Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.
Ülésnapok - 1884-122
122 eraágos ülés májes 12. 1885. 307 hogy meg birta védeni alkotmányát, épen a helyhez való szívós ragaszkodásának és semmi másnak nem köszönheti. {Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mi ok volt tehát az úgynevezett lázasságra? Jól ismerem én ezt a lázasságot, t. ház és fogom is jellemezni. Ez a lázasság azon felfogásból keletkezhetett, a mely itt Magyarországon ma általános, hogy tudniillik, ha valaki egy megbízást nyert, (Halljuk!) kevésbé a jó megoldás lebeg szeme előtt, mint az úgynevezett érdemek szerzése, a melyekkel azután kapcsolatban vannak a kitüntetések és egyebek. Ez egyáltalában jellemvonása mindannak, a mi az országban a mostani generatio által foganatosittatik és végrehajtatik. Az egyszer tény, t. ház, hogy Szeged jelenlegi állapotát véve, a lázas reconstructio a következő eredményt mutatja ki: épült egészben a mai napig lakház — a melléképületekről nem szólok — 2,621. És e mellett van üres telek — méltóztassék jól figyelni — 2,300. Tehát majdnem fele a város területének nincs beépítve. Az üres telkek közül 1,800 magántulajdon, 500 az építési alapé. Hozzáteszem, hogy a vár helyén álló, gondolom három nagy telek, a mely nincs kiépítve és a város közepén fekszik, fel van szántva és lóherével van bevetve a város kellő közepén. A többi építési telkek, ugy gondolom; kapás növény alá van kiadva. Itt csakugyan olyan Potemkin-féle eljárás mutatkozik. Elismerem, hogy solidabb alapon, de Potemkin-féle eljárás. Hiszen Szeged város közgyűlésén interpellatio tárgyát képezte, hogy mikor szóba került a király látogatása, felvettetett a kérdés, hogy a nagy körút még nincs oly állapotban, hogy a királynak kellőképen be lehessen mutatni. És mi történt ? Az, hogy ezen nagy körúton 50—55 ház építtetett, a melyek tehát ilyen Potemkin-féle házak voltak, de sokkal solidabb anyagból, sorfalat képeztek, de nem volt tulajdonosuk és megtörtént, hogy szaladgáltak fűhöz fához, a gazdákat kecsegtették mindenféle előnyökkel, ígéretekkel, hogy építsék fel; így az érdem meg volt szerezve. Azt mondja Szeged volt királyi biztosa, hogy én, a ki oly ä nagy beszédeket tartok a közegészségügy dolgában, hogy kifogásolhatom az építkezési szabályokat. Én ezt egyetlen szóval sem tettem kifogásom tárgyává, sőt volt alkalom, mikor elismertem, hogy Szegeden csakugyan a lakható magyar házak, különösen a kisebbek, nagyon sikerültek. De nem erről van szó, hanem arról, hogy nem engedtek az építkező lakosságnak kellő időt, mert a reconstructiót záros határidő alatt kellett végrehajtani. És azok, kik építkezési vállalkozók voltak, látván, hogy itt egy nagy építkező közönségnek építkezni muszáj, — nem kell, hanem muszáj — (Derültség a szélsőbaloldaton), azok éltek a helyzet előnyével, mert ott, a hol záros határidő alatt építeni muszáj, mi következik? Az, hogy a kik az építkezési anyagot adják, azt mondják, hogy az anyagot most már ilyen magas áron adom, mert neked azt megvenni muszáj. De az tény, hogy normális viszonyok között — mert miután a ministerelnök ur téglát hajított a fejemhez — ugy gondolom, 54 milliót, hát én is tégláról fogok szólani; a reconstructio előtt a téglának ezre 16 forint volt, a reconstructio alatt az a tégla, a mely nem volt a ministerelnök uré, 26 forintra emelkedett. Ilyen költségkülönbözet minden esetre olyan helyzetet idéz elő, a melynek következményeit sem eltagadni, sem szépíteni nem lehet, hanem azon a helyzeten okvetetlenül segíteni kell. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Még egy megjegyzésem van t. ház, a volt királyi biztos úrral szemben, S ez az, hogy ő velem szemben felhozza azt, hogy milyen öröme volt a tanyai embernek Szeged jó utain és hogyan örvendett, hogy milyen díszes, ékes színháza van. Ez volt, t. képviselőház, a legszerencsétlenebb hivatkozás, a mi egyáltalán Szeged volt királyi biztosától kitelhetett. Semmi sem jellemzi jobban a reconstructiót, mint épen a szegedi színház. A szegedi színház kívülről a pompa, dísz és cziczoma mintaképe volt s elismerem azt is, hogy részben izlés is volt benne. Hanem a színpad az fából volt s egy elhajított czigarette, egy szikra elég volt, hogy az egész dicsőség, az egész pompa egy pár óra alatt füstbe menjen. T. ház! Az egyáltalán nem áll, a mi állíttatik, hogy a reconstructio helyes keretben, helyes arányban mozgott volna. Határozottan mondom, nem áll, mert kiterjesztették oly területre, melyet már most a közterekhez és közutakhoz kötött intézményekkel állandóan el kell látniok: meg kell csinálni az utakat, a vizvezetéket, a világítást, szóval fel kell szerelni, mindenféle kapás növények közt s minden egyebek közt elhaladva. S ennek terhét tartozik viselni az a polgárság, melynek rendkívüli helyzeténél fogva első sorban nem kiterjedésre, nem fényre, pompára volt szüksége, hanem biztosított hajlékra. Átmegyek, t. ház, még némelyekre, miket a t. ministerelnök ur hozott fel. (Halljiik! a ssélső baloldalon.) A t. ministerelnök ur azt mondj a, hogy ő megáll szándéka mellett, hogy Szeged metropolis, hogy az alföldnek emporiuma legyen. T. ház! Én az igen t. ministerelnök ur nyilvános működését vagy 23 esztendeje figyelemmel kisérem s ez a szó: „szándék" nála mindenkor, minden alkalommal előfordult. De ha azután ezen az egész soron az ő szándékait és azok betelj esedését összehasonlítom, fájdalommal constatálom, hogy az ő szándékai és az, a hova — magyarán mondva — kilyukadt, az igen nagy különbség.
