén, hogy azt hiszem, valóban jó volna a tárgyalás előtt, mint rendkívül érdekes kiállítási objectumot a pénzügyministerium pavillonjában kiállítani. (Derültség a szélső baloldalon.) Méltóztassanak csak egy kis figyelemmel kisérni az általam felolvasandó néhány passust s ezekből látni fogják azon kínos küzdelmet, azt a valóságos boxirozást, melyet a logikai elvek egymással vivnak. Azt mondja az előadó ur mindjárt a bevezetésben, hogy ezen összeg arra való, hogy ebből visszapótoltassanak az államkincstárnak azon összegek, melyeket az ezen üzleteknek előlegezett s azután rögtön utána azt mondja, hogy e vállalatoknak az üzemben tartás által igényelt forgó tőkéjük legyen. Tehát visszafizettetik a pénzügy ministeriunmak, de azért mégis forgó tőkének nevezi. Később ismét azt mondja, hogy indokolt ezen törvényjavaslat üzleti szempontból azért, mert az állami üzleteknek a fentebb említett összegekre nem előlegképen és nem a pénztári készletek rovására van szüksége. Ott azt mondja, hogy évek folytán előlegezte ezt az összeget és ezt kell visszapótolni, itt pedig azt mondja, hogy nem előlegről van szó. Egyik tehát ellentmond a másiknak. Hanem, hogy a mi t. pénzügyi kormányunk feltalálta azt a mesterséget, hogy ugyanazt az egy összeget kifizesse az egyik helyre a kinsstárnak és hogy az mégis megmaradjon forgó tőkeképen egy másik helyen, ezen még sem lehet annyira csudálkozni, mert a példabeszéd rég feltalálta azt a mesterséget, hogy a kecske is jól lakjék, a káposzta is megmaradjon. De a t. előadó ur még ezen is túl megy. 0 a második lap 1. bekezdésének végén elősorolván, hogy miből állnak a pénztári készletek, szóról szóra ezeket mondja: „Ezek az államháztartás forgó tőkéi és igy gondoskodni kell arról, hogy visszatériüjenek ott, hol idegen czélokra — az állam magán vállalatai számára — igénybe vétettek. Ezt biztosítja e törvényjavaslat. Tehát ugyanazon hitelművelet, mely az állami vállalatok forgó tőkéjét biztosítja, kiegészíti az állami pénztár-készleteket is és mégis a pénz megmarad". Ez még több, mert az már annyi, hogy két kecske is jóllakik és a káposzta mégis megmarad. (Derültség a ssélső balon.) A mi ezt a „megmaradást" illeti, bátor vagyok azon kérdést intézni a t. pénzügyminister úrhoz, hol van az, a mi megmaradt ? Hol maradt meg az a 40 millió frt, melyet elődjeSzéllKálmán 1875-ben hasonló czélra vett fel ? hol van az az összeg, melynek fölvételét ugyanazzal indokolták.hogy készletekről kell gondoskodni ? Vájjon megmaradt-e az? Es feltéve, hogy ezek a két kecske által elfogyasztott milliók még meg is maradnak, ki fizeti meg ezeknek a kamatját? Erről az egész törvényjavaslatban egy árva szó sem fordul elő. Hiszen ez körülbelül 1 millió frt évi kamatot ró új teherképen az országra. Ha igaz az, a mit a törvényjavaslat czíme el akar velünk hitetni, hogy ez az összeg az állam magán vállalatai üzletei számára vétetik fel, akkor kell, hogy ezek gondoskodjanak a kamatról. Ha az állam számára vétetik fel — a mint én tudom — akkor természetesen hozzá kell számítani a terhet, mely abból évenkint az országra származni fog. Én igazán szomorúsággal tapasztalom, hogy a t. minister ur nagyon halad ugyan előre a leleményességben, ma-holnap versenyezni fog a leghíresebb pénzügy minister ékkel; de azon mégis csodálkozom, hogy a sok tapasztalat — nem akarok erős kifejezéssel élni — sem akarja felébreszteni, felkelteni benne azt a meggyőződést, hogy ezen az utón ez az ország előre nem mehet, mert mint felszólalásom elején említettem, ez nem egyéb, mint mesterséges, beismerem, nagyon ügyes elburkolása a költségvetési kiányoknak, elburkolása egy új kölcsönnek, mely egyenesen azért vétetik fel, mert az administratio vezetésére elegendő pénz nincs, a mit minden más ember előre látott. De mihelyt mi ezt constatáljuk, számokkal kimutatjuk, mit felelnek önök? A számokra önök egy szóval felelnek: leszavaznak és beiktatják törvénybe és ennek következménye az, hogy ily törvényjavaslatokkal adnak igazat korábbi állításainknak. A mi a készleteket illeti, a törvényhozás azokról már intézkedett; hiszen arra valók a kincstári utalványok, vagyis a pénztárjegyek és az is meglepő, hogy a pénzügyi kormányzat tudott ennyi